Adi Parva 13-58.
Asztika Parva
Dzsaratkáru története – Dzsaratkáru elveszi Vászuki húgát – Asztika születése – Kadrú és Vinatá története – Felbukkan Uccsaihsravá – Az óceán köpülése – Csata a Devák és Dánavák között – Kadrú és Vinatá fogadása – Kadrú és Vinatá elmennek, hogy megnézzék Uccsaihsravát és az óceánt – Átkelnek az óceánon – Himnusz Garudához – A nap haragja – Kadrú himnusza Indrához – Indra megsegíti a kígyókat – Garuda megkérdezi, mi a szolgaságának az oka – Garuda kigondolja, hogyan hozza el az amrtát – Kasjapa és Garuda – A félistenek baljós előjeleket látnak – Garuda története – A félistenek harca Garudával – Garuda és Visnu – Garuda elviszi az amrtát – A fő kígyók nevei – Sésa aszkézise – A kígyók tanácskozása anyjuk átkáról – Brahmá véleménye – A kígyók fölnevelik Dzsaratkárut – Pariksit vadászata – Pariksit átka – Srngi és Samika beszélgetése – Kasjapa és Taksaka tanácskozása – A király meghal Taksaka marása következtében – Dzsaratkáru meg akarja szabadítani az őseit – Dzsaratkáru története – Dzsaratkáru házassága – Asztika születése – Dzsanamédzsaja tudni akarja, mi történt az apjával – Dzsanamédzsaja miniszterei Pariksit haláláról beszélnek – Dzsanamédzsaja megfogadja, hogy kígyóáldozatot végez – A kígyók beleesnek az áldozati tűzbe – Az áldozat résztvevői – Asztika a kígyók védelmére kel – Asztika szól az áldozat résztvevőihez – Asztika az áldozat leállítását kéri – Az áldozatul esett kígyók felsorolása – Asztika elégedetté teszi a királyt
Dzsaratkáru története
Saunaka szólt
1. Miért határozta el Dzsanamedzsaja, a királyok legjobbja, hogy elpusztítja a kígyókat egy kígyó-áldozatban?
2. Ó Szauti, mondd el nekünk az egész igaz történetet, És miért mentette meg a kígyókat a lobogó tűzből Asztika, a legkiválóbb a kétszer születettek között, az aszkéták elseje?
3. Kinek a fia volt az az uralkodó, aki elvégezte a kígyóáldozatot? Kinek a fia volt a kétszer születettek legkiválóbbja (aki a kígyókat megmentette)? Ezt mondd el.
Szauti szólt
4. Ó legkiválóbb előadó, Asztika története nagyon hosszú. Elmondom neked az egészet. Hallgasd meg.
Saunaka szólt
5. Részletesen szeretném hallani Asztika, a dicső bráhmana érdekes történetét.
Szauti szólt
6. Ezt a történetet, amelyet Krsna Dvaipájana beszélt el, a bráhmanák Puránának nevezik. Naimisáranja lakóinak
7. a bráhmanák kérésére korábban az én művelt apám, Lomaharsana mondta el, aki Vjásza tanítványa volt.
8. Én is jelen voltam, ó Saunaka. Pontosan elmondom, ahogy hallottam.
9. Hallgasd meg ezt a minden bűnt megsemmisítő történetet. Asztika apja olyan hatalmas volt, mint egy Pradzsápati.
10. Brahmacsári volt, mindig aszkétikus gyakorlatokat végzett, szabályozta az étkezését. Nagy Rsi volt, aki féken tartotta a nemi vágyát. Dzsaratkáru néven ismerték.
11. Ő volt a legkiválóbb a Jajavarák között, szilárd fogadalmú. nagyon vallásos, és számos misztikus erővel rendelkezett. Egyszer ez a nagy aszkéta,
12. mivel játrá sajan grha volt (azon a helyen lakott, ahol az éjszaka meglepte), bejárta az egész világot, megfürdött számos szent vízben, és sok szent helyet felkeresett,
13. nehéz aszkétikus gyakorlatokat végzett, csak levegőből élt, és örökre lemondott az alvásról.
14. Fel-alá járt, ragyogóan, mint a lobogó tűz, és egy napon megpillantotta az őseit,
15. akik egy nagy lyuk fölött függtek, fejjel lefelé, és a lábuk az ég felé mutatott. Dzsaratkáru megkérdezte tőlük,
16. „miért függtök ebben a lyukban fejjel lefelé, virana rostból font kötélen, amelyet már egészen szétrágtak a patkányok, amelyek titokban e lyuk közelében élnek?”
Az ősök szóltak
17. „Mi a Dzsajavarák vagyunk, szigorú vezekléseket végző Rsik. Utódok híján süllyedünk a földbe.
18. Egy fiunk van, a neve Dzsaratkáru. De olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy ez a hitvány ember aszkéta lett.
19. Ezért ez a bolond nem gondol arra, hogy megházasodjon, és utódokat neveljen. Ezért lógunk ebben a lyukban.
20. Megvannak az eszközeink, mégis olyanok vagyunk, mint a bűnösök, akiknek nincsenek. Ó kiváló ember, ki vagy te, aki barátként bánkódsz értünk?
21. Ó bráhmana, tudni szeretnénk, ki vagy, ki itt állsz mellettünk, és miért szántál meg minket?”
Dzsaratkáru szólt
22. Ti az én ükszülőim és őseim vagytok, én pedig ez a Dzsaratkáru. Mondjátok meg, mit kell tennem.
Az ősök szóltak
23. Próbálj meg mindent megtenni annak érdekében, hogy utódot nevelj, és fenntartsd a nemzetségünket. Akkor magadnak is, nekünk is érdemeket szerzel.
24. Ó fiunk, sem az erény gyakorlása, sem a vezeklések nem járnak annyi érdemmel, mint amennyit az szerez, aki apa.
25. Ezért azt parancsoljuk, hogy gondolj a házasságra, és nevelj utódot. Ez teszi velünk a legnagyobb jót.
Dzsaratkáru szólt
26. Magamért sem meg nem házasodom, sem pénzt nem keresek. Értetek azonban megteszem,
27-28. ha találok olyan menyasszonyt, akinek a neve ugyanaz, mint az enyém, kinek barátai készségesen nekem adják őt ajándékba. Ó atyák, ha ilyen feltételekkel szerzek egy leányt, akkor engedelmeskedem a parancsotoknak. Feleségül veszem a megfelelő módon, a sásztrák rendelései szerint.
29. De ki adná feleségül a lányát egy olyan szegény emberhez, amilyen én vagyok? Az ajándékba adott leányt azonban el fogom fogadni.
30. Ó ősök, megpróbálok feleségül venni egy ilyen leányt. Amit mondtam, meg nem másítom.
31. Ó atyák, utódot nemzek vele a szabadulásotokért, hogy eljuthassatok a Sászvata mennybe, és ott boldogan éljetek, ahogy a kedvetek tartja.
Így végződik a tizenharmadik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsaratkáru elveszi Vászuki húgát
Szauti szólt
1. A szigorú vezekléseket végző bráhmana (Dzsaratkáru) bejárta az egész világot, de nem kapott feleséget.
2. Egy napon az erdőbe ment, eszébe jutottak őseinek szavai, és halk hangon, háromszor könyörgött menyasszonyért.
3. Erre megjelent Vászuki, és felajánlotta a húgát a Rsinek. De a Rsi habozott elfogadni, mert azt gondolta, talán nem ugyanaz a neve, mint az övé.
4. Az emelkedett lelkű Dzsaratkáru azt gondolta, „Senkit sem veszek feleségül, aki nem az én nevemet viseli.”
5. Ekkor Dzsaratkáru, a szigorú vezekléseket végző nagy aszkéta megkérdezte, „Ó kígyó, mondd meg nekem őszintén, hogy hívják a húgodat?”
Vászuki szólt
6. Ó Dzsaratkáru, a húgom neve is Dzsaratkáru. Ajándékba adom, fogadd el ezt a karcsú derekú leányt, legyen a feleséged. Ó kétszer születettek legjobbja, neked tartogattam. Vedd el.
7. Így szólván, felajánlotta a szépséges húgát Dzsaratkárunak, aki el is vette az elrendelt szertartások szerint.
Így végződik a tizennegyedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Asztika születése
Szauti szólt
1. Ó Brahma-ismerő férfiak legkiválóbbja, hajdanán a kígyók anyja megátkozta a Nága nemzetséget, mondván, „Az fog elemészteni benneteket Dzsanamedzsaja áldozatán, akinek a kocsihajtója a szél (Agni).”
2. Ez a kiváló kígyó (Vászuki) azért házasította össze húgát az emelkedett lelkű és szilárd fogadalmú Rsivel, hogy semlegesítse ezt az átkot.
3. (A Rsi) elfogadta őt az elrendelt szertartások szerint, és nemzett vele egy emelkedett lelkű fiút, Asztikát,
4. aki nagy aszkéta volt, rendkívül jártas a Védákban és az összes Vedangában, eloszlatta szülei félelmeit, és mindent egyenlőnek látott.
5. Hosszú-hosszú idő után a Pándavák egyik leszármazottja nagy áldozatot rendezett, amelyet kígyóáldozatként ismernek.
6. Amikor kezdetét vette az áldozat a kígyók pusztulásáért, Asztika, a nagy aszkéta megmentette a Nágákat,
7. fivéreit, anyai nagybátyjait és más kígyókat. Apját is megszabadította egy gyermek nemzésével.
8. Ó bráhmana, szigorú vezeklésekkel, különféle fogadalmakkal és a Védák tanulmányozásával szabadította meg magát az adósságoktól. Miután lerótta azt a súlyos adósságot, amellyel őseinek tartozott,
10. ősatyáival együtt eljutott a mennybe. Mivel nemzett egy fiút, Asztikát, és nagy vallási érdemeket szerzett, a munik legjobbja,
11. a rendkívül nemes Dzsaratkáru, sok-sok év után, a mennybe ment. Ez Asztika története. Most mondd meg nekem, ó Bhrigu-nemzetség legjobbja, mi másról beszéljek.
Így végződik a tizenötödik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Kadrú és Vinatá története
Saunaka szólt
1. Ó Szauti, mondd el még egyszer, részletesebben a művelt és erényes Asztika történetét. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy meghalljuk.
2. Ó nemes személy, te nagyon édesen beszélsz, a kellő hangsúllyal és nyomatékkal. Nagyon nagy örömet szerzel nekünk a beszédeddel. Úgy beszélsz, mint (néhai) apád.
3. Apád mindig kész volt arra, hogy örömet szerezzen nekünk. Mondd el ezért a történetet, amit apád mesélt el.
Szauti szólt
4. Ó hosszú életűek, el fogom mondani Asztika történetét, ahogy az apámtól hallottam.
5. Ó bráhmana, az aranykorban Pradzsápatinak két szép leánya volt. Ó bűntelen, nagyon nagy szépséggel megáldott nővérek voltak.
6. Kadru és Vinatá volt a nevük, és Kasjapa feleségei voltak. Férjük, aki olyan volt, mint Pradzsápati, nagy örömet talált bennük, és mindkettejüknek adott egy jótéteményt.
7. A két feleség nagyon boldoggá tette Kasjapát. Mikor hallották, hogy hajlandó megajándékozni őket,
8. a szépséges hölgyek rendkívül megörültek. Kadru azt kívánta, hogy ezer kígyófia legyen, mind egyenlő szépségű.
9. Vinatá azt kérte, hogy két fia legyen, akik erőben, energiában, nagyságban és vitézségben egyenlőek legyenek Kadru valamennyi fiával.
10. A férj ilyen sok fiút adott Kadrunak; Vinatához pedig így szólt, „Úgy légyen.”
11. Vinatá nagyon örült a jótéteménynek, és amikor két nagyon hatalmas fiút fogant, úgy tekintette, hogy a kívánsága teljesült.
12. Kadru is megkapta az ezer, egyformán pompás fiút. „Viseld gondosan a magzatokat”, szólt Kasjapa, majd elment az erdőbe, és ott hagyta a feleségeit, akik nagyon örültek fiaiknak.
13. Ó bráhmanák legjobbja, hosszú idő után Kadru ezer tojást szült, Vinatá pedig kettőt.
14. Szolgálólányaik mindegyiket külön tartották, meleg edényekben, és így telt el 500 év.
15. 500 év után Kadru fiai kibújtak a tojásokból, de Vinatá tojásaiból nem kelt ki semmi.
16. Ekkor ez az aszkétikus hölgy, Vinatá elszégyelte magát, feltörte az egyik tojást, és meglátta az utódját,
17. mint magzatot. A felső része már kifejlődött, de az alsó még nem. Ezért a gyermek nagyon megharagudott, és megátkozta az anyját, szólván,
18. „Ó anyám, mivel idő előtt feltörted ezt a tojást, és nem hagytad, hogy a testem teljesen kifejlődjön, mert irigykedtél Kadrura, a jövőben rabszolgaként kell szolgálnod őt.
19-20. Ó anyám, ha türelemmel vársz 5000 évet, és nem töröd fel a másik tojást, a benne levő dicső gyermek ki fog szabadítani a rabszolgaságból.
21. Ó anyám, ha azt akarod, hogy a fiad erős legyen, gondozd azt a tojást 5000 évig nagy szeretettel.
22-23. Miután a gyermek megátkozta az anyját, felemelkedett az égbe. Ó bráhmana, Aruna (ez a gyermek) a nap kocsihajtója lett, és a reggeli órában látható. A megszabott időben a kígyófaló Garuda is megszületett.
24. És amint megszületett, elhagyta az anyját. A madarak királya (Garuda) éhes volt, és szárnyra kapott, hogy megkeresse a gondviselés által neki rendelt ételt.
Így végződik a tizenhatodik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Felbukkan Uccsaihsravá
Szauti szólt
1. Ó aszkétikus Rsi, körülbelül ebben az időben, egy napon a két nővér észrevette, hogy Uccsaihsravá közeledik feléjük,
2. (a ló), akit a mennyei lények imádtak, drágakő valamennyi ló között, és akkor lépett elő, amikor kiköpülték az óceánt az ambróziáért.
3. Isteni volt, kecses, örökké fiatal, ellenállhatatlan, erélyes, a teremtő mesterműve, valamennyi kedvező jellel áldott.
Saunaka szólt
4. Miért és hol köpülték ki a mennyei lények az ambróziáért az óceánt, amelyből, ahogyan mondod, ez a kiváló, hatalmas és tündöklő paripa kiemelkedett? Ezt mondd el.
Szauti szólt
5. Van egy nagyon nagy hegy, a ragyogó és tündöklő Meru. A nap sugarai szerteszét szóródnak, amikor arany csúcsára esnek.
6. Ezt az arannyal borított és rendkívül szépséges hegyet gyakran felkeresik a Devák és Gandharvák; mérhetetlen, és a bűnös emberek meg sem közelíthetik.
7. Sok-sok gyógynövény díszíti; és magaslatain félelmetes ragadozók barangolnak.
8. Nem közelítheti meg még az elme sem; sok-sok fával és patakkal ékes, megszámlálhatatlanul sok madár édes hangjától visszhangzik.
10. Ide jöttek azok, akik vezekléseket végeztek és megtartották a fogadalmaikat, hogy megkeressék az ambróziát. Éppen arról tanácskoztak, hogyan szerezhetnék meg, amikor Nárájana így szólt Brahmához,
11-12. „Köpüljétek ki az óceánt a Devákkal és az Aszurákkal együtt. Ha ezt megteszitek, megkapjátok az ambróziát, és sok mindenféle drágaságot. Ó mennyei fények, megkapjátok az ambróziát, ha kiköpülitek az óceánt.”
Így végződik a tizenhetedik fejezet, Amrtamanthana, az Adi Parvában.
Az óceán köpülése
Szauti szólt
1. Van egy Mandara nevű hegy, a csúcsai olyanok, mint a felhők. A hegyek közül a legjobb, és számtalan kúszónövény ékesíti.
2. Sok-sok madár dalol és sok ragadozó barangol rajta; gyakran felkeresik a Kinnarák, Apszarák és a félistenek.
3. 11.000 jódzsana magasságra emelkedik, és lefelé is 11.000 jódzsanára hatol.
4. Mivel a félistenek nem bírták kiemelni, elmentek Visnuhoz és Brahmához, akik éppen együtt üldögéltek, és így szóltak hozzájuk,
5. „Ezt nektek magatoknak kell kitalálni. Próbáljátok kiemelni a Mandarát, a mi javunkra.”
6. Ó Bhrgu fia, Nárájana és Brahmá így szóltak, „Úgy légyen.” A lótusz-szemű (Visnu) a kígyók királyára (Anantára) bízta ezt a nehéz feladatot.
7-8. Nárájana és Brahmá utasítására a hatalmas Ananta kiemelte ezt a hegyet összes erdejével és az erdők lakóival együtt.
9. Ekkor Ananta és a félistenek mind odamentek az óceán partjára, és így szóltak hozzá, „Ó óceán, azért jöttünk, hogy kiköpüljünk téged az ambróziáért.”
10. Az óceán felelt, „Úgy légyen, mivel én is kapok belőle egy részt. El fogom viselni a nagy felkavarodást, amikor Mandara köpüli a vizemet.”
11. Ekkor a Devák és a Dánavák odamentek a teknősbéka-királyhoz, és megszólították, „Neked kell megtartanod a hegyet a hátadon.”
12. A teknősbéka-király beleegyezett, Indra pedig valamilyen módon a hátára tette a hegyet.
13-14. A devák és a Dánavák Mandarát tették meg köpülőfának, Vászukit pedig kötélnek. Ó bráhmana, elkezdték köpülni az óceánt az ambróziáért. Az Aszurák tartották Vászuki fejét, a Devák a farkát.
15. És Ananta, aki Nárájana egy megnyilvánult formája volt, hol szétterjesztette, hol meg leeresztette a Nága csuklyáját.
16. A mennyei lények azonban akkora izgalmat keltettek, hogy Vászuki Nága szájából fekete pára és lángok csaptak elő.
17. Ebből a párából keletkeztek a villámfelhők; záport bocsátottak a fáradt mennylakókra, akik így felfrissültek.
18. Felfrissítették őket a virágok is, amelyek a hegyoldalak fáiról hullottak a Devákra és a Dánavákra.
19. A devák és Dánavák által vonszolt Mandarából rettenetes moraj tört fel, mint az égzengés (az univerzum megsemmisülésekor).
20. Az óriási hegy sokféle vízi állatot összezúzott, akik életüket vesztették a sós tengerben.
21. Az alsó régiók és Varuna országának számos lakóját ölte meg a hegy.
22. A kavargó Mandarából gyökerestől szakadtak ki az egymáshoz csapódó fák, és belezuhantak az óceánba az ágaikon ülő madarakkal együtt.
23. A súrlódó fák gyakran kigyulladtak, és a Mandara hegy olyannak tűnt, mint a villámjárta fekete felhők.
24. A tűz elégette az oroszlánokat, elefántokat és mindenféle teremtményt, akik a hegyen laktak.
25. A félistenek legjobbja, Indra hatalmas záport bocsátott alá, hogy eloltsa a lángoló tüzet.
26. Aztán a különféle hatalmas fák és füvek nedvei összekeveredtek az óceán vizével.
27. A mennyei lények halhatatlanokká váltak, amint megitták a folyékony aranykivonattal és nedvekkel kevert vizet, amely éppen olyan volt, mint az ambrózia.
28. A köpült óceán tejszerű vize a növényi nedvek erejénél fogva tisztított vajat adott.
29. Ekkor a Devák odamentek a kívánságokat teljesítő Istenhez, aki kényelmesen ült az ülőhelyén, és így szóltak, „Ó Brahman, teljesen kimerültünk, de még nem került elő az ambrózia.”
30. Nárájanán kívül már sem a Deváknak, sem a Dánaváknak nincs erejük, hogy tovább köpüljék az óceánt.”
31. Ekkor Brahmá ezt mondta Nárájanának, „Kérlek, adj erőt a félisteneknek, hogy tovább köpüljék az óceánt a Mandara heggyel.”
Nárájana szólt
34. Megadom nektek a szükséges erőt. Menjetek, állítsátok be a hegyet, és köpüljétek az óceánt.
Szauti szólt
35. Nárájana szavait hallva a félistenek új erőre kaptak, és megint köpülni kezdtek.
34. Ekkor kiemelkedett az óceánból az ezersugaró, nyájas és ragyogó hold.
35. Aztán a ghíből kiemelkedett a lótuszvirágban ülő Laksmí; majd Szura Deví (a bor) és a nagy paripa.
36. Aztán a ghíből kiemelkedett a mennyei drágakő, a Kaustubha, amely Nárájana mellét ékesíti.
37. Aztán, ó bráhmana, előjött a páridzsáta fa, és minden kívánságot teljesítő Szurabhí (tehén).
38. Laksmí, Bor, Hold, gondolatnál is sebesebb Ló (Uccsaihsravá) az Aditja utasítására mind odamentek a félistenekhez.
39. Ezután kiemelkedett az isteni Dhanvantari, kezében fehér edénnyel, és abban (az edényben) volt az ambrózia.
40. E csodálatos jelenés láttán a Dánavák hangosan kiáltozni kezdtek, „Ez a miénk!”
41. Aztán kiemelkedett az óriási testű Airávata, két fehér agyarral; és őt a mennykővel harcoló (Indra) ragadta magához.
42. A köpülés még mindig folytatódott; végül halálos méreg jelent meg, amely ellepte az egész földet, és füstösen lángolt, mint a tűz.
43. Rettenetes szaga elkábította a három világot; de aztán Siva, Brahmá kérésére, elnyelte, hogy megmentse a teremtést.
44. A nagy istenség, (a mantra formájában megjelent) Mahesvara (a mérget) a torkában tartotta, és azt mondják, hogy attól a naptól fogva nevezik Nilakanthának (kéktorkúnak).
45. Ez a sok csodálatos esemény kétségbeeséssel töltötte el a Dánavákat. Harcba kezdtek a félistenekkel, Laksmí és az ambrózia birtoklásáért.
46. Ekkor Nárájana, Májá segítségével felvette egy elbűvölően szép leánynak az alakját, és kacérkodni kezdett a Dánavákkal.
47. Az ostoba Dánavák és Daitják teljesen beleszerettek, és a kezébe helyezték az ambróziát.
Így végződik a tizennyolcadik fejezet, Amrtamanthana, az Adi Parvában.
Csata a Devák és Dánavák között
Szauti szólt
1. Ezután a Daitják és a Dánavák a legjobb fegyverzetben és különféle fegyverekkel űzőbe vették a félisteneket.
2. Közben a nagyhatalmú Úr Visnu, Nárájana kíséretében, elvette az ambróziát a hatalmas Dánaváktól.
3. A félistenek pedig a nagy csata során megkapták Visnutól az ambróziát, és megitták.
4. Amikor a félistenek a régóta áhított ambróziát itták, ivott belőle egy mennylakónak öltözött Dánava, Rahu is.
5. Az ambrózia még csak a torkát érte, amikor Csandra lés Szúrja (felismerték), és közölték a félistenekkel, hogy mi történt.
6. Nárájana azonnal levágta korongjával a Dánava szépen felékesített fejét, amely az ambróziát itta.
7. A Dánava hatalmas, levágott feje úgy emelkedett az ég felé, mint egy hegycsúcs, és rettenetes kiáltásokat hallatott.
8. Fejetlen teste a földre esett, hogy a hegyek, erdők és szigetek mind belerázkódtak.
9. Ettől a naptól fogva nagy ellenségeskedés támadt Rahu feje valamint Csandra és Szúrja között. Mindmáig elnyeli Csandrát és Szúrját (hold- illetve napfogyatkozásokat okoz).
10. Hari elhagyta páratlan női formáját, különféle fegyvereket hajított a Dánavákra, és rémületbe ejtette őket.
11. Így kezdődött a szörnyű csata a Devák és Dánavák között a sós tenger partján.
12. Mindkét oldalról ezernyi éles gerelyt, lándzsát és különféle egyéb fegyvereket hajítottak.
13. A korongtól össze-vissza szabdalva, kardoktól, dárdáktól és buzogányoktól megsebzett Aszurák vért hánytak, és a földön hevertek.
14. A korong egymás után metszette le a ragyogó arannyal díszített fejeket, amelyek mind elhulltak a félelmetes csatában.
