Bhaktivinóda Thákura


Dzsaiva-dharma

nitja-dharma o prákrta-vigján evam szabhjata

9. fejezet

Örök vallás és modern tudomány-civilizáció

Lahiri Mahásaja három vagy négy évet élt a vaisnavák között Godrumában, és megtisztult a szíve. Mindig az Úr Hari szent nevét zengte. Egyszerű ruhát viselt. Sem volt sem saruja, sem fapapucsa. Nem volt büszke a kasztjára. Ha meglátott egy vaisnavát, azonnal dandavatját ajánlotta, és ragaszkodott ahhoz, hogy port vegyen alábairól. Kereste a tiszta vaisnavákat, és elfogadta az ételük maradékát. Néha meglátogatták a fiai. Megértették a helyzetét, nem javasolták, hogy térjen haza. Mindenki láthatta, hogy Lahiri Mahásaja vaisnava babadzsi volt. A godrumai vaisnavák következtetését elfogadva megértette, hogy a szívben kell lemondani, és a lemondás külső jelei nem fontosak. Szanátana Goszvámi példájára csak egy ruhát viselt, azt osztotta négyfelé. Ezek voltak a ruhái. A szent zsinórt még viselte a nyakában. Néha a fiai pénzt akartak adni neki. Ő nem vette el mondván, „Materialistáktól nem fogadok el pénzt.” Egyszer Csandrasekhara száz pénzt akart neki adni, hogy rendezzen egy nagy ünnepet a vaisnaváknak. Lahiri Mahásaja azonban Raghunátha dásza Goszvámi példájára gondolt, és elutasította a pénzt.

Egy napon a paramahamsza babadzsi ezt mondta, „Lahiri Mahásaja, te mindig vaisnavához illően cselekszel. Bár én vagyok a szannjászi, te tanítod nekem, mi az igazi lemondás. Ha elfogadsz tőlem egy vaisnava nevet, akkor minden teljes lesz.”

Lahiri Mahásaja válaszolt, „Te vagy a parama-gurum. Amit kívánsz, az történik.”

A szent babadzsi szólt, „Sántipurából jöttél, ezért Advaita dászának foglak nevezni.”

Lahiri Mahásaja dandavatját ajánlotta, és elfogadta az új név kegyes adományát. Ettől fogva mindenki Advaita dászának nevezte, és Advaita-kutirának nevezték a kunyhót, ahol odaadó szolgálatot végzett.

Advaita dászának volt egy gyerekkori barátja, Digámbara Csattopadhjája. Különféle tisztségeket töltött be a mohemdán kormányban, és meggazdagodott. Amikor megöregedett, lemondott a kormányhivatalról, visszatért a szülőfalujába, Kalnába, és meg akarta találni Kálidásza Lahirit. Hallotta, hogy Kálidásza Lahiri Godrumába ment, elfogadta az Advaita dásza nevet, és mindig az Úr Hari szent neveit zengi.

Digámbara Csattopadhjája Durgá istennő fanatikus híve volt. A vaisnava név hallatára azzal válaszolt, hogy eltakarta a füleit a kezeivel. Amikor hallotta, mi történt a régi barátjával, ezt mondta, „Vámana dásza, hívj egy csónakot. Elmegyek Navadvipába, és megmentem a szerencsétlen öreg barátomat, Kálidászát.” Vámana dásza gyorsan intézkedett a csónak ügyében, visszajött, és tájékoztatta a gazdáját. Digámbara Csattopadhjája nagyon művelt volt. Ismerte a Tantrákat, tudta, hogyan gondolkodnak a mohamedánok. Perzsa és arab nyelven vitatkozott, még a legjobb mohamedán tudósokat is legyőzte. Szólni sem tudtak a legkiválóbb bráhmana tudósok, amikor kifejtette a Tantrákat. Nevét jól ismerték Delhiben, Laknauban és más helyeken. Szabad idejében írt egy Tantra-szangraha című könyvet (antológia a Tantrákból). Sok dologhoz értett, és a szentírások sok szövegét el tudta magyarázni.

Digámbara büszkén magához vette a Tantra-szangraháját, és beszállt a csónakba. A csónak hat órás utazás után érkezett meg Godrumába. A csónakban maradt, és egy értelmes emberrel üzent Advaita dászának.