15. Mindenütt holtan feküdtek a nagy, vérlepte Aszurák, olyanoknak tűntek, mint a vörösre festett hegyormok.
16. Amikor a nap vörössé vált, szánalmas jajkiáltások hangzottak a haldokló Aszuráktól.
17. A távolról lövedékekkel eltalált, közelről ökölcsapásokkal sújtott harcosok üvöltése egészen az égig hangzott.
18. „Vágd le!” „Döfd át!” „Üldözd!” „Előre!” – mindenütt ezek a félelmetes harci kiáltások hangzottak.
19. Amikor ez a félelmetes csata dúlt, Nara és Nárájana a csatamezőre léptek.
20. Nara kezében a mennyei íjat látva, Nárájanának eszébe jutott Dánava-pusztító harci korongja.
21. És amint rá gondolt, alászállt az égből a Szudarsana korong, az ellenségek pusztítója, tündöklő, mint Agni, és rettenetes a csatában.
22. Ekkor a félelmetes energiájú, lobogó tűzként ragyogó Acsjuta (Nárájana) elefántormányhoz hasonló karjával elhajította ezt a rettenetes, félelmetesen ragyogó fegyvert, amely még az ellenséges városokat is el tudja pusztítani.
23. A Nárájana által elhajított korong, amely úgy ragyogott, mint a tűz az univerzum elpusztulásakor, ezrével pusztította a Daitjákat és a Dánavákat.
24. Néha felfénylett, mint a tűz és mindenkit elemésztett; máskor lecsapott, mint egy gonosz szellem; néha felitta a leölt Dánavák vérét, amint áthaladt a földön és az égen.
25. A nagyon hatalmas és vakmerő Dánavák olyanok voltak, mint az esőtlen felhők. Föl-fölemelkedtek az égre, és állandóan ezer meg ezer heggyel dobálták a félisteneket (szörnyű bosszúállással).
26. És azok a félelmetes, erdős és lapos tetejű hegyek felhőtömegekként hullottak alá az égből, összeütköztek egymással, és iszonyú robajt keltettek.
27. Ezer meg ezer harcos ordítozott a csatamezőn, az erdős hegyek pedig mindenhová lezuhantak, a föld pedig megrendült a maga erdőségeivel egyetemben.
28. Az isteni Nara megjelent a Devák és Dánavák félelmetes csatájában, aranyhegyű nyilaival porrá zúzta a hegyeket, és az eget egészen eltakarta a por.
29. A Devák úrrá lettek a hatalmas Dánavákon, akik csak azt látták, hogy a félelmetes harci korong vakító tűzként jár az égi mezőkön. Egyesek a föld mélyében rejtőztek el, mások beugrottak a sós tengerbe.
30. A diadalmas Devák a kellő tisztelettel visszahelyezték Mandarát a maga alapjára; és égig visszhangzó kiáltásokkal hazatértek.
31. A mennyben visszatért devák nagyon örvendeztek, és nagy gonddal őrizték az ambróziát.
32. Indra és a többi mennylakó átadta az ambróziát tartalmazó edényt Narának, hogy tegye el nagy gonddal.
Így végződik a tizenkilencedik fejezet, Amrtamanthana, az Adi Parvában.
Kadrú és Vinatá fogadása
Szauti szólt
1. Ezzel elmondtam nektek, hogyan köpülték ki az ambróziát az óceánból, amelyből a szépséges és erős ló (Uccsaihsravá) előlépett.
2. Kadru felajánlotta a tiszteletét ennek a lónak, majd megkérdezte Vinatától, „Húgom, mondd meg nekem késedelem nélkül, milyen színű Uccsaihsravá?”
Vinatá szólt
3. A lovak e királya fehér színű. Te milyen színűnek gondolod, nővér? Mondd meg, milyen a színe; fogadjunk.
Kadru szólt
4. Ó édes mosolyú hölgy, úgy gondolom, ennek a lónak fekete a farka. Fogadjunk, és amelyikünknek nincs igaza, legyen az a másik rabszolgája.
Szauti szólt
5. Miután fogadtak, hazatértek, mondván, „Holnap meglátjuk a lovat.”
6. Kadru azonban csalni akart, ezért megparancsolta ezer fiának, hogy hozzanak fekete szőrt;
7. és gyorsan takarják el a ló farkát, hogy ne váljon rabszolgává. De amikor a kígyók (a fiai) megtagadták az engedelmességet, megátkozta őket, mondván,
8. „A királyi bölcs, a Pándava nemzetségbeli Dzsanamedzsaja kígyóáldozatában Agni mindegyiketeket el fog emészteni.”
9. A Nagyapa (Brahmá) maga is hallotta ezt a rendkívül kegyetlen átkot, amelyet Kadru mondott ki a végzet rendeléséből.
10. Brahmá látta, hogy a kígyók rendkívül elszaporodtak, ezért a (többi) teremtmény iránti jóságából helyben hagyta ezt az átkot, a többi istenséggel együtt.
11-12. „Ha meggondolom, milyen gyilkos a mérgük, mennyire erősek és vitézek, mindig marásra készek, anyjuk átka nagyon is helyénvaló minden teremtmény javára.”
13. „A sors mindig halállal sújtja azokat, akik mások halálára törnek.” Így szólván, a mennylakók sokat magasztalták Kadrut.
14-15. Ezután az istenség Kasjapát szólította, „Ó bűntelen, ó hatalmas, a gonosz mérgű, óriási testű és mindig marásra kész kígyókat, akiket te nemzettél, megátkozta az anyjuk. Ó gyermekem, a legkevésbé sem kell bánkódnod emiatt.
16. A Puránákban már benne van, hogy a kígyók elpusztulnak Dzsanamedzsaja áldozatában.” Ezekkel a szavakkal az univerzum isteni teremtője kiengesztelte Kasjapát, és megajándékozta azzal a tudással, hogyan kell semlegesíteni a mérget.
Így végződik a huszadik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Kadrú és Vinatá elmennek, hogy megnézzék Uccsaihsravát és az óceánt
Szauti szólt
1. Ó Rsi, amikor elmúlt az éjszaka, és reggel felkelt a nap, a nővérek, Kadru és Vinatá,
2. akik fogadtak, hogy egyikük rabszolga lesz, és lángoltak irigységükben, elindultak, hogy megtekintsék a lovat, Uccsaihsravát.
3. Út közben látták a hatalmas és mély, szélkorbácsolta óceánt, amely iszonyúan morajlott.
4. Tele volt bálnákkal, akkora halakkal, amelyek a bálnákat is elnyelhették volna, makarákkal, teknősökkel és ezer meg ezer különféle teremtménnyel.
5. Annyi volt ott a borzalmas, szörnyeteg-formájú, sötét és ádáz vízi állat, hogy egyetlen teremtmény sem közelíthette meg. Tele volt krokodilokkal és teknősökkel.
6. Bővelkedett mindenféle drágakőben; ott lakott Varuna; ott volt a Nágák szépséges és kiváló lakhelye; ő volt valamennyi folyó ura,
7. a földalatti tűz hajléka, az Aszurák barátja, minden teremtményben rémületet keltő, hatalmas víztároló, amely nem romlik meg soha,
8. szent, a Devák nagy jótevője, az ambrózia kimeríthetetlen forrása, végtelen, felfoghatatlan és nagyon csodálatos.
9. A vízi állatok iszonyatos morgása félelmetessé tette, állandóan morajlott, és tele volt mély örvényekkel. Rettegést keltett minden teremtményben.
10. Amint a szél felkorbácsolta, indulatában és felzaklatva háborgott, úgy tűnt, mindenütt felemelt karokkal (a hullámokkal) táncol.
11. Tele volt a holdváltozások hatására háborgó tarajos hullámokkal. Ő (a tenger) a Páncsadzsanja (Krsna nagy kagylókürtje) szülője, a drágakövek hatalmas bányája.
12. Hajdanán a végtelenül hatalmas Úr Govinda (Visnu) kavarta fel, amikor vadkan alakot öltött, hogy kiemelje a földet.
13. A nagy aszkéta, Rsi Atri sem ért le az alvilágnál mélyebb fenekére, bár ezer éven át próbálkozott.
14. A lótusz-köldökű Visnu ágy lesz, amikor mérhetetlenül hatalmas Istenség minden juga végén mély meditációban szunnyad.
15. Maináka (hegy) is a tengerben keresett menedéket, amikor megrettent a hulló mennykövektől. Ide vonultak vissza az Aszurák, amikor vereséget szenvedtek a félelmetes csatában (az Aszuráktól).
16. Vizei formájában ghí ömlött az áldozati tűzbe, amely Varava szájából csapott elő. Határtalan volt, feneketlen, irdatlan, mérhetetlen, és a folyók ura.
17. (Kadru és Vinatá) látták, hogy ezer meg ezer folyó rohan hozzá nagy büszkeségben, mint akik egymással rivalizálnak szeretetéért. Látták, hogy teljes, és hullámai állandóan táncot járnak.
18. Látták, hogy mély, a makarák, Timik és más vízi teremtmények szörnyű morgásától visszhangzik; látták, hogy olyan óriási és határtalan, mint a tér; felmérhetetlen, végtelen, a vizek hatalmas tárháza.
Így végződik a huszonegyedik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Átkelnek az óceánon
Szauti szólt
1. A Nágák tanácskoztak, majd arra a következtetésre jutottak, hogy engedelmeskedniük kell anyjuk parancsának, mert ha nem teljesítik a kívánságát, irántuk való szeretete elmúlik, és mindannyiukat elégeti.
2. Ha viszont elégedetté teszik, megszabadíthatja őket az átoktól. Így szóltak, „Kétségkívül feketévé fogjuk tenni ennek a lónak a szőrét.”
3. Azt mondják, hogy elmentek, és szőrszálakká váltak a ló (Uccsaihsravá) farkában. Közben a két feleség fogadott egymással.
4. és miután fogadtak, ó bráhmanák legjobbja, nagy örömmel mentek át a nagy óceán másik oldalára.
5. Kadru és Vinatá, Daksa lányai látták, hogy az óceánt nem könnyű felkavarni,
6. de a szél felkorbácsolja egyetlen pillantás alatt. Iszonyatosan morajlott, tele volt timingilekkel, makarákkal
7. és ezernyi más, különféle formájú vízi teremtménnyel; a borzalmas szörnyetegek jelenléte félelmetessé tette, megközelíthetetlen, rettegést keltő és rémületes volt,
8. valamennyi drágakő bányája, Varuna otthona, a Nágák gyönyörű lakhelye, a folyók ura,
9. a földalatti tűz hajléka, az Asurák és sok félelmetes teremtmény otthona, a vizek tárháza,
10. szent, a mennylakók ambróziájának edénye, mérhetetlen és felfoghatatlan, tele szent vizekkel.
11. Ezer meg ezer folyó töltötte fel, felkavart hullámai táncot jártak.
12. Ilyen volt a tarajos hullámokkal teli óceán, hatalmas, mint az ég, mély, földalatti tűz lángjaitól fénylő, morajló; – ők (a nővérek) gyorsan átkeltek rajta.
Így végződik a huszonkettedik fejezet, Szauparna az áldott Mahábhárata Adi Parvájában.
Himnusz Garudához
Szauti szólt
1. A gyorsjárású Kadru Vinatá kíséretében átkelt az óceán, és nagyon hamar odaérkezett a lóhoz.
2. Látták, hogy ez a legkiválóbb, szélnél is sebesebb ló olyan fehér, mint a hold sugarai, de fekete szőrök vannak benne (a farkában).
3. Amikor Kadru meglátta ezt a sok fekete szőrszálat, rabszolgájává tette a csüggedt Vinatát.
4. Elvesztvén a fogadást, Vinatá rendkívül szánni való lett.
5. Időközben, amikor eljött az ideje, a ragyogó Garuda feltörte a tojást és előjött, anyja segítsége nélkül.
6. Ez a hatalmas erővel megáldott madár lángba borította az univerzum összes pontját, tetszése szerint vett fel bármilyen formát, oda ment, ahova neki tetszett, annyi ereje volt, amennyit akart.
7. Rettenetesnek tűnt, mint a lobogó máglya – olyan vakító fényű, mint a tűz a juga pusztulásakor. Szemei ragyogtak, mint a villám.
8. Amint ez az óriási madár megszületett, felfújta a testét és felemelkedett az égbe, félelmetes morajjal, mint a második tűz (az első az óceáné).
9. Amikor a mennylakók megpillantották, Vibhavaszu (Agni) védelmét kérték. Mélyen meghajoltak az univerzális formájú istenség előtt, aki ülőhelyén ült, és így szóltak hozzá,
10. „Ó Agni, ne terjeszd ki a testedet. Úgy döntöttél, hogy elemésztesz bennünket? Nézzétek, milyen magasra csapnak óriási lángnyelveid!”
Agni szólt
11. Ó Aszurák üldözői, nem úgy van, ahogy gondoljátok. Ez a hatalmas Garuda, aki éppen olyan ragyogó, mint én.
12. Nagy energiával áldottan született, hogy örömet szerezzen Vinatának. Ez a nagy ragyogás tévesztett meg benneteket.
13. Ő Kasjapa hatalmas fia, a Nágák elpusztítója, a Daitják és Ráksaszák ellensége, mindig a félistenek javán munkálkodik.
14. Egyáltalán ne féljetek. Gyertek velem, nézzük meg őt.
Szauti szólt
15. A Devák elindultak a Rsivel Garuda felé, és megszólították, jó messziről.
A Devák szóltak
16. Ó madarak ura, te Rsi vagy, te kapod a legnagyobb részt az áldozatból, istenség vagy. Te vagy az Úr, a forró sugarú nap, te vagy Paramesthi, Pradzsápati.
17. Te vagy Indra, Hajagríva („lónyakú”, vagyis Visnu), az univerzum ura, a legfőbb, Brahma és a bráhmanák, Agni és a szél.
18. Te vagy Dhátá és Vidhátá, Visnu, a mennylakók legjobbja, a nagy igazság, félelem nélküli, örökké változatlan, nagyon dicsőséges.
19. Te vagy a nap energiája, az értelmi képesség, a mi nagy védelmezőnk, az erő óceánja, a tisztaság, tulajdonságokon és sötétségen túli, minden harag birtokosa, legyőzhetetlen.
20. Minden dolog tőled származik, kiváló tettek végrehajtója vagy. Te vagy mindaz, ami létezett, és ami nem létezett. Tiszta tudás vagy, és mint a nap, a sugaraiddal tárod fel az élő és az élettelen univerzumot.
21. Nap ragyogásának elsötétítője, mindenek pusztítója, te vagy minden, ami romló, és az is, ami romolhatatlan. Ó istenség, ragyogó tüzeddel mindent elemésztesz, ahogyan a haragvó van minden teremtményt eléget.
22. Úgy emelkedsz fel, mint a tűz, amely jugaváltáskor és a teremtés megsemmisülése idején mindent elpusztít. Ó madarak királya, eljöttünk hozzád, és a védelmedet kérjük. Fönt jársz az égen, nagyon erős vagy, hatalmas, mint a tűz.
23. Ragyogásod olyan, mint a villámé. Te vagy a sötétség eloszlatója, feléred a felhőket, te vagy a hatalmas Garuda madár, az ok és a hatás, javak adományozója, és vitézségben legyőzhetetlen.
24. Ó uram, az egész univerzum felforrósodott, mint a hevített arany. Védelmezd meg a nemes félisteneket, akik rémületükben az ég minden irányában menekülnek.
25. Ó madarak legjobbja, a könyörületes és emelkedett lelkű Rsi Kasjapa fia vagy, ezért ne haragudj meg az univerzumra, légy kegyes hozzá. Te vagy a Legfelsőbb Úr, enyhítsd haragodat, és ments meg minket.
26. Ó madár, szavad olyan hangos, mint a mennydörgés, beleremeg a tíz égtáj, az egek, a menny, a föld és a mi szívünk. Kisebbítsd meg a testedet, amely olyan, mint a tűz.
27. Szívünk minden nyugalmát elvesztette, reszket ragyogásod láttán, amely a haragvó Jamáéhoz hasonló.
28. Ó madarak királya, imádkozunk hozzád, légy velünk kegyes. Ó Bhágavata, adj meg nekünk minden előnyt, szerencsét és boldogságot.” Miután az összes Deva és Rsi így imádta, a széptolló madár csökkentette energiáját és ragyogását.
Így végződik a huszonharmadik fejezet, Szuparna-Sztuti az Adi Parvában.
A nap haragja
Szauti szólt
1. Amint meghallotta, és maga is látta, (hogy milyen hatalmas a teste) nekilátott, hogy kisebbé tegye.
Garuda szólt
2. Senkinek sem kell félnie a testemtől. De ha már annyira megrémültetek, kisebbé teszem.
Szauti szólt
3-4. Ekkor a madár, aki képes arra, hogy tetszése szerint bárhova elmenjen, és annyi energiát szólít oda magának, amennyit csak akar, a hátára vette a testvérét, Arunát, majd apja házából az anyja házába ment, az óceán másik partján. A ragyogó Arunát keleten tette le, amikor a nap elhatározta, hogy felgyújtja a világot félelmetes sugaraival.
Ruru szólt
5. Miért határozott úgy a nemes nap, hogy elégeti a világot? Mi rosszat tettek neki a mennylakók, amitől elfogta a harag?
Szauti szólt
6. Ó bűntelen, attól a naptól fogva, hogy Szúrja és Csandra rajtakapták Rahut, amikor ivott az ambróziából, (Rahu) a halálos ellenségük lett.
7. Nagy dühében fel akarta falni Szúrját, aki ezt gondolta, „Csak azért lett az ellenségem, mert jót tettem a mennylakókkal,
8. és ezt a nagy szerencsétlenséget egyedül kell elszenvednem; nem kapok semmilyen segítséget a bajban.
9. A mennyei régiók lakói (közömbösen) végignézték, hogyan falnak fel engem, és nyugodtan eltűrik. Ezért meg kell kísérelnem, hogy elpusztítsam a világokat. Efelől nincs kétség.”
10. Ezzel az elhatározással Szúrja elment a nyugati hegységekbe, és onnan szórta szét perzselő sugarait, hogy a világokat elpusztítsa.
11. Erre a nagy Rsik odamentek a Devákhoz, és szóltak, „Ma az éjszaka közepén minden teremtményre nézve félelmetes tűz támad, hogy eleméssze az univerzumot.”
12. A Devák a Rsikkel együtt elmentek a Nagyapához (Brahmá), és szóltak, „Mi ez a nagy és félelmetes hőség ma?”
13. A nap még fel sem kelt, a világ pusztulása mégis nyilvánvaló. Mi történik, ha felkel ő is?”
14. A nap kész arra, hogy felkeljen, és elpusztítsa a világokat. Amint felkel, mindent hamuvá éget.”
Brahmá szólt
15. Én azonban már előre gondoskodtam az orvosságról.
16-17. Kasjapa bölcs fiának, akit Aruna néven ismernek, óriási teste van. Ott fog ülni a nap előtt, mint a kocsihajtója, és elveszi az összes energiáját. Ez biztosítani fogja a világ, a Rsik és a Devák javát.
Szauti szólt
18. Aruna a Nagyapa szavára mindent megtett, amit neki parancsoltak. A nap Arunától eltakartan kelt fel.
19. Már elmondtam nektek, miért dühödött meg Szúrja, és hogyan lett a kocsihajtója Aruna. Most hallgassátok meg a választ a másik kérdésre, amit az előbb tettetek fel.
Így végződik a huszonnegyedik fejezet, Szauparna az Adi Parvában.
Kadrú himnusza Indrához
Szauti szólt
1. Ezután a nagyerejű madár, aki bárhová el tud menni, ahová csak akar, átment anyjához, az óceán túlsó oldalára.
2. Nagy szomorúságban élt ott Vinatá, miután elvesztette a fogadást, és rabszolga lett.
3. Nem sokkal ezután, egy bizonyos napon Kadru odahívta Vinatát, aki leborult előtte, majd ezt mondta neki, a fia (Garuda) előtt, „Ó kedves Vinatá, vigyél el engem a Nágák szépséges és elbűvölő hajlékába, amely a tenger legmélyén van.”
4. Ekkor a madár anyja a vállára vette a kígyók anyját. Anyja kérésére Garuda is a hátára vette a kígyókat.
5. Vinatá fia, a madár, fölemelkedett a nap felé, és a napsugaraktól megperzselt kígyók mind elájultak.
6. Amikor Kadru észrevette, hogy a fiai milyen bajban vannak, Indrát kezdte imádni ezekkel a szavakkal, „Meghajlok előtted, ó félistenek ura, meghajlok előtted, ó Vala megölője.
7. Ó Namucsi megölője, meghajlok előtted. Ó ezerszemű isten, Ó Sacsí ura, mentsd meg záporaiddal a fiaimat, akiket halálra sújt a nap.
8. Te vagy a mi nagy védelmezőnk, ó istenek legjobbra, ó Purandara, özönével adod az esőt.
9. Te vagy Váju, te vagy a felhők, te vagy Agni, te vagy a villám az égen, te hajszolod a felhőket, ezért nagy felhőnek neveznek téged.
10. Páratlan mennydörgés vagy, morajló felhők, világok teremtője és elpusztítója, legyőzhetetlen.
11. Valamennyi teremtmény fénye, Áditja és Visvambara, a legnagyobb tudás, csodálatos, király, a legjobb a menny lakosai között.
12. Te vagy Visnu, ezer szemed van, istenség vagy, végső menedék, minden ambrózia, a hittel imádott szóma.
13. Te vagy a pillanatok, a Tithik, a Lava, a Ksana, a hónap világos fele, Kálakartha, Truti, az év, az évszakok, a hónapok, az éjszakák és a nappalok.
14. A szépséges föld a hegyekkel és az erdőkkel együtt, a tiszta égbolt és a minden sötétséget elűző nap. Te vagy a tajtékos hullámú óceán, számtalan Timingila, Timi, Makara és különféle egyéb halak lakóhelye.
15. Nagyon híres vagy, mindig imádnak a bölcsek és a nagy, elmélkedő Rsik, megiszod a szómanedvet és az áldozat során szent mantrákkal felajánlott tisztított vajat.
16. A tetteik gyümölcsére vágyakozó bráhmanák mindig téged imádnak áldozataikban. Ó páratlan erejű isten, a Védák rólad énekelnek. Ezért tanulmányozzák olyan gondosan a Vedangákat az áldozatokat bemutató, művelt bráhmanák.”
Így végződik a huszonötödik fejezet, Szauparna az Adi Parva Asztikájában.
Indra megsegíti a kígyókat
Szauti szólt
1. Miután Kadru így imádta, a félisten, akinek a legjobb lovai vannak, az egész eget eltakarta kék felhőkkel.
2. Parancsot adott nekik, „Öntsétek alá életadó és áldásos záporotokat.” Ekkor e villámoktól fénylő felhők bőségesen öntötték a vizet.
3-4. A csodálatos és iszonyatosan morajló, szüntelenül vizet párázó felhők miatt olyan lett az ég, mintha eljött volna a juga vége. A lezúduló eső millió és millió hulláma, a felhők mély morajlása, a villámok felvillanása, a szél hevessége és a nagy izgalom miatt úgy tűnt, mintha az ég táncra perdült volna őrületében.
5. Teljesen elsötétedett, a nap és a hold eltűntek a szüntelenül zuhogó eső miatt. A Nágák pedig rendkívül megörültek annak, hogy Indra esőt küldött.
6. A világ tele lett vízzel; a tiszta víz még az alsó bolygókra is lefolyt.
7. A megszámlálhatatlanul sok hullám közepette a kígyók anyjukkal együtt eljutottak a Ramaviaka szigetre.
Így végződik a huszonhatodik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Garuda megkérdezi, mi a szolgaságának az oka
Szauti szólt
1. A Nágák rendkívül megörültek annak, hogy a nagy zápor megnedvesítette őket; és a madár (Garuda) hátán hamarosan megérkeztek a szigetre.
2. A teremtő ezt a szigetet a Makaráknak adta lakóhelyül. Amikor (a Nágák) megérkeztek, a félelmetes Lavanát pillantották meg legelőször.
3. Garudával együtt bájos, tengervíz mosta, madárdaltól visszhangzó erdőket láttak,
4. gyönyörű, mindenféle virágokkal és gyümölcsökkel teli fákat, elragadó palotákat, és számos lótuszvirágos tavat.
5. (A szigetet) sok tiszta vizű tó ékesítette; felfrissítették a szantált lehelő, édes szellők.
6. Sok olyan fa is díszítette, amely csak a Malaja hegyen nő, és felér egészen az égig. Úgy tűnt, mintha ezek a fák virágesőben fürösztötték volna a Nágákat.
8. Elbűvölő volt, szépséges, Gandharváknak kedves, és mindig örömet szerző. Méztől ittas méhek rajzottak mindenfelé. Rendkívül szép látvány volt.
9. Gyönyörű, áldásos, szent, és mindenkit magával ragadó. Különféle madarak édes dalától visszhangzott, és nagy gyönyörűséget okozott Kadru fiainak.
10. Az erdőbe érkezve a kígyók kiválóan szórakoztak, utána parancsot adtak a madarak királyának, a nagyerejű Garudának,
11. „Vigyél minket valami más szép szigetre, ahol tiszta víz van. Ó madár, biztosan sok szép országot láttál, amikor átrepültél az égen.”
12. (Garuda) egy darabig töprengett, majd megkérdezte az anyát, „Ó anyám, miért kell azt tennem, amit ezek a kígyók parancsolnak?”
Vinatá szólt
13. Ó legkiválóbb madár, szerencsétlenségemre a férjem második feleségének rabszolgája lettem. Elvesztettem a fogadást, mert a kígyók rászedtek; így lettem rabszolgává.”
14. Amikor a madár ezt megtudta, nagyon szomorúan szólt a kígyókhoz.
15. „Mondjátok meg nekem, ó kígyók, mit hozzunk, mit nyerjünk el, milyen tudással vagy milyen nagy tett végrehajtásával szabadulhatunk meg ettől a rabszolgaságtól.”
Szauti szólt
16. A kígyók így szóltak, „Hozd el az ambróziát, erőnek erejével. Akkor megszabadulsz a rabszolgaságtól, ó madár.”
Így végződik a huszonhetedik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Garuda kigondolja, hogyan hozza el az amrtát
Szauti szólt
1. A kígyók e szavaira Garuda így szólt az anyjához, „Elmegyek, hogy elhozzam az ambróziát, de előbb ennél valamit. Mondd meg nekem, hol szerzek ételt.”
Vinatá szólt
2. A Nisádák otthona egy nagyon távoli helyen van, az óceán közepén. Egyél meg néhány ezer Nisádát, és hozd el az ambróziát.
3. De eszedbe ne jusson soha, hogy megölj egy bráhmanát. Az összes teremtmény közül a bráhmana az, akit nem szabad megölni; olyan ő, mint a tűz.
4. Amikor egy bráhmana megharagszik, olyan lesz, mint a tűz, a nap, vagy egy éles, mérgezett fegyver. A bráhmanát valamennyi teremtmény urának mondják. Ezért és sok egyéb oknál fogva mindenki imádja őt.
5. Ó gyermekem, soha nem ölheted őt meg, még akkor sem, ha dühös vagy. A bráhmanákkal szembeni ellenségeskedés soha, semmilyen körülmények között nem helyes.
6. Ó bűntelen, sem a tűz, sem a nap nem emésztenek el annyira, mint egy szigorúan vezeklő bráhmana, amikor megharagszik.
7. A jó bráhmanát ezekről a jelekről kell felismerned. A bráhmana valamennyi teremtmény közül az elsőszülött, a négy kaszt közül a legjobb, mindenki apja, anyja és tanítója.
Garuda szólt
8. Ó anyám, milyen a bráhmana formája? Milyen a jelleme, milyen hatalma van? Tűzként fénylik, vagy olyan-e, mint az úriemberek?
9. Ó anyám, mondd el nekem, aki megkérdezlek, mik azok az áldásos jelek, amelyekről a bráhmanát felismerem?
Vinatá szólt
10. Ó fiam, tudd meg, hogy bráhmana az, aki úgy kínoz téged, mint a halhorog, vagy forró parázsként eléget, amikor a torkodba hatol.
11. Egy bráhmanát még haragodban sem szabad megölnöd,” mondta újból Vinatá, fia iránti szeretetéből.
12. „Jó bráhmanaként ismerd azt, akit a gyomrod nem emészt meg,” ismételte Vinatá e szavakat azzal a nagy szeretettel, amelyet a fia iránt érzett.
Szauti szólt
13. Vinatá ismerte ugyan fia páratlan erejét, de mert annyira vánatos és szelíd volt, és mert rászedték a Nágák, szívéből megáldotta (szólván),
Vinatá szólt
14. Szárnyaidat védelmezzék a Marutok, hátadat Csandra és Szúrja; Agni oltalmazza a fejedet, az egész testedet pedig a Vaszuk.
15. Én itt maradok, fiam, mert a javadat kívánom, és olyan ceremóniákat végzek, amelyek hasznodra válnak. Menj, fiam, biztonságban, érd el a célodat.
Szauti szólt
16. Miután Garuda meghallgatta, hogy mit mond az anyja, kiterjesztette a szárnyait és felszállt az égre, majd, mivel nagyon erős volt, hamarosan megérkezett a Nisádákhoz. Olyan éhes volt, mint Jama.
17. Elhatározta, hogy kiirtja a Nisádákat, ezért olyan porvihart keltett, amely az egész eget eltakarta. Felszívta a vizet az óceánból, és megrázta a szomszédos hegyeken növő fákat.
18. Ezután a madarak királya elállta a Nisádák útját, hatalmasra tátotta a száját, és a Nisádák rémületükben a tátott szájba menekültek.
19. Min t ahogyan a rémült madarak seregestől emelkednek az ég felé, amikor az erdő fáit hatalmas vihar rázza, a viharkavarta portól elvakított Nisádák a nagy kígyóevő tátott szájába vonultak.
20. Ekkor a nagyerejű, éhes madár, ellenségei fenyítője, aki a szélnél is sebesebben jár, hogy a célját elérje, becsukta a száját, és ezer meg ezer Nisádát ölt meg, akik mind halászok voltak.
Így végződik a huszonnyolcadik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Kasjapa és Garuda
Szauti szólt
1. Bekerült a torkába egy bráhmana is a feleségével, és egyszerre éppen úgy égette a madár torkát, mint egy darab lángoló faszén. A nagy madár így szólt hozzá,
2. „Ó kétszer születettek legjobbja, rögtön kiszabadulsz a számból. Felnyitom neked. Nem ölök én meg egy bráhmanát soha, még akkor sem, ha mindig bűnös dolgokkal foglalkozik.”
3. Garauda szavaira a bráhmana így szólt, „Hadd jöjjön ki velem a feleségem is, aki Nisáda.”
Garuda szólt
4. Hozd magaddal a Nisádát, és gyere ki azonnal. Mentsd meg magad késedelem nélkül, mert az én gyomrom tüze nem emészt meg téged.
Szauti szólt
5. Ekkor a bráhmana kijött a Nisáda asszonnyal, magasztalta Garudát, és abba az országba ment, amelyikbe akart.
6. Amikor a bráhmana kijött a feleségével, a madarak elménél is gyorsabb királya felszállt az égre.
7. Meglátta az apját, üdvözölte, és illő módon válaszolt neki. És a nagy Rsi megkérdezte,
Kasjapa szólt
8. Fiam, jól megy a sorod? Elegendő ételt kapsz minden nap? Van elég étel számodra az emberek világában?
Garuda szólt
9. Az anyám jól van; a bátyám és én is. De apám, nem kapok elegendő ételt, ezért nem teljes boldogságom.
10. A kígyók elküldtek, hogy hozzam el az ambróziát, amit nem könnyű megszerezni. Én azonban még ma elhozom, hogy megszabadítsam anyámat a rabszolgaságból.
11. Anyám azt parancsolta, hogy egyem meg a Nisádákat. Ezrével ettem őket, de az éhségem nem csillapodott.
12. Ó nagy Rsi, mondj nekem valami más ételt, amit megehetek, és elhozhatom az ambróziát erőnek erejével. Olyan ételt mondj nekem, ami lecsillapíthatja az éhségemet és a szomjúságomat.
Kasjapa szólt
13. Nagyon szent ez a tó, itt előtted. Még a mennyek birodalmában is ismerik. Itt él egy elefánt, arccal lefelé, és állandóan rángat egy teknőst, aki a bátyja.
14. Elmondom neked részletesen, milyen ellenségeskedés volt közöttük egy korábbi születésükben. Halld meg tőlem az igaz történetet, amelynek bizonyítéka, hogy ők ma itt vannak.
15. Élt hajdanán egy Visvavaszu nevű nagy Rsi, aki rendkívül haragos természetű volt. Volt egy öccse, Szuprakatika, nagy aszkéta.
16. Ez a nagy Rsi nem volt hajlandó együtt kezelni a vagyonát az öccsével. Szuprapatika mindig arról beszélt, hogy elköltözik.
17. Egy idő múltán Visvavaszu azt mondta a testvérének, Szuprapatikának. „Sokan csak a gazdagságtól elvakítva, ostobaságból akarják megosztani az (öröklött) vagyont.
18-19. De amint elosztották, a gazdagság annyira elvakítja őket, hogy tovább veszekszenek. Az ellenségek barátságot színlelnek, aztán elidegenítik egymástól a tudatlan és önző testvéreket. Felszítják a vitájukat, amennyiben rámutatnak a hibákra, aztán elbuknak, egyik a másik után.
20. Nagyon hamar, teljes romlás vár azokra (a testvérekre), akik szétváltak. Ezért a jó emberek soha sem helyeslik a vagyon megosztását testvérek között,
21. akik azontúl már sem a sásztrákra, sem a gurukra nincsenek tekintettel. te azonban fittyet hánysz a tanácsomra, és annyira el akarsz költözni, hogy a vagyon megosztására áhítozol.
22. Ó Szupratika, ezért elefánt leszel.” Az így megátkozott Szupratika így szólt Visvavaszuhoz,
23. „Belőled pedig vízi teknős lesz.” Szupratiks éa Visvavaszu így átkozták el egymást,
24. és ez a két bolond most teknősként és elefántként él. Haragos természetük miatt mindketten alacsonyabb rendű állatok lettek.
25. Állandóan ellenségeskednek egymással. Nagy erejükre és testük súlyára büszkén ez a két teremtmény ebben a tóban folytatja a régi viszályt.
26-27. Nézd, ez a tekintélyes elefánt most jön a tóhoz. Trombitálását hallva az óriási teknős felemelkedik, vadul felkavarja a tó vizét; az elefánt pedig begörbített ormánnyal beront a vízbe.
28. Agyarai, ormánya, farka és lábai mozgatásával hevesen felkavarja a halakban gazdag tó vizét.
29. A rendkívül erős teknős is felemelt fejjel indul harcba. Az elefánt hat jódzsana magas, szélességben pedig kétszer annyi.
30. A teknős három jódzsana magas, a szélessége tíz jódzsana. Fald fel ezt a két őrülten harcoló állatot, amelyek meg akarják ölni egymást.
31. (Miután ettél), láss neki a feladatnak, amelyet el akarsz végezni. Fald fel a félelmetes elefántot, mely hatalmas hegynek vagy felhőtömegnek tűnik, aztán menj, és hozd el az ambróziát.
Szauti szólt
32. Ezután megáldotta Garudát, és így szólt,
33-34. Ó tojásrakó, légy sikeres, amikor a félistenekkel csatázol. Színültig ízzel telt edények, bráhmanák, tehenek és más kedvező dolgok áldjanak meg téged a hatalmas félistenekkel vívott ütközetben.
35. Váljanak a te erőddé a Rk, Jadzsur, Száma, a szent áldozati ghí, valamennyi misztérium, és az összes Véda.”
36. Garuda meghallgatta az apja szavait, majd a tó partjára ment. Látta, hogy tele van tiszta vízzel, és köröskörül mindenféle madár repked.
37. A gyors röptű, nagy madár megemlékezett apja szavairól, majd karmaival megragadta a teknőst és az elefántot,
38. ezután az ég magasára röppent. Amikor az Alamva nevű mennyei szentélyhez érkezett, látta, hogy sok-sok égi fát
39. megcsapott a szárnyai által keltett szél, és a fák reszketnek félelmükben. Ezek az aranyágú fák attól féltek, hogy a szél kicsavarja őket.
40. Amikor a madár látta, hogy ezek a minden kívánságot teljesíteni képes fák mennyire félnek, más, páratlannak látszó fákat keresett fel.
41. Ezeket a nagy fákat arany- és ezüstgyümölcsök, drágakő-gallyak díszítették, (törzseiket) a tenger vize mosta. Volt köztük egy nagy banjan.
42. Ez a nagy fa megszólította ezt a kiváló madarat, aki a szélnél is sebesebben repült,
43. „Ülj le erre a nagy ágamra, amely száz jódzsanára terjed; aztán edd meg az elefántot és a teknőst.”
44. Amikor ez a legkiválóbb, hegynagyságú és szélsebes madár leszállt a fára, ezer meg ezer madár lakhelyére, az megreszketett, és a levelekkel teli ág letört.
Így végződik a huszonkilencedik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
A félistenek baljós előjeleket látnak
Szauti szólt
1. Mihelyt a nagyon hatalmas Garuda megérintette a lábával, az ág azonnal eltört, de ő éppen elkapta estében.
2. Csodálkozva meresztette a szemeit a fa letört ágára, és látta, hogy arról a Válakhilja Rsik függenek alá, fejükkel lefelé.
3. Amikor így látta a szent Rsiket, azt mondta magában, „Ezeket a nagy vezekléseket végző Rsiket nem szabad megölni.
4. Pedig meghalnának, ha az ág leesne.” A hatalmas madár így tűnődött, de még szorosabban tartotta az elefántot és a teknőst.
5. A madarak királya félt, hogy megöli a Rsiket, és meg akarta menteni őket, ezért csőrébe vette az ágat, és szárnyra kelt.
6. Erre még a félistenek sem lettek volna képesek, ezért a nagy Rsik csodálattal teltek el, és nevet adtak a nagy madárnak.
7. Így szóltak, „Mivel ez a nagy madár súlyos teherrel kel szárnyra, nevezzék ezt a legkiválóbb madarat, a kígyók megevőjét, Garudának.”
8. A madár megrengette a hegyeket, amint lassan végighaladt az égen, és közben számos országot látott maga alatt.
9. Mindenképpen meg akarta menteni a Válakhiljákat, de nem talált megfelelő helyet, hogy leszálljon. Végül elment ahhoz a kiváló hegyhez, amelynek a neve Gandhamadana.
10. Ott megpillantotta az apját, aki éppen aszkétikus gyakorlatokba mélyedt. Apja is észrevette a nagy madarat, akinek isteni formája volt,
11. nagy ragyogású, erejű és energiájú, olyan gyorsa, mint a szél vagy az elme, hatalmas, mint a hegycsúcs, és éppen olyan gyorsan lesújt, mint egy bráhmana átka.
12. Felfoghatatlan, leírhatatlan, minden teremtmény számára félelmetes, nagyerejű, borzalmas, éppen olyan ragyogó, mint maga Agni,
13. sem a Devák, sem a Dánavák nem győzhetik le, ketté tudja hasítani a hegyeket, fel tudja szippantani az óceánt,
14. képes arra, hogy elpusztítsa a három világot, és éppen olyan ádáz külsejű, mint Jama. A dicső Kasjapa látta, hogy közeledik, tudta, mi a szándéka, ezért így szólította meg,
Kasjapa szólt
15. Fiam, ne cselekedj elhamarkodottan, mert akkor fájdalmat kell elszenvedned. A Válakhilják, akik a nap sugaraival élnek, haragjukban megsemmisíthetnek téged.
Szauti szólt
16. Ezért Kasjapa a fia kedvéért kiengesztelte a nagyon szerencsés, rendkívül aszkétikus és bűntelen Válakhiljákat.
Kasjapa szólt
17. Ó nagy Rsik, Garuda minden teremtmény javára kelt szárnyra. Azon van, hogy nagy tettet hajtson végre, ezért adjátok meg neki az engedélyt.
Szauti szólt
18. Amikor a dicső Kasjapa így szólt a nagy aszkétákhoz, ők azonnal elhagyták a faágat, és visszavonultak a szent Himálajába, hogy folytassák szent vezekléseiket.
19. Miután a Rsik eltávoztak, Vinatá fia, a csőrében tartott ágtól fojtott hangon megkérdezte apját, Kasjapát,
20. „Ó dicső Rsi, hova dobjam le ezt a nagy faágat? Mutass nekem egy helyet, ahol nincs ember.”
21. Kasjapa elmondta neki, hogy van egy ember nem lakta hegy, barlangokkal és völgyekkel, mindig hó borítja, és az egyszerű emberek még gondolatban sem közelíthetik meg.
22. A faágat, az elefántot és a teknőst szállító, hatalmas madár nagy sebességgel száguldott e széles derekú hegy felé.
23. A nagy faág, amellyel az óriási madár repült, övként vehette volna körül (a hegyet), száz állatbőrből font kötéllel.
24. A madarak királya, Garuda pillanatok alatt százezer jódzsanát tett meg.
25. Szinte egy pillanat alatt odaért a hegyhez, ahová az apja küldte, leejtette a nagy faágat, és az szörnyűséges lármával zuhant le.
26. A hegyek királya megreszketett a Garuda szárnyai keltette vihartól. Fái virágesőt hullattak.
27. Ékkövekkel és arannyal borított csúcsai kilazultak, és leomlottak minden oldalon.
28. A leeső ág sok fát kidöntött, melyek sötét leveleik között megbújó arany virágaikkal villámlást rejtő felhőknek tűntek.
29. Mikor ezek az aranyragyogású fák a földre zuhantak, a hegy érceitől megfestetten olyanoknak tűntek, mintha napsugarakban fürdenének.
30. Ekkor ez a legkiválóbb madár leereszkedett a hegy csúcsára, majd az elefántot is, a teknőst is megette.
31. Tárksa fia (Garuda) szárnyra kelt a hegy csúcsáról.
32. Különféle gonosz, félelmet keltő előjelek tűntek fel a félistenek előtt. Indra mennyköve rémületében lángra lobbant.
33-34. Az égboltról levált, lángoló és füstölő meteorok száguldoztak egész nap; a Vaszuk, Rudrák, Áditják, Szádhják, Marutok és az összes többi félisten fegyverei harcolni kezdtek egymás ellen.
35. Ilyesmi még soha sem történt – még a Devák és Dánavák közötti háborúban sem. A szél olyan hangosan fújt, mint a mennydörgés; ezrével hulltak alá a meteorok;
36. a felhőtlen ég félelmetesen dörgött. Még a félistenek ura is vért hullatott.
37. A mennylakók nyakában a virágfüzérek elhalványultak és elhervadtak, oda lett a ragyogásuk. Borzalmas felhőtömegek sűrű vérzáport hánytak.
38. A szél kavarta por elsötétítette a félistenek által viselt koronák csillogását. Indrát és a többi félistent nagy zavarba ejtették ezek a gonosz előjelek, és nagy félelmükben Brhaszpatihoz fordultak.
Indra szólt
39. Ó dicső Brhaszpati, miért következett be ilyen hirtelen ez a sok szerencsétlenség? Semmilyen ellenséget nem látok, aki legyőzne minket a háborúban.
Brhaszpati szólt
40. Ó félistenek királya, ó Satakratu, a te gondatlanságod és hibád, a dicső Válakhilja Rsik vezeklései az okai annak,
41. hogy Kasjapa Rsi és Vinatá fia, a minden formát tetszése szerint felölteni képes nagy madár eljön, és magával akarja vinni a szómát.
42. El is tudja vinni, mert erősebb mindenkinél. Számára minden lehetséges. Még az elérhetetlent is el tudja érni.
Szauti szólt
43. E szavak hallatán Indra megszólította azokat, akik az ambróziát őrizték, „Egy nagyon hatalmas madár elhatározta, hogy elragadja a szómát;
44. jó előre figyelmeztetlek benneteket, nehogy elvihesse erőnek erejével. Brhaszpati azt mondta nekem, hogy páratlanul erős.”
45. Amikor a mennylakók ezt meghallották, megdöbbentek, és megtették az óvintézkedéseket. Körülállták az ambróziát, odaállt a nagyhatalmú Indra is, kezében a mennykővel.
46. A félistenek csodálatos és nagyon értékes, ékkövekkel kirakott mellvérteket viseltek,
47. ragyogó és nagyon ellenálló bőrpáncélokkal, és különféle, iszonyatos formájú, éles fegyvereket forgattak,
48. tüzet és füstöt árasztottak, és mindannyiukat a legkiválóbb félistenek nevelték.
49. Számos harci koronggal, vasbuzogánnyal, dárdákkal, lándzsákkal, háromágú szigonyokkal, csatabárdokkal és sok más éles hegyű lövedékkel, csiszolt kardokkal és szörnyű buzogányokkal fegyverkeztek fel, mindenki a maga testének megfelelően.
50. Ragyogó fegyverekkel, mennyei díszeikkel ékesen a félelmük is csillapodott, és várakoztak (készen arra, hogy találkozzanak Garudával).
51. A páratlan erejű, energiájú és ragyogású félistenek, akik az Aszurák városait is ketté tudják hasítani, éppen úgy tündököltek, mint a lobogó tűz; elszánták magukat, hogy megvédik az ambróziát (minden veszélytől).
52. És mivel a félistenek ott álltak száz meg százezer, vasszögekkel kivert buzogánnyal, olyannak tűnt a csatatér, mint egy újabb, napsugaraktól megvilágított mennybolt.
Így végződik a harmincadik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Garuda története
Saunaka szólt
1. Ó Szúta fia, mi volt Indra hibája, mi volt a hanyagsága? Hogyan született meg Garuda a Válakhilják vezeklései következtében?
2. Kasjapa bráhmana volt, miért lett a madarak királya az ő fia? Miért volt legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan minden teremtmény számára?
3. Miért volt képes arra ez a madár, hogy mindenhova elmenjen, és olyan erős legyen, amilyen csak akar? Szívesen meghallgatom mindezt, ha elmondják a Puránákban.
Szauti szólt
4. Benne van a Puránákban, amit kérdezel. Hallgasd meg, ó bráhmana. Röviden elmondom az egészet.
5. Amikor Pradzsápati Kasjapa utódot akart nemzeni, és bemutatta az áldozatot, a Rsik, a Devák és a Gandharvák mindannyian segítettek neki.
6. Indrát, a Válakhilja Rsiket és más mennylakókat kijelölt, hogy hozzanak rőzsét az áldozathoz.
7. Az Úr Indra nagy erejének megfelelően el is hozott annyit, mint egy hegy, minden fáradság nélkül.
8. Út közben látta, hogy egyes, éppen csak hüvelykujjnyi méretű Rsik együtt is csak annyit hoztak, mint egyetlen palása levél szára,
9. Étel híján rendkívül soványak voltak, és nagyon elcsüggedtek, amikor beleestek egy kis mélyedésbe, amit egy tehén patája vágott.
10. A maga erejére őrülten büszke Purandara (Indra) nagyon meglepődött, amikor ezt meglátta, gúnyosan nevetett, és még át is lépett a fejük fölött, amivel durván megsértette őket.
11. Ezért a Rsik nagyon megharagudtak és eltöltötte őket a szomorúság. Nagy tettre határozták el magukat, hogy Indra megrémüljön.
12. Halld meg, Uram, ezek a kiváló Rsik ghít öntöttek az áldozati tűzbe, hangosan elmondták a mantrákat, és így szóltak,
13. „A mennylakóknak lesz egy másik Indrájuk, aki bárhova el tud menni, ahova csak akar, olyan erős lesz, amilyen csak akar, és félelmet kelt ebben a mostani Indrában.
14. Vezekléseink gyümölcsénél fogva szülessen meg ez a félelmetesen erős, és az elménél is sebesebb Indra.”
15. A mennylakók ura, Satakratu nagyon megrémült, és elment, hogy védelmet kérjen a nagy aszkétától, az önfegyelmezésben kiváló Rsi Kasjapától.
16. Pradzsápati Kasjapa mindent megtudott Indrától, majd elment a Válakhiljákhoz, és megkérdezte, sikerrel jártak-e.
17. Az igazmondó Rsik feleltek, „Igen, megtörtént.” Ekkor Pradzsápati Kasjapa kiengesztelte őket, és szólt,
18. „A jelenlegi Indrát Brahmá nevezte ki a három világ urává. Ó Rsik, ti egy másik Indrát próbáltok teremteni.
19. Ó kiváló férfiak, nem hazudtolhatjátok meg Brahmá szavait, de én sem kívánom, hogy a vágyatok ne teljesüljön.
20. Legyen egy másik Indrája a szárnyas teremtményeknek, nagy erővel áldott. Legyetek kegyesek Indrához, aki könyörög hozzátok.”
21. Kasjapa e szavaira a Válakhilja Rsik üdvözölték a nagy Pradzsápatit, és így szóltak,
A Válakhilják szóltak
22. Ó Pradzsápati, ezt azért tettük, hogy megteremtsünk egy Indrát. Tettük ezt azért is, hogy neked fiad szülessen.
23. Fogadd el ezt a sikeres tettet; egyébként tedd meg ebben a dologban azt, amit jónak és helyesnek gondolsz.
Szauti szólt
24-25. Ekkoriban történt, hogy Daksa jó és dicső lánya, Vinatá utódot kívánt, tisztátalanságának végén fürdéssel megtisztította magát, odalépett a férjéhez, és Kasjapa így szólt hozzá,
26. „Ó hölgy, az általam megkezdett áldozat gyümölcsöt hozott. Megkapod, amit meg akartál kapni. Két hősies fiad születik, akik a három világ urai lesznek.
27. A Válakhilják vezeklései és a vágy miatt, amellyel az áldozatomat elkezdtem, ezek a fiúk rendkívül szerencsések lesznek, imádni fogják őket a három világban.”
28. A dicső Kasjapa ismét megszólította, „Gondosan vigyázz ezekre az áldásos magokra.
29. Ez a kettő minden szárnyas teremtmény ura lesz. Madarak lesznek, de mindenféle formát felölthetnek, ami nekik tetszik, és nagy hősök lesznek, akiket minden világ tisztel.”
30. Ezután a Pradzsápati Indrához fordult, „Két nagyon hatalmas és erős testvéred lesz, a te segítőid.
31. Ó Purandara, egyikük sem fog ártani neked. Szűnjön meg a bánatod. Ó Indra, te maradsz az egyetlen Indra ezen a világon.
32. De soha ne bántsd meg a Brahma (mantrák) kiejtőit, a bráhmanákat. Ne sértsd meg még egyszer azokat, akiknek a szavai olyanok, mint a mennydörgés.”
33. Ezek a szavak eloszlatták Indra félelmét, aki visszament a mennybe; Vinatá pedig nagyon örült, mert teljesült a vágya.
34. Két fiút szült, Arunát és Garudát, és a nem egészen kifejlődött testű Aruna a nap kocsihajtója lett,
35. Garuda pedig a madarak királya. Ó Bhrgu leszármazottja, hallgasd meg ezeket a nagy tetteket.
Így végződik a harmincegyedik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
A félistenek harca Garudával
Szauti szólt
1. Ó kétszer születettek legjobbja, amint a félistenek csatára készen felsorakoztak, a madarak királya, Garuda hamarosan megjelent előttük.
2. Amikor meglátták rendkívüli erejét, félelmükben reszketni kezdtek; összezavarodtak, és egymást sújtották le összes fegyvereikkel.
3. A szóma őrei között ott volt a páratlan erejű és nagy energiájú Bhaumana (Visvakarma), tündöklött, mint az elektromos tűz,
4. de egy pillanatnyi harc után már holtan hevert, a madarak királya összeroncsolta csőrével, karmaival és szárnyaival.
5. A nagy madár a szárnyaival keltett vihar porával elsötétítette a világokat, és elárasztotta a félisteneket,
6. akik mind elájultak. Az ambróziát őrzők meg sem láthatták Garudát a nagy por miatt.
7. Garuda felkavarta a mennyei birodalmat, szárnyaival és csőrével összeroncsolta a félisteneket.
8. Ekkor az ezerszemű félisten (Indra) megparancsolta Vájunak, „Ó Maruta, a te dolgod, hogy elűzd a port.”
9. A hatalmas Váju elűzte a por; és amikor a sötétség eloszlott, a félistenek rátámadtak a madárra.
10. Amikor a félistenek megtámadták, felmordult az égben, mint a nagy felhő, félelmet keltve minden teremtményben.
11-13. A madarak rendkívül hatalmas királya, ellenségeinek megölője szárnyra kapott, fent lebegett az égben a mennylakók feje fölött, akik urukkal, Indrával együtt nekiestek kétélű kardjaikkal, vasbuzogányaikkal, éles lándzsáikkal, ragyogó nyilaikkal és naphoz hasonló harci korongjaikkal. Minden oldalról támadták,
14. de a madarak királya egyetlen pillanatra sem fáradt bele a harcba. Vinatá hatalmas fia az égen tündökölve minden oldalról visszatámadta a félisteneket szárnyaival és mellével; szanaszét szórta,
15. karmaival és csőrével marcangolta őket, és a mennylakók testéből bőségesen ömlött a vér.
16. A madarak királyától legyőzötten a Szádhják a Gandharvákkal együtt keletre, a Vaszuk és a Rudrák délre,
17. az Áditják nyugatra, az Asvinok pedig északra menekültek. Bármilyen erősek is voltak, visszavonultak a harctól, minden pillanatban visszatekintve ellenségükre.
18-19. Garuda a nagyon bátor Asvakrandával és Ranukával, a merész Krathanával, Tapanával, Ulukával, Szásanával, Nemesával, Purudzsával és Pulinával harcolt.
20. Vinatá fia szétmarcangolta őket szárnyaival, karmaival és csőrével, éppen úgy, mint az ellenségek fenyítője, a haragvó Penaki (Siva) a yuga végén.
21. Ezek a nagyon hatalmas és erős mennylakók a nagy madártól összeroncsoltan éppen olyan voltak, mint a vérzáport hullató, fekete felhőtömegek.
22. A legkiválóbb madár csaknem az összes félistennel végzett, és odament az ambróziához. Látta, hogy minden oldalról tűz veszi körül.
23. A tűz iszonyatos lángjai az egész eget eltakarták, és a heves szelek szítására már a napot is el akarták égetni.
24-25. A dicső Garuda kilencvenszer kilencven szájat nyitott, mindegyik szájával folyókat szippantott fel, majd nagy sebességgel visszarepült, és kioltotta a tüzet a folyók vizével. Ezután nagyon kis formát öltött, hogy belépjen arra a helyre, ahol az ambróziát őrizték.
Így végződik a harminckettedik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Garuda és Visnu
Szauti szólt
1. A napsugárként ragyogó arany testet öltött madár olyan nagy erővel hatolt be (arra a helyre, ahol a szóma volt), mint ahogyan a megáradt folyó az óceánba.
2. Látta, hogy az ambrózia mellett egy borotvaélességű kerék van, amely szüntelenül forog.
3. Ezt a félelmetes, napként ragyogó kereket azért teremtették az ügyes félistenek, hogy kettévágja az ambrózia elrablóit.
4. A nagy madár észrevette, hol lehet átmenni rajta, és egy pillanatra megállt. Olyan kicsinnyé tette a testét, hogy átcsusszant a kerék küllői között.
5-6. Látta, hogy a keréken belül két nagy kígyó őrizte a szómát, ragyogóak, mint a ragyogó tűz, nyelvük mint a villám, páratlan erejűek, arcuk és szemük tüzet bocsát ki, mérgesek, borzalmasak, mindig dühösek, és nem nyugszanak egy pillanatra sem.
7. Szemük soha nem pislogott, és mindig haragtól izzott. Azonnal hamuvá égett, aki akár csak az egyiküket megpillantotta.
8. A nagy madár (Szuparna) hirtelen elfedte a szemüket porral, elvakította, majd minden oldalról megtámadta őket.
9. Vinatá fia, az ég őre rájuk támadott és a testüket darabokra marcangolta; ezután a legkisebb késedelem nélkül arra a helyre ment, ahol a szóma volt,
10. Felkapta az ambróziát, szárnyra kelt, és a kereket darabokra zúzta.
11. Rögtön kijött, de nem itta meg az ambróziát. Tovább ment a maga útján, a legkisebb fáradtság nélkül, elsötétítve a nap ragyogását.
12. Ezután meglátta Visnut az égen, és önmegtagadása nagyon elégedetté tette Nárájanát.
13. Ez az örökkévaló Istenség így szólt a nagy madárhoz, „Teljesítem egy kívánságodat.” A madár szólt, „Fölötted akarok maradni.”
14. Ismét szólt Nárájanához, „Halhatatlan és betegségektől mentes akarok lenni, anélkül, hogy meginnám az ambróziát.”
15. Visnu így szólt Vinatá fiához, „Úgy legyen.” Ezt a két adományt kapta Garuda, majd Visnuhoz fordult,
16. Én is teljesíteni akarom egy kívánságodat.” Ekkor Visnu arra kérte a nagy súlyok hordozóját, hogy legyen az Ő hátasállata.
17. Elhelyezte a madarat kocsija lobogóján, mondván, „Most mindig fölöttem leszel.” És a madár így szólt Nárájanához, „Úgy legyen.”
18. Fürgeségével megcsúfolva a szelet, sebesen tovább ment az útján, Indra pedig éppen ekkor hajította rá a mennykövét.
19. A mennykő eltalálta a legkiválóbb madarat, Garudát, amikor már éppen elvitte magával az ambróziát; és mivel nagyon dühös lett, nevetve fordult Indrához,
20. édes szavakkal, „Tiszteletben fogom tartani a Rsit, akinek csontjaiból ez a mennykő készült.
21. Tiszteletben tartom a mennykövet, és téged is. Ó Indra, elhullajtom egy tollamat, te pedig soha sem találod meg a végét.
22. Nem éreztem a legcsekélyebb fájdalmat sem, amikor eltaláltál a mennyköveddel.” E szavakkal a madarak királya kihúzta egyik tollát.
23-24. A Garuda által elhullajtott szép toll láttán minden teremtmény nagyon megörült, és azt mondták, „Nevezzük ezt a madarat Szuparnának (széptollú madárnak).” Az ezerszemű félisten, Purandara nagyon meglepődött, azt gondolta, ez a madár bizonyosan nagyon hatalmas lény. Ekkor így szólt hozzá,
Indra szólt
25. Ó legkiválóbb madár, szeretném megismerni az erőd határát. Örök barátságot is szeretnék kötni veled.
Így végződik a harmincharmadik fejezet, Szauparna, az Adi Parvában.
Garuda elviszi az amrtát
Garuda szólt
1. Ó Purandara, legyen barátság köztünk, ahogyan kívánod. Tudd meg, hogy ez én erőm nagy, és nehéz elviselni.
2. Ó Satakratu, a művelt emberek nem helyeslik, ha valaki a saját erejével vagy érdemeivel dicsekszik.
3. Ó barátom, mivel most barátok lettünk, és mivel megkérdeztél engem, elmondom neked, bár az ok nélküli öndicséret mindig helytelen.
4. Ó Indra, egyetlen tollamon elbírom ezt az egész földet a hegyekkel, erdőkkel, óceánokkal, sőt veled együtt.
5. Tudd meg, akkora az erőm, hogy elbírom az összes világot, minden mozgó és mozdulatlan lényével együtt, és még csak el sem fáradok tőle.
Szauti szólt
6. Ó Saunaka, amikor a nagy hős (Garuda) mindezt elmondta, a nagy úr, a félistenek királya, az égi korona viselője, a gazdagság birtokosa, az összes világ jótevője így szólt,
7. „Úgy van, ahogy mondod. Számodra minden lehetséges. Most pedig fogadd el őszinte és örök barátságomat.
8. Ha nincs szükséged a szómára, kérlek, add nekem vissza. Azok, akiknek odaadnád, mindig viszálykodnak velünk.”
Garuda szólt
9. Megvan az oka annak, hogy miért viszem el a szómát. Nem adom oda senkinek, hogy megigya.
10. Ó ezerszemű istenség, mennyek királya, miután letettem, azonnal felveheted és elviheted magaddal.
Indra szólt
11. Ó tojásrakó, nagyon elégedetté tett az, amit most mondtál. Ó legkiválóbb madár, kvánj, amit csak akarsz.
Szauti szólt
12. E szavakra Garudának eszébe jutottak Kadru fiai, akik csalással rabszolgává tették az anyját, és szólt,
13. Bár megvan minden hatalmam a teremtmények fölött, ó Indra, mégis teljesítem a parancsodat. A hatalmas kígyók legyenek az ételem.”
14. „Úgy legyen,” mondta a Dánavák elpusztítója, és elment Harihoz, az istenek Istenéhez, a nagy Lélekhez, a jógik urához.
15. Ő (Visnu) mindent jóváhagyott, amit Garuda mondott. Így szólt hozzá a világok dicső ura,
16. „Én magam viszem el a szómát, amikor leteszed.” E szavakkal búcsút vett Garudától. És Szuparna (Garuda) nagy sebességgel anyjához repült.
17. Ezután ezt mondta a kígyóknak, nagy örömmel, „Itt van, elhoztam az ambróziát. Ideteszem a szent kusa fűre.
18. Ó kígyók, igyátok meg, miután elvégeztétek a mosdásaitokat és vallásos szertartásaitokat. Megtettem, amire kértetek.
19-20. Ezért, amint megígértétek, legyen az anyám ettől a naptól fogva szabad.” „Úgy legyen”, mondták a kígyók, és elmentek, hogy elvégezzék a mosdásaikat. Közben Indra felkapta az ambróziát, és visszatért a mennybe.
21. Miután a kígyók elvégezték a mosdásaikat, mindennapi szolgálatukat és egyéb szent szertartásokat, nagy örömmel jöttek, hogy megigyák az ambróziát.
22. Látták, hogy nincs semmi a kusa füvön, ahova az ambróziát tették. Rég elvitték, egy másik csalással.
23. Nyelveikkel nyalogatni kezdték a kusa füvet, és ettől a nyelvük kétfelé vált.
24. Azóta szent a kusa fű, az ambrózia érintésétől. Így hozta el a dicső Garuda az ambróziát a kígyóknak, de attól, amit tett, nekik csak a nyelvük vált ketté.
25. Ezután Szuparna (Garuda) nagy öröomben élt anyjával, abban az erdőségben. Vinatá fia nagy örömet szerzett anyjának azzal, hogy megette a kígyókat, minden madár tisztelte, és más, nagy tetteket hajtott végre.
26. Az, aki meghallgatja ezt a történetet, vagy felolvassa a bráhmanáknak, biztosan a mennybe fog jutni, ennyi érdemet szerez a felolvasás.
Így végződik a harmincnegyedik fejezet, a Szauparna befejezése, az Adi Parvában.
A fő kígyók nevei
Saunaka szólt
1. Ó Szúta fia, elmondtad nekünk, miért átkozta meg anyjuk a kígyókat; és miért átkozta meg Vinatá is a fiát.
2. Elmondtad, milyen adományt kaptak férjüktől Kadru és Vinatá; elmondtad Vinatá két fiának a nevét is.
3. Ó Szúta fia, a kígyók (Kadru fiai) neveit nem mondtad el. Szeretnénk megtudni a legfontosabbakat.
Szauti szólt
4. Ó Rsi, nem sorolom fel az összes kígyó nevét, mert attól félek, hogy ez hosszúra nyúlna. De hallgasd meg, csak a legfontosabbakat nevezem meg.
5-16. Először Sesa született meg, aztán Vászuki. Utánuk Airávata, Taksaka, Karkotáka, Dhanandzsaja, Kálakeja, Mani, Purána, Pindzsaraka, Elapátra, Vamana, Nila Anila, Kalamasa, Szavala, Arjaka, Ugraka, Kalaspotaka, Szuramukha, Dodhimukha, Vimalapindaka, Apta, Karotaka, Szankha, Valiszikha, Nisthanaka, Himaguha, Nahusa, Pingala, Vahjakarna, Hasztipáda, Mudgarapindaka, Kamvala, Asvatara, Kálidzsaka, Vrtta, Szamvartaka, Padma, Mahápadma, Szankhamukha, Kusamandaka, Ksemaka, Pindaraka, Karavira, Puspadanstraka, Vilvaka, Vilvapandara, Musikada, Szankhasirasz, Purnabhadra, Haridraka, Aparádzsita, Dzsjotika, Srívaha, Kaurávja, Dhrtarástra, Szankhapinda, Viradzsasz, Szuvahu, Szalipinda, Probhakara, Hasztipinda, Pitharaka, Szumukha, Kaunapásana, Kuthara, Kundzsara, Kumuda, Kumudáksja, Tettiri, Halika, Kardama, Vahumulaka, Karakara, Akarkara, Kundodara és Mahodara.
17. Ó kétszer születettek legjobbja, elmondtam neked a legfontosabb kígyók neveit. Nem mondtam el a többit, mert attól félek, hogy unalmas lesz.
18. Ó Rsi, a kígyóknak számtalan fiuk és unokájuk volt, ezért nem sorolom fel a neveiket neked.
19. Ó Rsi, a kígyókat meg sem lehet számlálni ebben a világban. Sok-sok ezer és millió kígyó van.
Így végződik a harmincötödik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Sésa aszkézise
Saunaka szólt
1. Ó gyermekem, sok nagyon hatalmas és legyőzhetetlen kígyóról beszéltél nekünk. Mit tettek, miután meghallották az átkot?
Szauti szólt
2. A dicső és hírneves Sesa elhagyta Kadrut (az anyját), szigorú vezekléseket élt, levegővől élt, és szigorúan betartotta a fogadalmakat,
3. aszkétikus gyakorlatokat végzett Gandhamadanában, Vadariban, Gokarnában, Puskara erdejében és a Himálaja lábainál.
4. Ezeken a szent helyeken töltötte a napjait, szigorúan betartotta a fogadalmait, teljesen úrrá vált a szenvedélyein, és koncentrálta az elméjét.
5. A Nagyapa meglátta őt, csomóba kötött hajjal, rongyokba öltözötten, húsa, bőre és inai már egészen elszáradtak azoktól az aszkétikus gyakorlatoktól, amelyeket végzett.
6. Megkérdezte ezt a vezekléseket végző aszkétát, „Ó Sesa, mit csinálsz? Gondolj a világok javára is.
7. Ó bűntelen, minden teremtménynek fájdalmat okozol szigorú vezekléseiddel. Ó Sesa, mondd meg nekem a szíved vágyát.”
Sesa szólt
8. A fivéreim mind gonosz szívűek. Nem kívánok velük élni. Kérlek, hagyd ezt jóvá.
9. Éppen olyan féltékenyek egymásra, mint a nagy ellenségek. Ezért végzek vezekléseket. Látni sem kívánom őket.
10. Sohasem mutattak semmi jóságot Vinatá és a fia iránt, aki a mi testvérünk, a levegő madara.
11. Mindig irigylik őt, aki sokkal erősebb, mint mi (együttvéve), mert ezt az adományt kapta apánktól, a dicső és nemes Kasjapától.
12. Ezért végzek aszkétikus gyakorlatokat, el fogom hajítani ezt a testemet, hogy még a következő születésemben se éljek velük.
Szauti szólt
13. Sesa e szavaira a Nagyapa így szólt, „Ó Sesa, ismerem fivéreid jellemét.
14. (Azt is tudom), milyen nagy veszélyben vannak az anyjukkal szemben elkövetett sértés miatt. Ó kígyó, már gondoskodtam az orvosságról.
15. Ne búsulj a fivéreid miatt. Ó Sesa, kérj tőlem bármit, amit kívánsz.
16. Nagyon elégedett vagyok veled, és ma meg foglak ajándékozni. Ó legkiválóbb kígyó, nagyon jó, hogy a szíved az erény felé fordult. Szilárdulj meg egyre jobban az erényben.”
Sesa szólt
17. Ó isteni Nagyapa, mindenek ura, ezt kérem – hadd gyönyörködjön a szívem mindig az erényben és az áldott vezeklésekben.
Brahmá szólt
18. Ó Sesa, nagyon elégedett vagyok az önmegtagadásoddal és a békeszereteteddel. Tedd meg a következő dolgot az én parancsomra, és minden teremtmény javára.
19. Ez a föld, városaival, asramjaival és tengereivel, hegyeivel és erdőségeivel együtt nagyon ingatag. Ó Sesa, helyezkedj el úgy, hogy a föld ne inogjon.
Sesa szólt
20. Ó valamennyi teremtmény isteni ura, ó kívánságok teljesítője, föld ura, minden teremtett lény ura, univerzum ura, ahogyan parancsolod, szilárdan fogom tartani a földet. Ó Pradzsápati, tedd rá a fejemre.
Brahmá szólt
21. Ó legkiválóbb kígyó, menj te a föld alá, Ő maga enged utat neked. Ó Sesa, biztosan nagyra fogom értékelni, ha megtartod a földet (a fejeden).
Szauti szólt
22. A madarak királyának idősebb testvére bebújt egy lyukba, és átment a föld másik oldalára. Megtartotta az istennőt (a földet) a körülötte levő tengerövvel együtt.
Brahmá szólt
23. Ó Sesa, legkiválóbb kígyó, te vagy a Dharma, mert óriási testeddel, egyedül megtartod a földet, az összes rajta levő dologgal együtt. Ezt csak én magam és Indra tehetjük meg (rajtad kívül).
Szauti szólt
24. Így ez a kígyó, Sesa, a nagyon hatalmas Úr Ananta a föld alatt él, és a Nagyapa parancsára a fején tartja az egész világot.
25. Ezután a Nagyapa, a halhatatlanok dicső ura Szuparnát (Garuda), Vinatá fiát Ananta mellé adta segítségül.
Így végződik a harminchatodik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
A kígyók tanácskozása anyjuk átkáról
Szauti szólt
1. Amikor a legkiválóbb kígyó, Vászuki meghallotta anyja átkát, tűnődni kezdett, hogyan hiúsíthatná meg.
2. Tanácskozást tartott Airávatával és másokkal, azokkal a fivéreivel, akik erényesek voltak.
Vászuki szólt
3. Ó bűntelenek, jól tudjátok, milyen átok nehezedik ránk. Meg kell próbálnunk semlegesíteni.
4. Minden átokra van orvosság, de semmilyen orvosság nem segíthet azokon, akiket az anyjuk átkozott meg.
5. Beleremeg a szívem, amikor hallom, hogy az átkot a változatlan, végtelen és igaz Egy előtt ejtették ki.
6. Biztosan eljött a végső óránk; különben a változatlan Úr nem engedte volna meg, hogy az anyánk kimondja az átkot.
7. Ezért most beszéljünk meg, mit tehetnénk a kígyók biztonságáért. Ne vesztegessük az időt.
8. Ti mindannyian bölcsek és éles elméjűek vagytok. Tanácskozzunk, és találjunk módot a megszabadulásra,
9. mint hajdanán a mennylakók, hogy visszanyerjék az elveszett Agnit, aki egy barlangban rejtőzött el, hogy Dzsanamedzsaja ne mutathassa be az áldozatot a kígyók elpusztításáért, és ne pusztuljunk el.
Szauti szólt
10. E szavakra Kadru valamennyi sarja összegyülekezett; bölcsen tanácskoztak, és elmondták a véleményüket (az egyik a másik után).
11. Egyesek azt mondták, „Bráhmana Rsiknek öltözünk, és megkérjük Dzsanamedzsaját, hogy ne rendezze meg az áldozatot.”
12. Mások, akik bölcsnek képzelték magukat, azt mondták, „Mindannyian a kedvenc tanácsadói leszünk.
13. Biztosan mindenben kikéri a tanácsunkat, és akkor olyan tanácsot adunk neki, ami megakadályozhatja az áldozatot.
14. A király bölcsnek gondol bennünket, biztosan tanácsot kér tőlünk az áldozattal kapcsolatosan, mi pedig azt fogjuk mondani, „Ne tartsd meg.”
15. Elmondjuk neki, milyen sok komoly nehézség van ebben a világban és a következőben, megindokoljuk, miért ne rendezze meg az áldozatot,
16-17. (de ezt is megtehetjük:) az egyik kígyó marja meg és ölje meg azokat, akik jót akarnak tenni a királlyal, akik jól ismerik a kígyóáldozat szertartásait, és akiket áldozati papoknak fognak kinevezni. Ha meghaltak, az áldozatot nem lehet befejezni.
18. Mindenkit megmarunk, aki ismeri a kígyóáldozatot, akit az áldozat ritvidzsének nevezhetnek ki. Így el fogjuk érni a célunkat.”
19. Megint más, jószívű és erényes kígyók így szóltak, „A ti tanácsotok nem jó. Nem helyes megölni a bráhmanákat.
20. Nagy veszélyben az a helyes orvosság, amely az erényességen alapul. A vallástalanság végső soron elpusztítja az egész világot.”
21. Más kígyók így szóltak, „Villámoktól fénylő felhőkké válunk, záport bocsátunk alá, és kioltjuk az áldozati tüzet.”
22. Más jó kígyók szóltak, „Menjünk el éjjel, és lopjuk el a szómaedényt. Ez meg fogja akadályozni az áldozatot.
23. Vagy menjen el az áldozatra több száz és több ezer kígyó, marjanak meg mindenkit, keltsenek rettegést.
24. Vagy szennyezzék be a tiszta ételt vizeletükkel és ürülékükkel.”
25. Mások szóltak, „Legyünk mi a király ritvidzsei, és akadályozzuk meg az áldozatot azzal, hogy már az elején ezt mondjuk: „Add meg a daksinánkat.”
26. A király a hatalmunkba kerül, és mindent meg fog tenni, amire kérjük.” Mások azt mondták, „Amikor a király a vizekben játszik,
17. ragadjuk el otthonunkba, kötözzük meg, hogy az áldozatot ne rendezhessék meg.” Mások is bölcsnek gondolták magukat, és így szóltak,
28. Menjünk el a királyhoz és marjuk meg, akkor teljesül a célunk. Halála gyökerestől kiirtja a bajt.
29. Ó kígyó, aki a szemeivel hall, ez a tanácskozásunk végkövetkeztetése. Ó király, gyorsan tedd meg, amit helyesnek gondolsz.”
30. E szavakkal mindannyian sóváran tekintettek a legkiválóbb kígyóra, Vászukira. Vászuki gondolkozott egy darabig, aztán ezt mondta a kígyóknak,
31. „Ó kígyók, úgy látom, nem érdemes elfogadni ezt a javaslatot. Egyik tanácsotok sincs a tetszésemre.
32. Mit javasolhatnék, ami a javatokra válik! Azt gondolom, egyedül (apánk), a dicső Kasjapa kegye segíthet rajtunk.
33. Ó kígyók, nem tudom, melyik javaslatotokat fogadjam el nemzetségem és a saját érdekemben.
34. Azért aggaszt annyira, mert a tett érdeme vagy érdemtelensége egyedül rajtam múlik.”
Így végződik a harminchetedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Brahmá véleménye
Szauti szólt
1. Elapátra végighallgatta, mit mondtak a kígyók, meghallgatta azt is, amit Vászuki mondott, és így szólt hozzájuk,
2. „Ez az áldozat nem olyan, mint amit meg lehet akadályozni, és Dzsanamedzsaja a Pándava nemzetségbe tartozik; nagy rémületet kelt bennünk, és ő sem olyan, mint akit meg lehetne gátolni ebben.
3. Ó király, akit a végzet sújt, egyedül a végzethez folyamodhat. Semmi más nem lehet a menedéke.
4. Ó kígyók legjobbja, rettegésünk gyökere a végzet, ezért egyedül a végzet legyen a menedékünk. Hallgasd meg, mit mondok.
5-6. Ó kígyók legjobbja, amikor ez az átok elhangzott, rémületemben az anyám ölébe kuporodtam. Ó kígyók legjobbja, ó uram, ó nagy ragyogású kígyó, onnan hallottam, hogy a bánkódó félistenek így szóltak a Nagyapához,
A félistenek szóltak
7. Ó Nagyapa, istenek istene, ki más átkozhatta volna ezeket a kedves gyermekeket a te jelenlétedben, mint Kadru!
8. Ó Nagyapa, te is azt mondtad, „Úgy legyen.” Szeretnénk tudni, miért nem akadályoztad meg ebben.
Brahmá szólt
9. A kígyók elszaporodtak, kegyetlenek, borzasztó formájúak, és halálos mérgük van. Azért nem akadályoztam meg Kadrut (amikor kimondta az átkot), mert minden teremtménynek jót akartam.
10. Az erényes kígyók nem fognak elpusztulni, csak a mindig marásra kész mérges kígyók, azok, akik apró hibákért is marnak és bűnösek.
11. Halld meg, hogyan menekülhetnek meg a kígyók ettől a szörnyű csapástól, amikor eljön az ideje.
12. Megszületik majd a Jajavarák nemzetségében egy nagy Rsi, akit Dzsaratkáru néven fognak ismerni, értelmes lesz, nagyon aszkétikus és önfegyelmezett.
13. Ennek a Dzsaratkárunak lesz egy Asztika nevű fia, maga is nagy Rsi. Ő fogja megállítani a kígyóáldozatot. Az erényes kígyók meg fognak menekülni (a kígyóáldozat tüzéből).
A félistenek szóltak
14. Ó Brahmá, kivel nemzi ezt a dicső fiat Dzsaratkáru, a legkiválóbb Rsi, aki nagy (misztikus) erőkkel és aszkézissel áldott?
Brahmá szólt
15. A legkiválóbb bráhmana, a nagyon hatalmas Dzsaratkáru ezt a nagyon hatalmas fiat a feleségével nemzi, akinek ugyanaz lesz a neve, mint neki.
16. Vászukinak, a kígyók királyának van egy Dzsaratkáru nevű huga; az ő méhéből fog megszületni azt a fiú, akiről beszélek, és meg fogja menteni a kígyókat.
Elapátra szólt
17. A félistenek így szóltak a Nagyapához, „Úgy legyen”, és az Úr Brahmá visszatért a mennybe.
18-19. Ó Vászuki, magam előtt látom ezt a húgodat, akit Dzsaratkáru néven ismernek. Add őt ajándékba a szigorú fogadalmú Dzsaratkáru Rsinek, aki éppen menyasszonyt keres. Úgy hallottam, ez hozza meg a biztonságunkat.
Így végződik a harmincnyolcadik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
A kígyók fölnevelik Dzsaratkárut
Szauti szólt
1. Ó kétszer születettek legjobbja, amikor a kígyók meghallották Elapátra szavait, örömükben kiáltozni kezdtek, „Jól mondtad! Kiváló ember!”
2. Ettől a naptól fogva Vászuki nagyon vigyázott a húgára, Dzsaratkárura, és nagy örömmel nevelte.
3. Nem sokkal ezután köpülték ki a Devák és az Aszurák Varuna hajlékát (az óceánt),
4. és a nagyon hatalmas Vászuki lett a köpülő kötél. Amint ez befejeződött, megjelent a Nagyapa előtt.
5. Vászuki és a mennylakók így szóltak a Nagyapához, „Ó Uram, Vászuki az átoktól rettegve szenved.
6. Húzd ki az anyai átok dárdáját, amely átfúrta Vászuki szívét, hiszen ő csak a nemzetsége javát akarja.
7. A kígyók királya mindig a mi barátunk és jótevőnk; ó félistenek ura, légy kegyes hozzá, szüntesd meg az elméje lázát.
Brahmá szólt
8-9. Ó halhatatlanok, gondolkoztam azon, amit mondtatok. Tegye a kígyók királya azt, amit Elapátra mondott neki. Eljött az idő. Az erényesek nem pusztulnak el, csak a gonoszak.
10. Dzsaratkáru már megszületett; ez a bráhmana aszkétikus gyakorlatokat végez. Vászuki adja át neki a húgát, a kellő időben.
11. Ó félistenek, igaz az, amit Elapátra elmondott a kígyók érdekében. Nincs másként.
Szauti szólt
12. Amikor a kígyók átokkal sújtott királya meghallotta, mit mondott a Nagyapa, megparancsolta a kígyóknak,
13. azoknak, akik mindig ügyeltek a kötelességük teljesítésére, hogy figyeljék Dzsaratkáru rsit. Így szólt,
14. „Amikor Dzsaratkáru feleséget keres, azonnal szóljatok nekem. Nemzetségünk jóléte függ ettől.”
Így végződik a harminckilencedik fejezet, asztika, az Adi Parvában.
Pariksit vadászata
Saunaka szólt
1-2. Ó Szúta fia, szeretném tudni, miért nevezték ezt a dicső Rsit Dzsaratkárunak. Mondd el nekünk a Dzsaratkáru név etimológiáját.
Szauti szólt
3-4. Dzsara azt jelenti, „hulladék”, káru pedig „óriási”. Ennek a Rsinek a teste óriási volt, de egészen elfogyott a súlyos vezeklésektől. Ó bráhmana, azért nevezték Dzsaratkárunak, mert lefogyasztotta a testét. Ugyanezért nevezték Dzsaratkárunak Vászuki hugát is.
5. Amikor ezt a kegyes Saunaka meghallotta, elmosolyodott, és így szólt Ugrasravához (Szautihoz), „Így van.”
Saunaka szólt
6. Mindent hallottam, amit elbeszéltél. Most azt szeretném hallani, hogyan született meg Asztika.
Szauti szólt
7. Vászuki Dzsaratkáru Rsihez akarta adni a húgát, ezért megadta a kígyóknak az (összes szükséges) utasítást.
8. Sok-sok év eltelt, de a szilárd fogadalmú Rsi mélyen belemerült aszkétikus gyakorlataiba, és nem keresett feleséget.
9. Ez az emelkedett lelkű és aszkétikus Rsi teljesen uralkodott a nemi szenvedélyén, alapos tanulmányokat folytatott, félelem nélkül járta be a világot, és nem vágyott feleségre.
10. Ó bráhmana, volt egyszer egy király, Pariksit nevű, aki a Kuruk nemzetségében született.
11. Mint a nagyapja, ő is kiválóan bánt a fegyverekkel, valamennyi íjász közül ő volt a legjobb a csatában, és nagyon kedvelte a vadászatot.
12. A világ királya mindenhová elment, szarvasokra, vadkanokra, hiénákra, bivalyokra és más különféle vadállatokra vadászott.
13. Egy napon éppen lelőtt nyilával egy szarvast, hátára vette az íját, és behatolt a sűrű erdőbe.
14. Mindenütt kereste (a megsebzett állatot), ahogyan Rudra kereste a mennyben az áldozati szarvast, melyet nyilával meglőtt.
15. Még soha sem menekült el sebzett szarvas Pariksit elől. Ez a szarvas azonban, bár éppen olyan sebet kapott, mint a többi, nagyon gyorsan elfutott. Ez arra mutatott, hogy a király hamarosan a mennybe fog menni (meghal).
16. A megsebzett szarvas hamarosan eltűnt Pariksit király szeme elől, aki az üldözés közben mélyen behatolt az erdőbe.
17-19. Egészen elfáradt és megszomjazott, amikor találkozott egy Rsivel, aki egy tehénistállóban ült az erdőben, és azt a habot nyalta, ami az anyjuk tejét szopó borjak szájából szivárgott. Odasietett hozzá, és megkérdezte ezt a vezeklő Rsit, „Ó bráhmana, Pariksit király vagyok, Abhimanju fia.
20. Láttad, hová ment a szarvas, amelyet nyilammal megsebeztem?” De a Rsi nem válaszolt, mivel hallgatási fogadalmat tett.
21. A haragos király íja hegyével felkapott egy döglött kígyót, és a Rsi nyaka köré helyezte, aki egyáltalán nem gátolta ebben.
22-23. Nem szólt egyetlen szót sem, sem jót, sem rosszat. Ennek láttán a király megfeledkezett a haragjáról, és nagyon sajnálta (amit tett). Visszatért a fővárosába, a Rsi pedig ott maradt, ahol volt. Ez a nagy, megbocsátó Rsi ismerte őt, a kiváló királyt,
24-25. tudta, hogy híven teljesíti kasztja kötelességeit, és nem átkozta meg őt. Ez a kiváló király, a Bhárata nemzetség legjobbja viszont nem tudta, hogy a Rsi milyen erényes ember, ezért sértette meg. Volt ennek a Rsinek egy fiatal, nagyon erős és rendkívül aszkétikus fia,
26-27. akit Srnginek hívtak. Nagyon haragos természetű volt, fogadalmaiban szigorú, és nehezen kiengesztelhető. Sokszor nagy figyelemmel imádta (tanítóját), Brahmát, aki az ülőhelyén ült, és minden teremtménnyel jót kívánt tenni. Az ő utasítására, egy napon hazatért,
28-29. amikor a barátja (Krisa), játékos kedvében, nevetve említette az apját. Amikor a Rsi mindig dühös és mérges fia meghallotta, mi történt az apjával, nagyon felháborodott.
Krisa szólt
30. Ó Srngi, ne légy büszke. Az olyan aszkéták, mint te, nagyon nagy (misztikus) erőkkel rendelkeztek. (Menj és nézd meg), az apád döglött kígyót visel (a vállán).
31. Ne is szólj a Rsik fiaihoz (hozzánk); mi nagy aszkéták vagyunk, ismerjük az igazságot, és elértük a sikert.
32. Hol a te férfiasságod és hol vannak a büszke szavaid, amikor látod, hogy az apád döglött kígyót visel?
33. Ó Rsik legjobbja, az apád semmivel sem érdemelte ki ezt a bánásmódot. Nekem éppen úgy fáj, mintha velem történt volna.
Így végződik a negyvenedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Pariksit átka
Szauti szólt
1. Srngi rendkívül dühös lett, amikor meghallotta, hogy az apja döglött kígyót visel.
2. Krisnára pillantva halkan megkérdezte, Miért viseli az apám azt a döglött kígyót?”
Krisa szólt
3. Ó kedves barátom, Pariksit járt erre vadászni, ő tette a döglött kígyót apád vállára.
Srngi szólt
4. Mit ártott az én apám annak a gazember királynak? Mondd el nekem, ó Krisa, és meglátod misztikus erőimet.
Krisa szólt
5. Pariksit király, Abhimanju fia vadászat közben megsebzett a nyilával egy fürge szarvast, és egymaga üldözte.
6. Az erdő vadonában elvesztette a szeme elől, és amikor megpillantotta az apádat, megszólította.
7. Ő éppen hallgatási fogadalmat tett. Az éhségtől, szomjúságtól és fáradtságtól sújtott király többször is megkérdezte apádat az eltűnt szarvasról,
8. de a Rsi nem válaszolt (mivel hallgatási fogadalmat tett). Ekkor a király megharagudott, felkapott íja hegyével egy döglött kígyót, és odatette apád vállára.
9. Ó Srngi, az apád még most is ebben a helyzetben van. A király azonban visszament az elefántról elnevezett fővárosába (Hasztinápurba).
Szauti szólt
10. Ennek hallatán a Rsi fia olyan lett, mint a lángoló tűz, szemei elvörösödtek a dühtől.
11. Lángoló haragjában ez a hatalmas Rsi vizet érintett, és megátkozta a királyt.
Srngi szólt
12-14. Taksaka, a kígyók hatalmas királya a mától számított hét napon belül elviszi Jama országába ezt a gazember királyt, a bráhmanák megsértőjét, a Kuru nemzetség hírének sárba tipróját, aki döglött kígyót rakott agg és sovány apám vállára,
Szauti szólt
15. Miután Srngi haragjában megátkozta a királyt, odament az apjához, látta, hogy ott ül a tehénistállóban, és a döglött kígyó még mindig ott van a vállán.
16. Amikor ezt látta, még dühösebb lett.
17. Bánatában könnyeket ontott; és így szólt apjához, „Ó apám, hallom, hogy megsértett ez a gazember,
18. Pariksit király, meg is átkoztam haragomban. Ez a nyomorult Kaurava bőven megérdemelte ezt az átkot. Taksaka, a kígyók királya hét napon belül
19. elviszi ezt a bűnöst a halál félelmetes házába.” És az apa így szólt a felháborodott fiúhoz,
Samika szólt
20. Ó gyermekem, nem örülök annak, amit tettél. Nem illő, hogy aszkéták így cselekedjenek. Mi ennek a királynak az országában élünk;
21. igazságosan megvédelmez bennünket, ezért nem szabad törődnünk a hibáival. Az olyan embereknek, mint amilyenek mi vagyunk, mindig meg kell bocsátaniuk az uralkodó királyoknak.
22. Ó fiam, ha elpusztítod a dharmát (kegyességet), a dharma biztosan el fog pusztítani minket. Ha a király nem védelmez bennünket, nagyon sok szerencsétlenség fog érni,
23. ó fiam, nem tudjuk elvégezni vallásos szertartásainkat, ahogyan kívánjuk. Az erényes királyok oltalmában
24. nagy érdemeket nyerünk; és ezek egy része mindig az ilyen királyokat illeti. Ezért az uralkodó királyoknak mindig meg kell bocsátani;
25. de különösen Pariksitnak, aki, mint a nagyapja is, úgy oltalmaz bennünket, ahogyan egy királynak meg kell oltalmaznia az alattvalóit.
26. Ezt a vezekléseket végző királyt éhség és szomjúság kínozta, és nem tudta, hogy hallgatási fogadalmat tettem.
27. Mindig szerencsétlenségek érik azt az országot, ahol nincs király. A király bünteti meg azokat, akik gonoszakká válnak.
28. A büntetéstől való félelem hoz békét, így az emberek zavartalanul végezhetik a kötelességeiket és a szertartásaikat.
29. A király alapozza meg a mennyei királyságot. A király védelmez minden áldozatot, és az áldozatok megörvendeztetik a félisteneket;
30. a félistenek adják az esőt, az eső adja a gyógynövényeket; a gyógynövények nagyon nagy jót tesznek az emberiséggel.
31. Manu szólt, „Az, aki az emberek sorsa felett uralkodik, egyenlő tíz Védaismerő bráhmanával.”
32. Ezt a vezekléseket végző királyt éhség és szomjúság kínozta, amit tett, azért tette, mert nem tudott a fogadalmamról.
33. Miért követted el ezt a gyermekes és elhamarkodott tettet? Ó fiam, ez a király semmi esetre sem érdemelt átkot tőlünk.
Így végződik a negyvenegyedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Srngi és Samika beszélgetése
Srngi szólt
1. Ó apám, akár elhamarkodottan, akár helytelenül cselekedtem, akár tetszik neked, akár nem, az általam kimondott szavak soha sem hiábavalók.
2. Ó apám, én mondom neked, ez soha sem lehet másként. Soha sem hazudtam, még tréfából sem.
Samika szólt
3. Gyermekem, tudom, hogy nagyon hatalmas és igazmondó vagy. Egész életedben soha sem mondtál hamisságot, ezért az átkod sem lesz hamis.
4. De még a felnőtt fiúnak is mindig meg kell hallgatnia az apja tanácsát, hogy jó tulajdonságokkal ékesen hírnevet szerezzen.
5. Te még csak gyermek vagy, annál inkább szükséged van a tanácsra! Mindig aszkétikus gyakorlatokat végzel. Még a dicső és emelkedett lelkű emberek haragja is fokozódik erőik gyarapodásával.
6. Ó kegyes emberek legjobbja, mivel te a fiam vagy, sőt még csak kisfiú, látom elhamarkodottságodat, ezért tanácsot kell adnom.
7. Élj úgy, ó fiam, hogy az elméd mindig békére hajlik; élj erdei gyümölcsökön és gyökereken. Zúzd össze a haragodat, de aszkézised gyümölcseit ne zúzd össze (azzal, hogy a haragnak engedsz).
8. A harag kevesbíti azokat az érdemeket, amelyeket az aszkéták nagy erőfeszítésekkel nyernek el. Nincs remény azok számára, akik nem erényesek.
9. A békés gondolkodás biztosítja a sikert a megbocsátó aszkétáknak. A megbocsátónak jó sora lesz, ebben a világban és a következőben.
10. Ezért mindig úgy kell élned, hogy meg tudj bocsátani, és uralkodj a szenvedélyeiden. A megbocsátás olyan világokba visz, amelyeket még Brahmá sem érhet el.
11. Ó fiam, én már békés vagyok, mindent megteszek, ami a hatalmamban áll. Üzenetet küldök a királynak, megmondom neki,
12. „Ó király, megátkozott a fiam, aki még csak gyermek, és nem fejlődött ki az értelme. Haragjában tette, mert látta, hogy tiszteletlen voltál velem.”
Szauti szólt
13. Ez a nagy és szilárd fogadalmú aszkéta elküldte az egyik tanítványát Pariksithoz a megfelelő utasításokkal.
14. Elküldte Gaurmukhát, egy jó modorú és aszkétikus gyakorlatokat végző tanítványt, és utasította, hogy előbb a király hogylétéről érdeklődjön, aztán mondja meg neki, hogy miért jött.
15. (Gaurmukha) Hasztinápurba ment, és hamarosan találkozott a királlyal, a Kuru nemzetség fejével. Beüzent egy szolgával, majd belépett a király palotájába.
16. Nagy tisztelettel fogadták. Egy ideig pihent, majd a miniszterek jelenlétében közölte a királlyal Samika rettenetes szavait, pontosan úgy, ahogyan arra utasítást kapott.
Gaurmukha szólt
17. Ó királyok királya, él a birodalmadban egy Rsi, Samika nevű.
18-19. Nagyon erényes, nagyon békés, uralkodik a szenvedélyein és nagy aszkéta. Ó legkiválóbb férfiú, íjad hegyével egy döglött kígyót tettél ennek a Rsinek a vállára, aki éppen hallgatási fogadalmat tett. Ő maga megbocsátott neked, de a fia nem.
20. Ó királyok királya, ma az apja tudta nélkül megátkozott téged. Taksaka lesz a halálod, hét éjszakán belül.
21. Samika többször is kérte a fiát, hogy mentsen meg, de senki sincs, aki semlegesíthetné az átkot.
22. Mivel nem tudta kiengesztelni haragvó fiát, ezért, ó király, engem küldött hozzád (hogy mindezt elmondjam).
Szauti szólt
23. Amikor a király, a Kuru nemzetség leszármazottja meghallotta ezeket a rettenetes szavakat, és eszébe jutott a saját bűnös tette, nagyon megbánta.
24. Bánatát még tetézte, amikor hallotta, hogy a Rsi (Samika) éppen hallgatási fogadalmat tett.
25. Még jobban sajnálta bűnös cselekedetét, amikor látta, hogy a Rsi milyen kegyes hozzá.
26. A király, aki olyannak tűnt, mint egy félisten, valójában nem azért szomorkodott, mert meg kell halnia, hanem mert megsértette a Rsit.
27. Végül elküldte Gaurmukhát, ezekkel a szavakkal, „Legyen kegyes hozzám a tisztelt Rsi!”
28. Amikor Gaurmukha eltávozott, a király nagy aggodalmában késedelem nélkül minisztereivel tanácskozott.
29. A bölcs tanácsokra építtetett egy oszlopokon álló palotát, amelyet éjjel-nappal emberek őriztek.
30. Védelmére a palotát körülvétette orvosokkal, orvosságokkal és mantrákban jártas bráhmanákkal.
31. Most, hogy minden oldalról védelmet nyert, erényes minisztereitől körülvéve teljesítette királyi kötelességeit.
32. Senki sem közelíthetett hozzá (abban a palotában). Nem érhette még a levegő sem.
33. Amikor eljött a hetedik nap, odaérkezett a legkiválóbb bráhmana, Kasjapa azzal a szándákkal, hogy kezelje a királyt (ha megmarta volna egy kígyó).
34. Hallotta, hogy mi történt, hallotta, hogy Taksaka, a legkiválóbb kígyó fogja elvinni a királyt Jama hajlékába.
35. Azt gondolta, „Meg fogom gyógyítani a kígyómarta királyt. Ezáltal erényeket és gazdagságot is nyerhetek.”
36. A kígyók királya, Taksaka megpillantotta az úton Kasjapát, aki meg akarta gyógyítani a királyt. Bráhmana alakjában megjelent előtte.
37. A kígyók királya megszólította Kasjapa Rsit, „Hová igyekszel ilyen sebesen? Mi a dolgod?”
Kasjapa szólt
38. A legkiválóbb kígyó, Taksaka ma fogja megmarni a Kuru nemzetségbeli Pariksit királyt, ellenségei fenyítőjét.
39. Ó kedves uram, sietek, hogy ne vesztegessem az időt, és meggyógyítsam ezt a páratlanul vitéz királyt, a Kuru nemzetség egyetlen képviselőjét, amikor megmarja a kígyók királya, aki éppen olyan hatalmas, mint Agni.
Taksaka szólt
40. Ó bráhmana, én vagyok az a Taksaka, aki meg fogja ölni a föld királyát. Állj meg, senki sem gyógyíthatja meg azt, akit én megmartam.
Kasjapa szólt
41. Rendelkezem a tudás erejével. Odamegyek, és biztos vagyok benne, hogy meg tudom gyógyítani az általad megmart királyt.
Így végződik a negyvenkettedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Kasjapa és Taksaka tanácskozása
Taksaka szólt
1. Ó Kasjapa, ha minden, általam megmart teremtményt meg tudsz gyógyítani, akkor ezt a fát keltsd életre.
2. Ó legkiválóbb bráhmana, a szemed láttára marok bele ebbe a banjanfába. Tégy, amit akarsz; mutasd meg, milyen jártas vagy a mantrákban, amelyekről beszéltél.
Kasjapa szólt
3. Ó kígyó, ha úgy gondolod, mard meg (ezt a fát), életre fogom kelteni.
Szauti szólt
4. A dicső Kasjapa e szavaira a kígyók királya belemart a banjanfába.
5. A dicső kígyó által megmart fa beszívta annak mérgét, és azonnal minden oldalán feldagadt.
6. A kígyó ismét megszólította Kasjapát, „Ó legkiválóbb bráhmana, tégy meg mindent, keltsd életre az erdő urát (a banjanfát).”
7. A fát hamuvá égette a kígyókirály mérge. De Kasjapa összeszedte ezt a hamut, és ezeket a szavakat mondta,
8. „Ó kígyók királya, lásd meg tudásom erejét az erdő urában. Ó kígyó, a szemed láttára fogom életre kelteni.”
9. És ekkor a legkiválóbb bráhmana, a dicső és művelt Kasjapa tudása által életre keltette a fát, amelyből már nem maradt más, csak egy marék hamu.
10. Először megteremtette a csírát, majd két levelet teremtett benne. Ezután megteremtette a törzset, az ágakat, és végül a teljesen kinőtt fát, az összes leveleivel együtt.
11. Amikor Taksaka látta, hogy a dicső Kasjapa valóban életre keltette a fát, így szólt, „Ó bráhmana, nem is olyan csodálatos,
12. hogy megsemmisíted a mérgemet, vagy a hozzám hasonlók mérgét. Ó bráhmanák királya, ó Rsi, azért akarsz odamenni, mert gazdagságra vágyódsz?
13. Megadom én neked azt a gazdagságot, amit a legkiválóbb királytól remélsz, bármilyen nehéz is legyen megszerezni.
14. Ó bráhmana, kétséges a sikered, mert a királyt egy bráhmana átka sújtja, és ez megrövidíti az életét.
15. Akkor pedig vége a fényes hírnevednek, ami már elterjedt a három világban; a nap elveszti ragyogását.
Kasjapa szólt
16. A gazdagságért megyek. Add meg nekem ó kígyó, és akkor hazatérek.
Taksaka szólt
17. Ó legkiválóbb bráhmana, sokkal nagyobb gazdagságot adok neked, mint amennyit a királytól remélsz. Ezért ne menj oda.
Szauti szólt
18. Amikor a legkiválóbb bráhmana, a bölcs és nagyon hatalmas Kasjapa hallotta, hogy Taksaka mit mondott, leült és meditálni kezdett.
19-20. Misztikus erejénél fogva megállapította, hogy a Pándava nemzetségbeli király élete valóban lejárt; annyi kincset kapott Taksakától, amennyit csak kívánt, és visszament. Kasjapa, a nagy Rsi távoztával Taksaka gyorsan Hasztinápurba ment.
21. Útközben hallotta, hogy a világ királya nagyon vigyáz az életére, mérget semlegesítő mantrák és gyógyszerek védelmében.
22. A kígyó tűnődni kezdett, és így szólt, „Meg kell tévesztenem a királyt májámmal (a megtévesztés erejével). De mit tegyek?”
23. Taksaka néhány kígyót bráhmana képében előre küldött, akik gyümölcsöt, kusa füvet és vizet vittek ajándékba.
Taksaka szólt
24. Menjetek el mind a királyhoz, mondjátok, hogy sürgős dolgotok van, mintha türelmetlenül át akarnátok adni neki ezt a gyümölcs-, virág- és víz-ajándékot.
Szauti szólt
25. A kígyók megtették, amit Taksaka parancsolt. Elvitték a királynak a kusa füvet, a vizet és a gyümölcsöket.
26. A királyok nagyon hatalmas királya elfogadta az ajándékokat, majd azt mondta nekik, „Most pedig vonuljatok vissza.”
27. Amikor ezek az álruhás kígyók eltávoztak, a király így szólt minisztereihez és barátaihoz,
28. „Együk meg együtt ezeket a kiváló ízű gyümölcsöket, amelyeket az aszkéták hoztak.”
29. A végzet és a Rsi szavai rendeléséből a király és miniszterei meg kívánták enni azokat a gyümölcsöket.
30-31. Maga a király éppen azt a gyümölcsöt ette meg, amelyben Taksaka elrejtőzött. Ó Saunaka, amikor beleharapott a gyümölcsbe, megjelent egy rút, alig kivehető formájú, fekete szemű és rézszínű féreg. A király fölemelte a férget, és így szólt tanácsadóihoz,
32-33. „A nap lenyugszik. Ma már nem félek többé a méregtől. Váljon ezért ez a féreg Taksakává, marjon meg, hogy bűnös cselekedetemet levezekeljem, és az aszkéta szava beigazolódjon.” És a tanácsadók, a végzet rendeléséből, helyben hagyták a király szavait.
34. Az uralkodó mosolygott, és fejére tette a férget. Ez volt a halála órája, elvesztette az eszét.
35-36. Taksaka előbújt a mosolygó királynak felajánlott gyümölcsből, és a nyaka köré tekeredett. A kígyókirály iszonyú sziszegéssel azonnal megmarta a világ védelmezőjét.
Így végződik a negyvenharmadik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
A király meghal Taksaka marása következtében
Szauti szólt
1. Amikor a miniszterek Taksaka szorításában látták a királyukat, félelmükben elsápadtak, és nagy szomorúságukban sírni kezdtek.
2-3. Taksaka sziszegését hallva a miniszterek mind elmenekültek. És miközben elfutottak, még látták a kígyók királyát, a csodálatos Taksakát, hogy az égen át távozik el, mint egy lótuszvirág színű fénysáv. Égi útja olyan volt, mint a cinóberrel festett vonal a hölgyek sötét hajában.
4. A palota, amelyben a király élt, lángra lobbant a kígyó mérgétől. A miniszterek félelmükben elmenekültek, és a király összeesett, mint akit villám sújtott.
5. Amikor meghalt Taksaka mérgétől, a miniszterek, a király papja és a szent bráhmanák elvégezték érte a halotti szertartásokat.
6. A főváros valamennyi lakója eljött, és a trónra ültették az elhúnyt király fiát, akit úgy hívtak, Dzsanamedzsaja, ellenségei fenyítője, a Kuru nemzetség hőse.
7. Ez a legkiválóbb király, Dzsanamedzsaja még nagyon fiatal volt, de nagyon értelmes és bölcs. Minisztereivel és papjával éppen olyan kiválóan uralkodott királyságában, mint dédapja (Ardzsuna).
8. Amikor a miniszterek látták, hogy a fiatal király sakkban tudja tartani ellenségeit, elmentek Szuvarnavarmanához, Kásí királyához, és megkérték, adja hozzá feleségül a leányát, Vapusztamát.
9. Kásí királya illően tudakozódott, majd felegésül adta Vapusztomát a Kuru nemzetség nagy hőséhez. Ő is nagyon boldog volt, hogy elnyerte a kezét. Soha, egyetlen más asszonynak sem adta a szívét.
10. A nagy hős boldogan élvezte az élet örömeit a tavakban, az erdőkben és a virágos réteken. Éppen olyan gyönyörben töltötte az idejét, mint hajdanán Purúravá, amikor elnyerte Urvasít.
11. A szépségéről híres, férje iránt odaadó Vapusztomá, a szépek szépe kívánatos férjet kapott, és túláradó szerelmében elégedetté tette.
Így végződik a negyvennegyedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsaratkáru meg akarja szabadítai az őseit
Szauti szólt
1. Körülbelül ekkoriban lett játra-sájan-grha a nagy aszkéta, Dzsaratkáru, aki fel-alá vándorolt a világban.
2. Ez a nagyon hatalmas Rsi mindenhová elment, megfürdött különféle szent vizekben, különféle fogadalmakat tett, amelyeket mások nagyon nehezen tudtak volna megtartani.
3. A Rsi levegőből élt, teljesen megszabadult minden világi vágytól, így aztán napról-napra soványabb lett. Ekkoriban látta, hogy ősei egy lyukban függenek, fejjel lefelé,
4. Virana gyökerekből font kötélen, amelynek csak egyetlen szála van. Még azt a szálat is lassanként szétrágta egy patkány, amely abban a lyukban élt.
5. (Az ősök) ott voltak a lyukban élelem nélkül, soványak és szánalmasak voltak, nagyon vágyódtak a felszabadulásra. Dzsaratkáru alázatosan odament e szánnivalókhoz, és megkérdezte tőlük,
6-7. „Kik vagytok ti, akik itt függtök ezen a Virana-gyökérből font kötélen? Lassanként már ezt az egyetlen gyenge szálat is felfalja a patkány, amely ebben a lyukban él.
8. Hamarosan elszakad az a kevés is, ami megmaradt ebből az egyetlen szálból. Egészen nyilvánvaló, hogy akkor fejjel lefelé belezuhantok ebbe a verembe.
9. Megindított a szánalom, hogy így látlak benneteket, és mert nagy veszélyben vagytok. Mit tehetek értetek?
10. Mondjátok meg nekem késedelem nélkül, elháríthatom-e ezt a nagy szerencsétlenséget aszkézisem erejének egynegyedével, egyharmadával, vagy akár a felével.
11. Szabaduljatok meg aszkézisemnek akár az egész erejével. Hozzájárulok. Tegyetek úgy, ahogy nektek tetszik.
Az ősök szóltak
12. Ó tiszteletreméltó Brahmacsári, meg akarsz szabadítani bennünket. Ó kétszer születettek legjobbja, nem szabadíthatsz meg az aszkéziseddel.
13. Ó gyermek, kiváló szónok, az aszkézis gyümölcseivel mi is rendelkezünk. Ó bráhmana, azért zuhanunk a pokolba, mert nincsen utódunk.
14. A Nagyapa azt mondta, „az utód a nagy dharma”. Ó gyermek, ahogy itt függünk ebben a lyukban, az értelmünk egészen elhomályosodott.
15. Ezért nem ismerünk fel, bár az egész világ ismer nagyságodról. Tiszteletreméltó vagy, nagyon szerencsés, és még bánkódsz is miattunk.
16. Halld m eg, ó bráhmana, kik vagyunk, és kikért búsulsz. Mi a szilárd fogadalmú Jajavara Rsik vagyunk.
27. Ó Rsi, utód híján lezuhantunk a mennyei birodalomból. Nagy vezekléseink még nem semmisültek meg, ezért maradt meg ez az egyetlen kötél (amelyen függünk).
18-19. Már csak egyetlen szála van (egyetlen fiú), de keveset számít, van-e vagy nincs. Szerencsétlenek vagyunk! Ez az egyetlen szálunk van, akit Dzsaratkáruként ismernek, nagyon jártas a Védákban és a Vedangákban, dehát ebből aszkéta lett. Emelkedett lelkű, teljesen uralkodik az érzékein, szilárd fogadalmú, nagy aszkéta.
20. De annyira megkísértették az aszkézis érdemei, hogy mi ebbe az állapotba jutottunk. Nincs felesége, nincs fia, nincs barátja, nincsenek rokonai.
21. Ezért függünk ebben a lyukban, tudatunk elveszett, nem törődik velünk senki. Ha találkozol vele, mondd meg neki, irántunk való jóságodból,
22. „Az őseid nagy szomorúságban, arcukkal lefelé függenek. Ó szent férfiú, nősülj meg, és nemzzél utódot.
23. Ó Rsi, ó szent ember, te vagy az egyetlen szál őseink nemzetségében.” Ó bráhmana, a Virana gyökér, amelyet látsz, és amelyen függünk,
24-25. a nemzetségünket képviselő kötél. Ó bráhmana, a Virana-gyökérnek azok a szálai, amelyeket a patkány megevett, mi magunk vagyunk, minket fal fel az Idő. Ezt a gyökeret már félig megette,
26. és az a szál, amelyen ebben a lyukban függünk, aszkétaságra adta a fejét. A patkány, amelyet látsz, a végtelen hatalmú Idő.
27. Lassan megöli Dzsaratkárut is, a nyomorult aszkétát, akit megkísértettek az aszkézis érdemei, de nincs sem józan esze, sem pedig szíve.
28. Ó kiváló személy, az ő aszkézise nem menthet meg bennünket. A gyökerek elszakadnak, lezuhannak a mennyből, tudatukat elrabolja az Idő.
29. Nézd, úgy zuhanunk lefelé, mint a nyomorult bűnösök. Valamennyi rokonunk velünk pusztul el ebben a lyukban,
30. őt is felfalja az idő, és velünk együtt süllyed a pokolba. Akár aszkézis, akár áldozat, akár más szent cselekedetek,
31. ó gyermekem, egyik sem elég jó, nem érhet annyit, mint egy fiú. Most, hogy mindezt láttad, mondd el Dzsaratkáru Rsinek.
32. Ó bráhmana, légy a megmentőnk, irántunk való jóságodból mondd el neki részletesen mindazt, amit láttál, hátha arra indítja, hogy megnősül és utódot nemz.
33. Ó kiváló bráhmana, ki vagy? Talán az egyik barátja, mert éppen úgy búsulsz értünk, mint egy barát, és mint aki a mi nemzetségünkbe tartozik. Szeretnénk megtudni, ki az, aki itt áll előttünk.
Így végződik a negyvenötödik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsaratkáru története
Szauti szólt
1. Miután mindezt meghallotta, Dzsaratkáru nagyon megsajnálta őket. Nagyon szomorúan szólt a Pitrikhez, és a szavait elfojtották a könnyek.
Dzsaratkáru szólt
2. Az én apáim és nagyapáim vagytok, ti jártatok előttem. Mondjátok meg ezért, hogy mit tehetek az érdeketekben.
3. Én vagyok ez a Dzsaratkáru, a ti bűnös fiatok, értéktelen ember vagyok, és nagyon bűnös. Kérlek, büntessetek meg.
Az ősök szóltak
4. Ó fiam, jó szerencséd hozott ide utazásaid során. Ó bráhmana, miért nem vettél feleséget?
Dzsaratkáru szólt
5. Ó Pitrik, mindig az a vágy volt a szívemben, hogy miután tökéletesen uralkodtam a nemi szenvedélyemen, magammal vihetem ezt a testet a másik világba.
6. Az elmémet teljesen rabul ejtette az a gondolat, hogy nem szabad megnősülnöm. De most, hogy láttalak benneteket, őseim, kik úgy függtök, mint a madarak,
7. ó nagyapák, az elmém eltérült a Brahmacsárjától. Bizonyosan megteszem, amit kívántok tőlem.
8-9. (Megnősülök), ha olyan menyasszonyt kapok, akinek ugyanaz a neve, mint az enyém, aki egyetért azzal, hogy hozzám jöjjön, akit ajándékba adnak, és akit nem kell eltartanom.
10. Különben nem nősülök meg. Ó őseim, az igazat mondom nektek. Legyen a vele nemzett utód a ti üdvözülésetek eszköze. Akkor örökké áldott boldogságban éltek, és nem kell félnetek a lezuhanástól.
Szauti szólt
11. Miután Dzsaratkáru Rsi mindezt közölte az őseivel, elment onnan, és tovább bolyongott a világban. Ó Saunaka, már megöregedett, de még mindig nem kapott feleséget.
12. Nagyon sajnálta, hogy nem járt sikerrel, de ősei irányításával folytatta a kutatást. Behatolt az erdőbe, és vánatában hangosan zokogott.
13. A bölcs Rsi nagyon vágyott arra, hogy jót tegyen az őseivel, ezért így szólt, „Menyasszonyt fogok kérni, háromszor és nagyon érthetően.
14. Akármilyen teremtmények legyetek, mozgók vagy mozdulatlanok, láthatók vagy láthatatlanok, mindannyian halljátok meg a szavaimat.
15. Ember vagyok, szigorú vezekléseket végzek, de bánattól sújtott őseim azt mondták nekem, „Nősülj meg, legyen egy fiad.”
16. Őseim útmutatására szegényen és csüggedten bolyongok a világban, hogy elvehessek egy leányt, akit ajándékba kapok.
17. Bárkinek, akit most megszólítok, ha lenne egy leánya, ajándékozza nekem, mert már az egész világot bejártam egy menyasszonyért,
18. akinek ugyanaz a neve, mint az enyém, amit ajándékba adnak nekem, és akit nem kell eltartanom. (Ha van ilyen menyasszony), adjátok nekem.
19. Ekkor a kígyók, akiket kijelöltek, hogy figyeljék Dzsaratkárut, megtudták, mi a szándéka, és tájékoztatták Vászukit.
20. A kígyók királya azonnal odament a Rsihez, és magával vitte különféle ékszerekkel borított húgát.
21. Ó bráhmana, Vászuki, a kígyókirály ajándékul kínálta a leányt ennek azh emelkedett lelkű Rsinek. Ő azonban nem fogadta el azonnal.
22. Mivel azt gondolta, talán nem ugyanaz a neve, mint az övé, és mert az eltartás kérdését sem rendezték, egy ideig gondolkodott, és habozott elfogadni.
23. Ó Bhrgu leszármazottja, ezután megkérdezte Vászukitól, hogy hívják a leányt, és azt is megmondta neki, „Nem fogom eltartani.”
Így végződik a negyvenhatodik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsaratkáru házassága
Szauti szólt
1. Ekkor Vászuki így szólt Dzsaratkáru Rsihez, „Ennek a leánynak ugyanaz a neve, mint a tied. A húgom, és aszkéta.
2. El fogom tartani őt, ó bráhmanák legjobbja, ezért fogadd el. Ó Rsi, meg fogom védelmezni, ahogyan csak tudom. A számodra neveltem fel.
A Rsi szólt
3. Elintéztük, hogy nem kell eltartanom ezt a leányt, és semmi olyat nem fog tenni, ami nekem nem tetsző. Ha mégis, el fogom őt hagyni.
Szauti szólt
4-5. Amikor a kígyó megígérte, hogy el fogja tartani a húgát, az erényes, mantrákban jártas és szilárd fogadalmú Rsi, Dzsaratkáru a kígyó házába ment, és elfogadta a leány kezét, akit illő szertartásokkal adtak neki.
6. A Rsik nagy tiszteletétől övezetten élt feleségével abban a gyönyörű házban, amelyet nekik tartott fenn a kígyókirály.
7. Volt ebben a házban egy értékes takarókkal borított ágy. Dzsaratkáru ebben aludt a feleségével,
8. akivel megállapodott, szólván, „Semmi olyat nem szabad mondanod vagy tenned, ami nekem nem tetszik.
9. Mert akkor elhagylak, nem lakom többé ebben a házban, ha ilyet teszel. Ne felejtsd el, amit mondtam.”
10. A kígyó húga nagy aggodalomban és szomorúságban felelt, „Úgy legyen.”
11. A dicső leányt az a vágy hajtotta, hogy jót tegyen a rokonaival, ezért aztán a Sveta Kakija módjára szolgálta a férjét (éberen, mint a kutya, félénken, mint az őz, és a varjak azon éles ösztönével, amellyel azok a jeleket megértik).
12. Egy napon Vászuki húga, amikor tisztátalanságának ideje elmúlt, a szokás szerint megfürdött, és odament a férjéhez, a nagy Rsihez.
13. Hamarosan gyermeket fogant, és a magzat olyan volt, mint a tűz. Nagyon fényes volt, és éppen olyan ragyogó, mint maga a tűz félistene.
14. Növekedni kezdett, mint a hold a hónap világos felében. Néhány nappal később a nagyon híres Dzsaratkáru
15. a felesége ölébe hajtotta a fejét, és aludt, mint aki nagyon kifáradt. Mialatt a bráhmana aludt, a nap elérte a nyugati hegy csúcsát.
16. Ó bráhmana, mivel a nap bealkonyult, Vászuki kiváló húga nagyon aggódni kezdett (mert attól félt, hogy elvész Dzsaratkáru erénye).
17. (Azt gondolta) „Most mit tegyek? Felébresszem a férjemet, vagy ne? Szigorú életet él, és erényes. Hogyan cselekedjek, hogy meg ne sértsem?
18. Az egyik oldalon ott van a haragja, a másik erényének elvesztése. A kettő közül az erény elvesztése a nagyobbik rossz; én így hiszem.
19. De ha felébresztem, biztosan dühös lesz. Ha pedig elmúlik az ima ideje (anélkül, hogy ő imádkozna), biztosan elveszti az erényességét.”
20-21. Dzsaratkáru, az édesszavú kígyó végiggondolta a dolgot, majd így szólt az aszkézistől ragyogó és lángtömegként nyugvó Rsihez, „Ó nagy úr, kelj fel, a nap lenyugszik.
22. Ó dicső ember, szilárd fogadalmú Rsi, érints vizet, és végezd el a Szandhjádat (imádkozz). Eljött az Agnihotra ideje. Szépségesek ezek a pillanatok, de félelmetesek is.
23. Ó uram, az alkonypír lassanként elborítja a nyugati eget.” E szavakra a dicső nagy aszkéta, Dzsaratkáru
24. haragtól reszketve ezeket a szavakat intézte a feleségéhez, „Ó kígyó, megsértettél engem.
25-26. Nem élek veled többé. Elmegyek oda, ahonnan jöttem. Ó kígyó-nemzetségbeli hölgy, bizonyosan tudom, hogy a napnak nincs annyi ereje, hogy lenyugodjon (a megszokott időben), amikor alszom. Egy férfi nem maradhat meg azon a helyen, ahol megsértik,
27. még kevésbé egy olyan férfi, mint én, aki vallásos, meg azok a férfiak, akik olyanok, mint én.” Férje e szavaira Vászuki húgának szíve beleremegett (a félelembe).
28. Így szólt hozzá, „Ó bráhmana, nem sértés szándékával keltettelek fel.
29-30. Azért tettem, hogy az erényed ne szenvedjen semmilyen veszteséget.” Dzsaratkáru azonban dühös volt és el akarta hagyni a feleségét, ezért így szólt a kígyóhoz, „Ó nága-nem zetségbeli hölgy, soha nem mondtam hazugságot, ezért el fogok menni.
31. Így állapodtam meg veled és a bátyáddal. Ó kedves hölgy, boldogan éltem veled. Mondd meg a bátyádnak,
32. hogy elhagytalak. Ne bánkódj, amiért elmegyek.”
33-35. E szavakra a szépséges Dzsaratkárut eltöltötte az aggodalom és a bánat. Szemei megteltek könnyekkel, arca színtelenné vált a félelemtől, hangját elfojtotta a zokogás. Összeszedte a bátorságát, de reszketett a hangja. Összetett kezekkel szólította meg Dzsaratkáru rsit, „Ó erényes férfi, nem helyes, hogy elhagysz engem.
36. Te mindig erényes vagy, ugyanígy én is. Mindig jót teszek. Ó legkiválóbb bráhmana, még nem teljesült az a cél, amiért engem neked adtak.
37-38. Milyen szerencsétlen vagyok! Mit mondjak Vászukinak? Ó kiváló Rsi, még nem született meg a fiú, akit nekem nemzettél az anyjuk átkától sújtott rokonaim kívánságára. Rokonaim élte függ az általad nemzett fiútól.
39. Jót kívánok tenni a nemzetségemmel, azt akarom, hogy a kapcsolatunk gyümölcsöző legyen. Könyörgök neked, ó bráhmana, ne menj el.
40. Ó kiváló bráhmana, te olyan emelkedett lelkű vagy, miért hagynál el engem, aki semmilyen hibát nem követtem el? Még nem látszik, hogy megfogantam.”
41. E szavakra a nagy aszkéta Rsi ezeket a helyes és alkalomhoz illő szavakat mondta feleségének, Dzsaratkárunak.
42. „Ó szerencsés hölgy, az a lény, aki most már a méhedben van, olyan, mint maga a tűz félistene. Rsi, nagyon erényes, a Védák és a Vedangák mestere.”
43. Ezzel az erényes és nagy Rsi, Dzsaratkáru eltávozott, mert szvében arra vágyott, hogy ismét a legszigorúbb aszkézist gyakorolja.
Így végződik a negyvenhetedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Asztika születése
Szauti szólt
1. Ó aszkétikus Rsi, amint a férje eltávozott, Dzsaratkáru azonnal odament a bátyjához, és mindent elmondott neki, ami történt.
2. A rossz hírek hallatán a kígyókirály így szólt szerencsétlen húgához, és ő maga még nála is szerencsétlenebb volt.
Vászuki szólt
3. Ó kedves húgom, tudod, miért ajándékoztunk a Rsinek. Ha a kígyónemzetség javára fiú születik,
4. ez a rendkíül hatalmas lény meg tud menteni bennünket a kígyóáldozattól. Hajdanán ezt maga a Nagyapa közölte a félistenekkel.
5. Ó szerencsés leány, méhedben hordod-e a legkiválóbb Rsi gyermekét? Szívem vágya, hogy ezzel a bölccsel kötött házasságod ne maradjon gyümölcstelen.
6. Nem helyes, hogy ezt kérdezem tőled, de nagyon komoly a dolog.
7. Mivel tudom, hogy a férjed mindig szigorú aszkézist végez, nem hozhatom vissza, ezért nem is megyek utána; megátkozhat engem.
8. Ó kedves húgom, mondj el nekem mindent, hogy mit tett a férjed, húzd ki azt a rettenetesen fájdalmas dárdát, amely a szívembe fúródott.”
9. Dzsarakáru megvigasztalta a kígyók királyát, Vászukit, és így szólt,
Dzsaratkáru szólt
10. Amikor az utódról kérdeztem, ez az emelkedett lelkű, nagy aszkéta azt mondta, „Már ott van”, és eltávozott.
11. Nem emlékszem, hogy valaha is hazudott volna, még tréfából sem. Ó király, akkor egy ilyen komoly dologban miért ne mondana igazat? Így szólt,
12. „Ó Nága-nemzetségbeli hölgy, ne bánkódj egyesülésünk eredménye miatt. Olyan fiad születik, mint a lángoló tűz.
13. Ó fivérem, miután ezt megmondta, férjem, a Rsi eltávozott; ezért szűnjön meg elméd nagy bánata.
Szauti szólt
14. Ekkor Vászuki, a kígyók királya elfogadta a húga szavait, mondván, „Úgy legyen.”
15. Ó bráhmana, ez a legkiválóbb kígyó nagy tisztelettel imádta a húgát, illő magasztalásokkal, és gazdag ajándékokkal.
16. Ó kétszer születettek legjobbja, ez a nagyon hatalmas és tündöklő magzat éppen úgy fejlődött, mint a hold a hónap világos felében.
17. Ó bráhmana, a kígyó húga idővel fiat szült, aki éppen olyan ragyogó volt, mint egy félisten, és eloszlatta apja és anyja (rokonainak) félelmét.
18. A kígyókirály házában nőtt fel. A nagy Rsitől, Csjávanától, Bhrgu fiától tanulta meg a Védákat, az Angákkal együtt.
19. Még fiatal volt, de nagyon aszkétikus; nagy intelligenciával és számos erénnyel áldott. A világban Asztika néven ismerték,
20. mert amikor az apja elment az erdőbe, azt mondta, „asztika” (ő itt van), amikor még az anyja méhében volt.
21. Fiatal volt, de komoly és intelligens. Nagy gonddal nevelték a kígyókirály palotájában.
22. Olyan v olt, mint a félistenek dicső ura, Sulapáni (Siva). Napról-napra növekedett, valamennyi kígyó végtelen gyönyörűségére.
Így végződik a negyvennyolcadik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsanamédzsaja tudni akarja, mi történt az apjával
Saunaka szólt
1. Mondd el nekem ismét részletesen, mire kérte Dzsanamedzsaja a minisztereit, mit mondtak azok arról, hogy apja a mennybe emelkedett.
Szauti szólt
2. Ó bráhmana, hallj meg mindent, mire kérte a király a minisztereit, és azok mit mondtak Pariksit haláláról.
Dzsanamedzsaja szólt
3. Tudjátok, mi történt az én dicső apámmal, hogyan érte utol a halál.
4. Ha mindent megtudok erről, meg fogom tenni, ami jó és helyes. Különben hogy tenném meg?
Szauti szólt
5. Az emelkedett lelkű király, Dzsanamedzsaja kérésére az erényes és bölcs miniszterek így válaszoltak.
A miniszterek szóltak
6. Halld meg, ó király, amit kértél. Ismerd meg a világ királya, dicső apád életét, és azt, hogy hogyan hagyta el ezt a világot.
7. Apád erényes volt és nemes, alattvalóinak védelmezője. Halld meg, hogyan viselkedett ez az emelkedett lelkű király a földön.
8. Ez az erényes, erényes hajlandóságú király éppen úgy védelmezte a négy kasztot, mint maga az Erény és az Igazság, és mindenki teljesítette a (társadalmi állásának megfelelő) kötelességeket.
9. Szerencsével áldottan és páratlan vitézséggel védelmezte a földistennőt. Nem gyűlölt senkit, és nem volt senki, aki őt gyűlölte volna.
10. Mint Pradzsápati, egyenlően tekintett minden teremtményre. A bráhmanákat, ksatrijákat, vaisjákat és súdrákat,
11. akik mind a maguk kötelességeit teljesítették, részrehajlás nélkül oltalmazta. Eltartotta az özvegyeket, árvákat, rokkantakat és szegényeket.
12. Nagyon szép volt, minden teremtmény számára olyan, mint egy második Szóma. Mindenki elégedett volt, mindenkit jó szerencsével áldott meg ez az igazmondó és nagyon hatalmas király.
13. Szaradatva tanította a fegyverviselés tudományára. Ó Dzsanamedzsaja, apád Govinda (Krsna) kedveltje volt.
14. Minden ember szerette, és nagyon híres volt. Uttará méhéből született meg, amikor már csaknem teljesen elpusztult a Kuruk nemzetsége.
15. Abhimanju hatalmas fiát ezért nevezték el Pariksitnak. Ismerte a királyok kötelességeiről szóló értekezést, és valamennyi nemes tulajdonság ékesítette.
16. Uralkodott a szenvedélyein, intelligens volt, tehetséges, jó emlékezőtehetségű, valamennyi erény gyakorlója, a hat szenvedély legyőzője, nagyon értelmes ember, aki tökéletesen ismerte az erkölcs tudományát.
17-18. Apád hatvan éven át uralkodott alattvalóin. Amikor meghalt, mindenki rendkívül sajnálta. Ó emberek legjobbja, őutána te nyerted el a Kuruk örökletes királyságát, akik ott az elmúlt ezer évben (uralkodtak). Ó minden teremtmény védelmezője, gyermekként iktattak be.
Dzsanamedzsaja szólt
19. Nem született olyan a mi dinasztiánkban, aki ne törődött volna az alattvalóival, és akit azok ne szerettek volna. Nézzétek meg, hogyan viselkedtek a dédszüleim (az öt Pándava fivér), akik mindig nagy tetteket hajtottak végre.
20. Hogyan ért utol a halál egy ilyen nemes apát? Mondjátok el nekem. Szeretném meghallani.
Szauti szólt
21. A király kérésére a miniszterek, a király jóakarói elmondtak neki mindent, ami történt.
A miniszterek szóltak
22-23. Ó király, ez az uralkodó, a világ ura éppen úgy engedelmeskedett a sásztráknak, mint valamennyi lény között a legelső, megkedvelte a sportokat, a legjobb íjász volt, nagy harcos, rendkívül hatalmas Pándava. Valamennyi államügyet ránk bízott.
24. Egyszer elment az erdőbe, és meglőtt nyilával egy szarvast. Követte a sebzett állatot, karddal felfegyverkezve,
25. egyedül és gyalog. De nem tudott az eltűnt szarvas nyomára akadni.
26. Mivel már hatvan éves volt, elfáradt és megéhezett, meglátott egy nagy Rsit az erdőben.
27. Megszólította, de az hallgatási fogadalmat tett, így aztán nem válaszolt.
28. A kimerült és éhes király megharagudott a Rsire, aki éppen olyan mozdulatlanul ült ott, mint egy fadarab, és nem szegte meg a hallgatási fogadalmát.
29. Mivel apád nem tudott erről a fogadalomról, dühös lett, és megsértette őt.
30. Ó Bhárata-nemzetség kiváló királya, íja hegyével felkapott a földről egy döglött kígyót, és rádobta a szent Rsi vállára.
31. De ez a bölcs ember nem szólt egyetlen szót sem, sem jót, sem rosszat, és nem is haragudott meg. Ott maradt, ahogy volt, a döglött kígyóval a vállán.
Így végződik a negyvenkilencedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsanamédzsaja miniszterei Pariksit haláláról beszélnek
A miniszterek szóltak
1. Ó királyok királya, miután ez a fáradt és éhes uralkodó odatette a kígyót a Rsi vállára, visszatért a saját fővárosába.
2. A Rsinek volt egy Sringi nevű fia, aki egy tehéntől született. Nagyon híres volt, rendkívül hatalmas, nagyon energikus és haragvó.
3. Szokás szerint elment Brahmához, és imádta őt. Parancsára azonban egy nagyon hazatért,
4-5. és megtudta egy barátjától, hogy apját megsértette a te apád. Hallotta, hogy még mindig ott van a vállán a döglött kígyó, mozdulatlanul ül, mint egy fadarab, és egyáltalán nem ártott annak, aki megsértette.
6. Ó király, ez a Rsi nagy aszkéta volt, a legkiválóbb Rsi, szenvedélyei legyőzője, jámbor és kegyes ember, csodálatos tettek végrehajtója, aszkézistől megvilágosult lélek, aki tökéletesen uralkodott az érzékein és azok működésén.
7. Gyakorlása kegyes volt, a beszéde tiszta. Elégedett volt és nem fösvény, a legcsekélyebb aljasság és kapzsiság nélkül. Öreg volt, és letette a hallgatás fogadalmát.
8. Valamennyi teremtmény menedéke volt. Ilyen Rsit sértett meg a te apád. A Rsi fia azonban haragjában megátkozta az apádat.
9. Még csak kisfiú volt, de olyan ragyogó, mint egy érett korú. Gyorsan vizet érintett, és így szólt haragjában,
10-12. „Lásd misztikus erőimet. A fényes és dühös Taksaka kígyó mától hét éjszakán belül halálra fog marni téged, nyomorultat, aki döglött kígyót tettél az apám vállára.” E szavakkal odament az apjához.
13. Elmondta neki, milyen átkot mondott. Ez a legkiválóbb Rsi elküldött az apádhoz
14. egy jómodorú és erényes tanítványt, Gaurmukha nevűt. Miután (Gaurmukha) megpihent, mindent elmondott a királynak (az apádnak).
15. (Tanítója szavait idézve) „Ó király, a fiam megátkozott téged. Taksaka el fog égetni a mérgével. Ó nagy király, légy óvatos.”
16. Ó Dzsanamedzsaja, amikor az apád meghallotta ezeket a szavakat, megtett minden óvintézkedést a hatalmas Taksaka kígyó ellen.
17. Amikor elérkezett a hetedik nap, egy Kasjapa nevű bráhmana Rsi fel akarta keresni a királyt.
18. A kígyók királya, Taksaka látta Kasjapát, és megkérdezte tőle, „Hová sietsz? Mi dolgod van?”
Kasjapa szólt
19. Ó bráhmana, oda megyek, ahol a legkiválóbb Kuru, a Pariksit nevű király van. Taksaka kígyó ma meg fogja ölni őt.
20. Sietek, hogy meggyógyítsam, nehogy a kígyó megölje.
Taksaka szólt
21-22. Ó bráhmana, az a Taksaka én vagyok. Miért akarod életre kelteni a királyt, miután megmartam? Nézd, milyen csodálatos hatalmam van. Úgysem tudod életre kelteni.” E szavakkal Taksaka megmarta az erdő királyát (egy banjanfát).
23. Ó király, a fa azonnal hamuvá égett, de Kasjapa újra életre keltette.
24. Ekkor Taksaka így szólt, hogy megkísértse, „Mondd meg nekem, mi a vágyad,” és Kasjapa válaszolt Taksakának,
25. „Azért megyek oda, hogy meggazdagodjak.” Ekkor a dicső Taksaka édes szavakkal szólt hozzá,
26. „Ó bűntelen, tőlem még nagyobb gazdagságot kapsz, mint amennyit a királytól remélsz. És aztán térj vissza.”
27. Így szólította meg a kígyó a kiváló Kasjapát, aki meg is kapta tőle azt a gazdagságot, amit akart, és ezután visszatért.
28-29. Miután a bráhmana elment, Taksaka álöltözetben kereste fel ezt a kiváló királyt, a te erényes apádat, aki visszavonult a palotájába, és megtett minden óvintézkedést. Elégette mérgének tüzével. Ez után (a nagyon sajnálatos esemény után) kerültél te a trónra, ó legjobb király.
30. Ó legjobb király, mindent elmondtunk neked, amit láttunk és hallottunk, bár ez kegyetlen és szörnyű történet.
31. Most megtudtad, hogyan ölték meg az apádat, a világ nagy királyát, és hogyan sértették meg Uttanka Rsit. Tedd azt, amit jónak látsz.
Szauti szólt
32. Ekkor Ellenségeinek fenyítője, Dzsanamedzsaja így szólt a minisztereihez.
Dzsanamedzsaja szólt
33-34. Kitől hallottátok azt a csodálatos történetet, hogy Taksaka hamuvá égette az erdő urát, de Kasjapa ismét életre keltette? Az apám biztosan nem halt volna meg, ha Kasjapa mantrái semlegesítik a mérget.
35. A bűnös gazember, ez a leggonoszabb kígyó (Taksaka) azt gondolta, „Ha a bráhmana életre kelti az általam megmart királyt,
36. az egész világ rajtam fog nevetni, azt mondják, Taksakának nincs több mérge. ”Biztosan így gondolkodott, azért elégítette ki a bráhmanát.
37-38. Én azonban kitaláltam, hogyan büntessem meg. Most azt szeretném megtudni, ti hogyan hallottátok, hogyan láttátok, mi történt az erdő magányában, – különösen pedig azt, hogy mit beszéltek egymással Taksaka és Kasjapa. Ha megtudom, kitalálom, hogyan pusztítsam el a kígyókat.
A miniszterek szóltak
39. Ó király, tudd meg, kitől hallottuk a bráhmanák királya és a kígyókirály közötti beszélgetést.
40. Ó király, egy bizonyos ember éppen felmászott az erdő urára, hogy összeszedje az elszáradt gallyakat áldozati tüzelőül.
41. Sem a bráhmana, sem a kígyó nem vette észre. Ó király, ő is hamuvá égett a fával együtt.
42. Ó királyok királya, a bráhmana erejénél fogva a fával együtt ő is életre kelt. Ez az ember, egy bráhmana szolgája, odajött hozzánk,
43. és részletesen elmondta, mi történt Taksaka és a bráhmana között. Ó király, ezért tudjuk elmondani neked, mit láttunk vagy hallottunk. Ó legkiválóbb király, most, hogy hallottad, tedd azt, amit meg kell tenni.
Szauti szólt
44. Miniszterei szavainak hallatán Dzsanamedzsaja király bánatában sírva fakadt, és a kezeit tördelte.
45. A lótusz-szemű király hosszan és forrón sóhajtozott; könnyeket ontott, és hangosan zokogott.
46. A forma kedvéért vizet érintett, és egy ideig gondolkodott, mintha valamit rendezni kívánna az elméjében. Ezután így szólt a minisztereihez,
Dzsanamedzsaja szólt
47. Most megtudtam tőletek, hogyan jutott apám a mennybe.
48-49. Tudjátok meg, mi a szilárd elhatározásom. Nem szabad vesztegetni az időt, bosszút kell állni a gaz Taksakán, aki megölte az apámat. Ez a gazember ölte meg, és csak ürügyként használta Srngit.
50. Kizárólag rosszindulatból gátolta meg Kasjapát abban, hogy idejöjjön. Ha ez a bráhmana eljött volna, biztosan ma is él az apám.
51. Ugyan mit ártott volna neki, ha a király ismét életre kel Kasjapa kegyéből, és a miniszterek által tett óvintézkedések folytán?
52. Haragomat nem sejtve megakadályozta azt a kiváló bráhmanát, Kasjapát, hogy felkeresse meghódíthatatlan apámat.
53. A gaz Taksaka nagyon agresszív volt, hiszen azért tette gazdaggá a bráhmanát, hogy ne keltse életre a királyt.
54. Bosszút kell állnom apám ellenségén, hogy örömet szerezzek magamnak, Uttankának és mindannyiatoknak.
Így végződik az ötvenedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Dzsanamédzsaja megfogadja, hogy kígyóáldozatot végez
Szauti szólt
1. A miniszterek helyeselték a dicső király szavait. A király elhatározta, hogy bemutatja a kígyóáldozatot.
2. Ekkor a föld ura, a legkiválóbb Kuru király (Dzsanamedzsaja), Pariksit fia hívatta a papját és a Ritvidzsákat.
3. Elmondta, milyen nagy feladatra készül. Így szólt, „Bosszút kell állnom ezen a gaz Taksakán.
4-5. Mondjátok meg, mit kell tennem. Tudtok-e valamit, ami által Taksakát az összes barátaival és rokonaival együtt behajíthatom a lobogó tűzbe? Éppen úgy akarom elégetni ezt a gaz kígyót, ahogyan ő égette el mérgével az apámat.”
A Ritvidzsák szóltak
6. Ó király, van egy áldozat, amelyet a félistenek javasolnak neked. Kígyóáldozatnak nevezik, és említik a Puránák is.
7. Ó király, ezt egyedül te végezheted el, és senki más. A Puránákban jártas emberektől tudjuk, hogy van ilyen áldozat.
Szauti szólt
8. Ó kiváló bölcs, amikor a királyi bölcs ezt meghallotta, azt gondolta, Taksaka máris ott van a tűzben, és hamuvá égett.
9. Ekkor így szólt ezekhez a mantrákban jártas bráhmanákhoz, „El fogom végezni ezt az áldozatot. Mondjátok meg, mire van szükség hozzá.”
10. Ó legkiválóbb bráhmana, ekkor a sásztrákban jártas, bölcs Ritvidzsák a szabályok szerint kimértek egy földterületet az áldozati emelvény megépítéséhez.
11-13. Mindez a szent bráhmanák jelenlétében történt; telerakták sok értékes dologgal; tele volt kincsekkel és rizzsel. Ezen az emelvényen iktatták be a királyt a szertartások szerint, hogy elvégezhesse a kígyóáldozatot. De még mielőtt kezdetét vette volna az áldozat,
14-15. történt valami, ami akadályt jelzett. Mert miközben az áldozati emelvény épült, megszólalt egy szúta kasztbeli ember, aki jól ismerte a Puránákat, de a kőművességhez és az alapok lerakásához is értett,
16. „A föld, amelyen az emelvény épült, valamint az idő, amikor kimérték, arra mutatnak, hogy ez az áldozat nem lesz teljes. Ennek az oka egy bráhmana lesz.”
17. Amikor a király ezt meghallotta, elrendelte a kapuőröknek, „Senkinek se engedjétek meg, hogy az engedélyem nélkül belépjen.”
Így végződik az ötvenegyedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
A kígyók beleesnek az áldozati tűzbe
Szauti szólt
1-2. Ekkor elkezdődött a kígyóáldozat, a megfelelő formában. Az áldozópapok kitűnően teljesítették a kötelességeiket, testükön fekete ruhákban, füsttől vörös szemmel ghít öntöttek a lobogó tűzbe, és elmondták a mantrákat,
3. amelyektől minden kígyó szíve reszketett a félelemtől. Majd Agni szájába öntötték a ghít, és kimondták a kígyók neveit.
4. Ekkor a kígyók egymás után belehullottak a lobogó tűzbe, bénultan és szánnivaló jajgatással.
5. Zihálva, hatalmassá duzzadva, fejükkel és farkukkal összefonódva, seregestől jöttek, és a lobogó tűzbe estek.
6-7. Fehér, fekete, kék, öreg és fiatal, egy krora, egy jódzsana, egy gokarna hosszúságú kígyók mind belezuhantak a lobogó tűzbe, nagy-nagy jajgatással.
8. Százával és ezrével, tízezrével és százezrével jöttek, lebénultak és elvesztek mindannyian.
9. Az elpusztultak között voltak, akik a lovakra hasonlítottak, mások az elefánt orrmányára, megint másoknak hatalmas és erős volt a testük, mint az őrjöngő elefánté.
10. A különféle színű, nagyon mérges, rettentő külsejű, vasszögekkel kivert buzogányokhoz hasonló, óriási erejű, állandóan marásra kész kígyók mind a tűzbe zuhantak, anyjuk átka következtében.
Így végződik az ötvenkettedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Az áldozat résztvevői
Saunaka szólt
1. Kik voltak azok a nagy Rsik, akik Ritvidzsák lettek a Pándava-dinasztiabeli bölcs király, Dzsanamedzsaja kígyóáldozatánál?
2. Kik lettek Szadasják ennél a borzalmas kígyóáldozatnál, amely olyan félelmetes és sajnálatos volt a számukra?
3. Ó gyermekem, mondd el mindezt részletesen, hogy megismerhessük a kígyóáldozat szertartásait.
Szauti szólt
4. Elmondom neked a bölcs férfiak neveit, akik a király Ritvidzsái és Szadasjái lettek.
5. Ennél az áldozatnál egy Csandra Garva nevű bráhmana lett a Hotar. Csjávana nemzetségében született, dicső és a legkiválóbb a Védákban jártasak között.
6. Egy Kautsza nevű művelt, idős bráhmana lett az Udgátar, Dzsaimini a Brahman, Sranagarava és Pingala pedig az Adhvarjuk.
7-9. Vjásza a fiával és tanítványával, Uddálaka, Pramataka, Svetaketu, Pingala Aszita, Devala, Nárada, Párvata, Átreja, Kundadzsathara, Kálaghata, Vatszja, az állandóan dzsapázásba és a Védák tanulmányozásába mélyedt, agg Srutasrava, Kohala, Devasarmana, Maudgalja, Szamaszaurava,
10. és még sokan mások, akik kiválóan ismerték a Védákat, Szadasják lettek Pariksit fia áldozatánál.
11. Amikor a Ritvidzsák ghít kezdtek önteni a tűzre, a félelmetes, minden teremtményben rettegést keltő kígyók egymás után belehullottak.
12. Az áldozati tűzben elégetett kígyók zsírja és veleje patakokban folyt, és a kígyók szakadatlan égetése miatt az egész levegő elviselhetetlen bűzzel telt meg.
13. A tűz fölött lebegő és a belezuhanó kígyók állandóan és szánnivalóan jajveszékeltek.
14. Közben a kígyók királya, Taksaka, amint meghallotta, hogy Dzsanamedzsaja elkezdte az áldozatot, elment Indrához.
15. A kiváló kígyó mindent elmondott Indrának. Elismerte, hogy hibát követett el, és félelmében védelmet kért tőle.
16. Indra nagyon elégedetté vált, és így szólt, „Ó Taksaka, ó kígyók királya, itt nincs semmi félnivalód a kígyóáldozattól.
17. A Nagyapát már kiengeszteltem az érdekedben. Ezért neked nem kell félned. Űzd el a félelem lázát az elmédből.”
18. Taksaka felbátorodott, és ott maradt Indra hajlékában, örömben és boldogságban.
19-20. Vászuki azonban egyre inkább elcsüggedt, amikor látta, hogy a kígyók egymás után belezuhannak a tűzbe, és már csak egy páran maradtak a nemzetségéből. Ez a kiváló kígyó szinte eszét vesztette a fájdalomtól, és így szólt a húgához,
21. „Ó kedves húgom, lángol a testem. Már az égtájakat sem látom. Elájulok, elvesztem az eszméletem. Kavarognak a gondolataim.
22. Látásom megromlott, szívem reszket. Elzsibbadtam, lehet, hogy ma én is beleesek a lobogó áldozati tűzbe.
23. Pariksit fia azért fogott ehhez az áldozathoz, hogy kiirtsa a nemzetségünket. Nyilvánvaló, hogy én is hamarosan elmegyek a halottak országába.
24. Ó húgom, eljött az ideje annak, amiért Dzsaratkáru Rsinek ajándékoztalak téged. Oltalmazz meg minket, a nemzetségünkkel együtt.
25. Ó kígyónemzetség legkiválóbb asszonya, Asztika véget fog vetni ennek az áldozatnak. Hajdanán maga a Nagyapa mondta ezt nekem.
26. Kérd meg ezért a kedves fiadat, aki annyira jártas a Védákban, hogy még az öregek is tisztelik. Védjen meg engem és az alattvalóimat.”
Így végződik az ötvenharmadik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Asztika a kígyók védelmére kel
Szauti szólt
1. Ekkor Dzsaratkáru, a kígyóhölgy odahívta a fiát, és elmondta neki, hogy mit hallott Vászukitól, a Nágák királyától.
2. „Ó fiam, eljött az ideje annak, hogy beteljesüljön az, amiért a bátyám az apádnak ajándékozott engem. Tedd meg, amit meg kell tenned.”
Asztika szólt
3. Ó anyám, milyen célból ajándékozott téged a nagybátyám az apádnak? Mondj el nekem mindenz, hogy azt tehessem, ami helyes.
Szauti szólt
4. Dzsaratkáru, a kígyókirály húga, aki mindig nemzetsége javát akarta és nagyon megindította a szenvedésük, így szólt.
Dzsaratkáru szólt
5. Ó fiam, valamennyi kígyó anyja Kadru. Halld meg, miért átkozta el haragjában a fiait.
6-7. Ezt mondta nekik, „Mivel megtagadtátok, hogy Uccsaihsravá, a lovak királya színét megváltoztassátok, és ezzel a fogadás értelmében Vinatá rabszolgájává tettetek, mindannyiatokat el fog pusztítani a tűzisten Dzsanamedzsaja áldozatában. Így ölnek meg benneteket, és a halottak országába mentek.
8. Valamennyi teremtmény Nagyapja jóváhagyta, és amikor az átok elhangzott, így szólt, „Úgy legyen.”
9. Ó gyermekem, amikor Vászuki hallott erről az átokról és a Nagyapa szavairól, a félistenek védelmét kérte az óceán kiköpülése után.
10. A félistenek éppen elérték a céljukat, elnyerték a kiváló ambróziát, és fivérük (Vászuki) élén a Nagyapához mentek.
11. Megpróbálták rávenni a lótuszvirágból született, nagy istenséget, hogy legyen kegyes, semmisítse meg az átkot.
A félistenek szóltak
12. Ó uram, a kígyók királya, Vászuki megsajnálta a rokonait. Hogyan lehetne megsemmisíteni az anyja átkát?
Brahmá szólt
13. Dzsaratkáru megházasodik, és Dzsaratkáru lesz a felesége. A tőle született bráhmana lesz az, aki megmenti a kígyókat.
Dzsaratkáru szólt
14. Ó dicső fiam, amikor ezt megtudta Vászuki, a legkiválóbb kígyó, odaajándékozott engem a te nemes apádnak, jóval azelőtt, hogy ez az áldozat elkezdődött.
15. Ebből a házasságból születtél meg. Most eljött az idő. Most meg kell védelmezned bennünket ettől a veszélytől.
16. Védd meg a bátyámat, védj meg engem is a tűztől, hogy ne maradjon beváltatlanul a remény, amiért bölcs apádnak ajándékoztak engem. Ó fiam, most mit gondolsz, mi a helyénvaló?
Szauti szólt
17. Asztika így szólt az anyja szavaira, „Igen, meg fogom menteni a kígyókat.” Ezután Vászukihoz fordult, és lelket öntött bele.
18. „Ó Vászuki, legkiválóbb kígyó, meg foglak védeni téged. Igazán mondom, megszabadítlak az átoktól.
19. Ó kígyó, légy egészen nyugodt. Mindent megteszek, ami a javadra válik.
20-21. Senki nem mondhatja, hogy valaha is hazudtam volna, még tréfából sem, nem is beszélve arról, amikor ilyen komoly a helyzet. Ó nagybátyám, elmegyek ehhez a kiváló királyhoz, Dzsanamedzsajához, aki ezt az áldozatot bemutatja, elégedetté teszem áldásokkal vegyített szavaimmal, és azontúl tartózkodni fog az áldozattól.
22. Ó nemes gondolkodású kígyókirály, hidd el, amit mondok. Higyj nekem, az én elhatározásom soha nem maradhat beteljesületlen.”
Vászuki szólt
23. Ó Asztika, utolért az anyám átka, szédül a fejem, megszakad a szívem. Már az égtájakat sem látom.
Asztika szólt
24. Ó legkiválóbb kígyó, ne bánkódj tovább. Elűzöm a lobogó tűztől való félelmedet.
25. Kioltom ezt a büntető tüzet, bár éppen úgy lángol, mint a tűz a juga végén. Ne rettegj többé.
Szauti szólt
26-27. Hogy a kígyókirályt megmentse, Asztika, ez a kiváló bráhmana elűzte a szörnyű lázat Vászuki szívéből, minden gondot magára vett, és nagy sebesen Dzsanamedzsaja érdemekkel ékes áldozatára ment.
28. Látta a jagja kiváló helyét és a sok-sok Szadasját, akik éppen úgy ragyogtak, mint a nap vagy Agni.
29. Először nem engedték be a kapuőrök, de ez a nagy aszkéta mindenképpen be akart jutni (a körülzárt helyre), és elégedetté tette őket (áldásokkal és édes szavakkal).
30. Miután ez a legkiválóbb bráhmana, valamennyi erényes férfi elseje belépett a kiváló áldozat helyére, imádni kezdte a dicső tettekkel ékes királyt, a Ritvidzsákat, a Szadasjákat, és a szent tüzet.
Így végződik az ötvennegyedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Asztika szól az áldozat résztvevőihez
Asztika szólt
1. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, hajdanán Szóma, Varuna és Pradzsápati mutattak be áldozatokat Prajágában, de a te áldozatod semmivel sem marad el azoktól. Áldás legyen mindazokon, akik kedvesel nekünk!
2. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, Indra száz áldozatot mutatott be, de a te áldozatod azokkal teljesen egyenlő. Áldás legyen mindazokon, akik kedvesek nekünk!
3. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, a te áldozatod olyan, mint Jamáé, Harimedháé és Rantideváé. Áldás legyen mindazokon, akik kedvesek nekünk!
4. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, a te áldozatod olyan, mint Goja, Szasavindu király és Visrávana király áldozatai. Áldás legyen mindazokon, akik kedvesek nekünk!
5. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, a te áldozatod olyan, mint Nriga, Adzsameda és (Ráma), Dasaratha király fia áldozatai. Áldás legyen mindazokon, akik kedvesek nekünk!
6. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, a te áldozatod olyan, mint Judhisthíráé, aki egy félisten és az Adzsameda-nemzetség egy leszármazottjának a fia, és még a mennyekben is híres. Áldás legyen mindazokon, akik kedvesek nekünk!
7. Ó Pariksit fia, Bharata-nemzetség legkiválóbbja, a te áldozatod olyan, mint Krsna Dvaipájanáé, aki Szatjavatí fia, és aki abban az áldozatban maga volt a főpap. Áldás legyen mindazokon, akik kdvesek nekünk!
8. Ezek (a művelt emberek), akik itt ülnek, olyan ragyogóak, mint a nap, és olyanná teszik az áldozatodat, mint Vrtra megölőjéé (Indráé). Nincs olyan, amit ne tudnának; és a nekik adott ajándékok kimeríthetetlenekké válnak.
9. Az egész világon nincs olyan Ritvidzsa, mint a te Ritvidzsád, Dvaipájana. Tanítványai is szakértő Ritvidzsák lesznek, beutazzák a földet.
10. A nemes Visvavaszu és Csitravanu (a tűz) magja arany, fekete füstben haladnak, elviszik ghíáldozatodat a félistenekhez.
11. Nincs olyan király ezen a világon, aki ugyanúgy oltalmazná az alattvalóit, mint te. Állandó önmegtartóztatásod nagyon elégedetté tett. Varuna vagy te, Jama vagy Dharmarádzsa.
12. Minden teremtmény védelmezője vagy ezen a világon, mint maga a mennykövet kezében tartó Indra. Senki sem nagyobb nálad ezen a világon. Nincs olyan király, aki egyenlő lenne veled az áldozatokban.
13. Olyan vagy, mint Khatvanga, Nobhaga és Dílipa, vitéz, mint Dzsajati és Mandhata. Ragyogásban egyenlő vagy a nappal. Ó kiváló fogadalmú királyi bölcs, olyan vagy, mint Bhísma,
14. mint a rejtett erejű Válmiki. Uralkodsz a haragodon, mint Vaszistha. Uralkodásod olyan, mint Indráé, ragyogásod Nárájanáé.
15. Éppen úgy osztasz igazságot, mint Jama, minden tulajdonsággal ékes vagy, mint Krsna. Te vagy a hajléka a Vaszuk gazdagságának, minden áldozat hajtóereje te vagy.
16. Erős vagy, mint Damvodvava, a sásztrákat is, a fegyverforgatást éppen úgy ismered, mint Parasuráma. Éppen olyan hatalmas vagy, mint Aurva és Trta. Pillantásoddal ugyanúgy rettegést keltesz, mint Bagíratha.
Szauti szólt
17. Ezzel az imádattal Asztika mindenkit elégedetté tett, a királyt, a Szadasjákat, a Ritvidzsákat, és az áldozati tüzet. És Dzsanamedzsaja király, amikor a minden oldalon megnyilvánult jeleket látta, így szólt hozzájuk.
Így végződik az ötvenötödikk fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Asztika az áldozat leállítását kéri
Dzsanamedzsaja szólt
1. Bár (ez a Rsi) még fiatal, bölcs öregember módjára beszél. Szeretném teljesíteni egy kívánságát. Ó bráhmanák, adjátok meg a szükséges engedélyt.
A Szadasják szóltak
2. Egy bráhmana akkor is kiérdemli a királyok tiszteletét, ha még egészen fiatal – és ha művelt, akkor annál inkább. Ez a fiú megérdemeli, hogy minden vágya teljesüljön, de csak azután, hogy szélsebesen idejött Taksaka.
Szauti szólt
A király, aki meg akarta ajándékozni a bráhmana fiút, így szólt, „Kérj valamit tőlem.” De ez nagyon nem tetszett a hótarnak, aki közbeszólt, „Taksaka még nem jött el az áldozatra.”
Dzsanamedzsaja szólt
4. Próbáljatok meg mindent, hogy sikerrel fejeződjön be az áldozatom; gyakoroljátok a hatalmatokat, hogy Taksaka ne késlekedjen tovább. Ő az ellenségem.
A Ritvidzsák szóltak
5. Ó király, Taksaka annyira félt, hogy most Indra hajlékában él. Ezt mondják nekünk a sásztrák, és a tűz is.
Szauti szólt
6. Korábban ezt mondta a dicső Szúta, a Puránákban igen járta Lohitáksa is. A király kérdésére elismételte, amit korábban mondott.
7. „Ó király, igaz az, amit a bráhmanák mondtak. Ismerem annyira a Puránákat, hogy elmondhatom, Indra ajándékozta meg ezzel, mondván, „Élj itt elrejtőzve, és a tűz nem égethet meg.”
8. E szavakra a király nagyon elkedvetlenedett, és sürgette a hótart, hogy teljesítse a kötelességét. Ő is ghít öntött a tűzbe, a (megfelelő) mantrákkal. Ekkor odajött maga Indra.
9. A dicső félisten kocsin érkezett, a mennylakók imádata és tisztelete közepette, annyi mennyei énekes szórakoztatta, mint a felhők, a különféle osztályokba tartozó mennyei táncosnőkkel együtt.
10. De a kígyó (Taksaka) nem jött elő Indra öltözetéből (ahol rejtőzött). A Taksaka pusztulására vágyó király így szólt a mantraismerő bráhmanákhoz.
Dzsanamedzsaja szólt
11. Ó bráhmanák, ha Taksaka Indra hajlékában van, vessétek a tűzbe Indrával együtt.
Szauti szólt
12. Dzsanamedzsaja király nógatására a hótar újra meg újra ghít öntött a tűzbe, és a nevén szólította Taksakát, aki ott volt (elrejtőzve Indra ruhájában).
13. Mikor szakadatlanul ghít öntöttek a tűzbe, Indra meg a rémült és kínzott Taksaka egy pillanat alatt láthatóvá váltak az égen.
14. Az áldozat láttán Indrát eltöltötte a félelem, lelökte Taksakát, és sietett vissza a saját hajlékába.
15. Indra eltávozása után a kígyók királya, a félelmében szinte eszét vesztett Taksaka a mantrák erejénél fogva egyre közelebb került az áldozati tűzhöz.
A Ritvidzsák szóltak
16. Ó királyok királya, ó uram, megfelelően halad ez az áldozat. Most már helyénvaló, hogy teljesítsd ennek a kiváló bráhmanának (Asztikának) a kívánságát.
Dzsanamedzsaja szólt
17. Ó te mérhetetlen, gyermeki vonásaid olyan szépségesek, hogy méltó ajándékot szeretnék adni neked. Kérd az, amire a szíved vágyakozik. Megígérem, hogy teljesítem, még akkor is, ha teljesíthetetlen.
A Ritvidzsák szóltak
18. Ó király, nézd, Taksaka a hatalmadban van. Hallani szörnyő kiáltásait és hangos sziszegését.
19. A mennykővel harcoló (Indra) elhagyta ezt a kígyót. Mantráink megbénították a testét. Nézd, lezuhant az égből, eszméletlenül gurult le, hangosan zihál.
Szauti szólt
20. A kígyók királya, Taksaka már majdnem beleesett az áldozati tűzbe – pontosan abban a pillanatban – Asztika megszólalt.
Asztika szólt
21. Ó Dzsanamedzsaja, ha egyáltalán meg akarsz ajándékozni, hagyd abba az áldozatodat, ne hulljon több kígyó a tűzbe.
Szauti szólt
22. Ó bráhmana, ezekre a szavakra Pariksit nagyon elkedvetlenedett, és így szólt Asztikához.
Dzsanamedzsaja szólt
23. Ó dicső bráhmana, adok neked aranyat, ezüstöt, teheneket, vagy bármi mást, amit kívánsz. Ne akard, hogy abbahagyjam az áldozatomat.
Asztika szólt
24. Ó király, nem kérek tőled aranyat, ezüstöt vagy teheneket. Hagyd abba ezt az áldozatot, hogy anyaági rokonaim megmeneküljenek.
Szauti szólt
25. Pariksit fia (Dzsanamedzsaja) újra meg újra kérlelte ezt a kiváló szónokot, Asztikát.
26. „Ó legkiválóbb bráhmanák legkiválóbbja, ó áldott, dicső bráhmana, kérj valami más ajándékot.” Ó Bhrgu-nemzetség leszármazottja, (Asztika) semmi mást nem kért.
27. Ekkor az összes, Védákban jártas Szadasja egyhangúlag így szólt a királyhoz, „Kapja meg a bráhmana azt az ajándékot (amit kért).”
Így végződik az ötvenhatodik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Az áldozatul esett kígyók felsorolása
Saunaka szólt
1. Ó Szúta fia, szeretném megtudni, hogy hívták azokat a kígyókat, akik beleestek a kígyóáldozat tüzébe.
Szauti szólt
2. Ó kétszer születettek legjobbja, sok ezren, sok tízezren, millióan és billióan voltak; olyan sokan, hogy meg sem tudom számolni őket.
3. Amennyire emlékszem, megnevezem a legfontosabbakat a tűzbe hullott kígyók közül.
4. Halld meg, kik voltak a legfontosabbak Vászuki családjában. Kék, vörös és fehér színűek voltak, borzalmas formájúak, óriási testűek, rettegett mérgűek.
5-6. Az anyai átokkal sújtottak gyámoltalanul és szerencsétlenül estek bele a tűzbe, mint a ghíáldozat. (A neveik:) Kotisza, Mánasza, Púrna, Szála, Pála, Halimaka, Piccshala, Kaunapa, Sakra, Kálavega, Prakálana, Hiranjaváhu, Csarana Kaksaka és Káladantaka.
7. Ezek azok a tűzbe veszett kígyók, akik Vászukitól születtek. Ó bráhmana, Taksaka családjából is számos más félelmetes és hatalmas kígyó égett el a lobogó tűzben. Figyelj, most felsorolom a neveiket.
8-11. Pacshanda,a Mandalaka, Pindaszektri, Ravenaka, uccshika, Szárava, Bhangasz, Vilevatejasz, Virohana, Csili, Kalákara, Muka, Szukumára, Pravepana, Mudgara, Csisuroman, Szoroman és Maháhanu.
12. Ezek azok a tűzbe veszett kígyók, akik Taksakától születtek. Párvata, Páridzsáta, Pándara, Harina, Krisa, Vihanga, Sarabha, Meda, Promoda, Csanhatapan – az Airávata családjában születettek közül ezek estek bele a tűzbe.
13-14. Ó legkiválóbb bráhmana, most a Kaurávja családjában született kígyókat nevezem meg. Eraka, Kundala Veni, Vinisandha, Kumáraka, Váhuka, Srngavera, Dhurtaka, Pratar és Ataka – ezek estek a tűzbe.
15. Most megemlítem a Dhrtarástra családjában születetteket – rendkívül hatalmasak voltak, gyorsak, mint a szél, tele gyorsan ölő méreggel.
16-19. Sankakarna. pitharaka, Kuthara, Szukhana, Secsaka, Púrnaugada, Púrnamukha, Prahásza, Szukuni, Dari, Amahatha, Kamathaka, Szusena, Mánasza, Vjaja, Vairava, Mandavedanga, Pisanga, Uduparuka, Risaba, Vegabata, Pindaruka, Maháhanu, Raktanga, Szarvaszaranga, Szamridha, Patha, Vaszaka, Varáharak, Viranaka, Szucsitta Csitravegika, Parásara, Tarunka, Maniszkandha és Aruni.
20. Ó bráhmana, ezzel felsoroltam a legfontosabb, nagy tetteikről híres kígyókat. Nem tudom valamennyit megemlíteni, hiszen megszámlálhatatlanok.
22. Némelyiknek három feje volt, másoknak hét vagy tíz. Olyan volt a mérgük, mint a tűz a juga végén, és mindegyik szörnyű külsejű volt.
23. Óriási testűek voltak, nagyon gyorsak, akkorák, mint a hegyormok. Némelyik egy jama, mások egy vagy két jódzsana hosszúak voltak.
24. Bármilyen formát felölthettek, ami nekik tetszett, annyi erejük volt, amennyit csak akartak, olyan volt a mérgük, mint a lobogó tűz – ilyen kígyók égtek el a nagy áldozatban, ez volt Brahmá büntetése (az anyai átok).
Így végződik az ötvenhetedik fejezet, Asztika, az Adi Parvában.
Asztika elégedetté teszi a királyt
Szauti szólt
1. Most figyelj, elmondok egy másik csodálatos eseményt Asztikával kapcsolatban. Amikor Pariksit fia, a király (Dzsanamedzsaja) éppen meg akarta ajándékozni,
2. Indra ugyan ledobta a kezéből a kígyót (Taksakát), de az fennmaradt a levegőben, és nem zuhant le. Ekkor Dzsanamedzsaja király nagyon elgondolkodott,
3. mert Taksaka bénult volt ugyan a félelemtől, mégsem zuhant azonnal a tűzbe, bár állandóan öntötték bele a ghít az ő nevében, és a megfelelő formában.
Saunaka szólt
4. Ó Szúta, nem voltak kedvezőek a bölcs bráhmanák mantrái? Miért nem esett Taksaka a tűzbe?
Szauti szólt
5. Amikor Indra eldobta az eszméletlen Taksakát, a legkiválóbb kígyót, Asztika háromszor odakiáltotta neki, „Maradj, maradj, maradj!”
6. Bánattól sújtottan, de ott maradt a levegőben, mint az, aki ég és föld között lebeg.
7. Amikor a Szadasják újra meg újra sürgették, a király így szólt, „Történjen úgy, ahogyan Asztika kérte.
8. Hagyjuk abba az áldozatot, meneküljenek meg a kígyók, Asztika legyen elégedett, váljon valóra, amit a Szúta mondott.”
9-10. Amikor Asztika megkapta az ajándékot, hangos örömkiáltások hangzottak az égben, és Pariksit fia, a Pándava-nemzetségbeli király áldozata véget ért. A Bharata-nemzetségbeli Dzsanamedzsaja király nagyon elégedett volt magával.
11. Több száz, több ezer pénzdarabot adott a Ritvidzsáknak, a Szadasjáknak, és mindenkinek, aki jelen volt (a nagy áldozaton).
12-13. Nagyon sok kincset adott a kőművességben és az alapok lerakásában jártas Szúta Lohitáksának, ami már a kígyóáldozat megkezdésekor megmondta, hogy meg fog szakadni egy bráhmana miatt. Különféle dolgokat adott neki, ételt és ruhákat.
14. A mérhetetlen jóságú király nagyon örült, és befejezte az áldozatot az előírt szabályok szerint.
15. Nagy tisztelettel bánt a bölcs Asztikával, majd örömmel hazaküldte. Ő is nagyon elégedett volt, mert elérte a célját.
16. A király így szólt hozzá, „Máskor is el kell jönnöd, hogy Szadasja légy a nagy lóáldozatomnál.”
17. Asztika felelt, „Igen.” Ezután nagy örömmel hazatért, mivel pusztán azzal, hogy elégedetté tette a királyt, nagyon nagy célt elért.
18. Mikor visszaérkezett a nagybátyjához és az anyjához, megérintette a lábukat, és mindent elmondott nekik, ami történt.
19. Az összegyűlt kigyók nagyon boldogok lettek, eloszlott a félelmük. Nagyon elégedettek voltak Asztikához, és feltétlenül teljesíteni akarták egy kívánságát.
20. Újra meg újra megkérdezték, „Ó művelt bráhmana, mi jót tehetünk érted? Rendkívül elégedettek vagyunk veled, mert mindannyiunkat megmentettél. Ó gyermek, mi jót tehetünk érted?”
Asztika szólt
21. „Ne féljenek tőletek sem a bráhmanák, sem azok, akik vidáman és figyelmesen olvassák ezt a szent elbeszélést.”
22. Örömmel mondták, „Ó unokaöcsénk, ami az általad kért adományt illeti, pontosan úgy lesz, ahogy kéred. Ó unokaöcsénk, mindannyian vidáman megtesszük, amire csak kérsz bennünket.
23. Azoknak, akik éjjel vagy nappal megemlékeznek az elméjükben Aszitáról, Asztimánról és Szunitháról, nem kell félniük a kígyóktól.
24. Nem retteg a kígyóktól, aki így szólt, „Dzsaratkárutól született Asztika, Dzsaratkáru fia” – Megemlékezem az elmémben Asztikáról, aki megmentette a kígyókat a kígyóáldozattól. Ó dicső kígyók, nem marhattok meg engem.
25. Ó áldott kígyó, menj el – távozz, halálos mérgű kígyó. Emlékezz arra, hogy mit mondott Asztika Dzsanamedzsaja kígyóáldozata után.”
26. Ha egy kígyó meghallja Asztika említett szavait, de mégsem áll el a marástól, a csuklyája száz darabra válik, mint a szingsa-fa gyümölcse.
Szauti szólt
27. A legkiválóbb bráhmana (Asztika) nagy örömmel hallotta a fő kígyók szavait, majd arra gondolt, hogy eltávozik.
28. A kétszer születettek legkiválóbbja, ez az erényes kígyó megmentette a kígyókat a kígyóáldozattól, és amikor meghalt a maga idejében, fiakat és unokákat hagyott maga után.
29. Asztika történetét nagyon pontosan mondtam el neked. Ha elmondják ezt a történetet, eloszlat minden félelmet a kígyóktól.
30. Ó bráhmana, Bhrgu-nemzetség legjobbja, a te ősöd, Pramati mondta ezt el érdeklődő fiának, Rurunak,
31. én pedig úgy mondtam el a művelt Asztika áldott történetét, elejétől a végéig, ahogyan hallottam (az apámtól).
32. Ó bráhmana, ellenségek fenyítője, most te is meghallottad ezt a szent történetet, amely gyarapítja az erényt. Te kérted, hogy mondjam el, miután meghallottad a Dunduva történetét. Elégüljön ki most a nagy kíváncsiságod.
Így végződik az ötvennyolcadik fejezet, a kígyóáldozat, és így végződik az Asztika Parva az áldott Mahábhárata Adi Parvájában.