Advaita dásza a kunyhójában ült, és az Úr Hari szent neveit zengte. Digámbara Csattopadhjája küldöttje megérkezett, és meghajolt. Advaita dásza megkérdezte, „Ki vagy, és miért jöttél?” A küldött válaszolt, „Digámbara Csattopadhjája küldött. Ezt kérdezi, ’Kálidásza, emlékszel még rám, vagy elfelejtettél?’”

Advaita dásza válaszolt, „Digámbara? Hol van? Gyerekkori barátom! El tudom-e felejteni? A vaisnava vallásnál vett menedéket?” A küldött szólt, „A csónakban ül, a kikötőhelyen. Nem tudom megmondani, hogy vaisnava lett-e.” Advaita dásza szólt, „Miért maradt a kikötőhelyen? Miért nem jön el a kunyhómba?” Ezt hallva, a küldött elment.

Egy óra múlva Digámbara Csattopadhjája megjelent az Advaita-kutiránál, három vagy négy úrral. Digámbara mindig jószívű volt. Megörült, amikor látta a régi barátját. Verseket énekelt, amelyeket ő maga írt, és megölelte Advaita dászát. Ezt énekelte:

„Káli anya, a három világban ki tud mindent a te transzcendentális kedvteléseidről? Néha férfi vagy, néha nő, és máskor ádáz harcos. Brahmá leszel, és megteremted a világot. Siva leszel, és elpusztítod. Krsna leszel, és fuvolán játszol Vrndávana erdejében. Gaura leszel, és megbolondítod az egész Navadvipát szent neveid zengésével.”

Advaita dásza szólt, „Testvérem, gyere be. Gyere be.” Digámbara leült egy falomb-ülésre. A szeretet könynei csillogtak a szemében. Így szólt: „Kedves testvérem, Kálidásza, hová menjek? Te most szannjászi vagy, föladtad a kötelességeidet és a félisteneket. Hogy reménykedtem, amikor idejöttem Pandzsábból! Gyerekkori barátaink, Pesa, Pagla, Khenda, Girisa, Ise Pagla, Dhana Majara, Kele Csutor, Kanti Bhattacsárdzsi mind meghaltak. Csak mi ketten maradtunk. Gondoltam, egy napon átkelek a Gangán, és meglátogatlak Sántipurában, máskor pedig te látogatsz meg engem Ambikában. Mardék időnkben együtt énekelünk, és tanulmányozzuk a Tantrákat. Ó jaj, nagy szerencsétlenség ért. Elvesztetted a fejedet, haszontalan vagy ebben a világban és a következőben. Nézd meg magadat. Mondd meg: Hogyan történt ez veled?”

Advaita dásza látta, hogy ez az ember nagyon rossz társaság. Gondolkodni kezdett, hogyan szabaduljon meg a gyerekkori barátjától. Így szólt, „Digámbara testvér, emlékszel, egyszer dandagulit játszottunk, és egyszer csak megérkeztünk az öreg tamarind-fához?”

Digámbara: „Igen, igen. Emlékszem. Ott volt Gauridásza Pandita háza közelében. A tamarind-fa, ahol Gaura-Nitái szoktak üldögélni.”

Advaita: „Jászottunk, és te ezt mondtad? ’Ne érintsd meg azt a tamarind-fát! Sacsi néni fia szokott ott ülni. Ha megérintjük ezt a fát, szannjászik leszünk.’”

Digámbara: „Emlékszem. Láttam, hogy kedveled a vaisnavákat. Azt mondtam, ’Be fogsz esni Gauránga csapdájába.’”

Advaita: „Testvérem, ez hosszú ideig így volt. Mindig majdnem beleestem a csapdába. Most pedig beleestem.”

Digámbara: „Fogd meg a kezemet, és gyere ki. Nem jó benne maradni a csapdában.”

Advaita: „Testvér, én nagyon boldog vagyok ebben a csapdában. Azért imádkozom, hogy örökre itt maradjak. Érintsd meg csak egyszer, és meglátod, milyen.”

Digámbara: „Láttam. A kezdetben boldogság. A végén csalás.”

Advaita: „Gondolod, hogy az a csapda, amelyben te élsz, végül boldoggá fog tenni? Én azt gondolom, hogy nem.”

Digámbara: „Nézzük csak. Mi Mahávidjá istennő szolgái vagyunk. Boldogok vagyunk ebben az életben, és boldogok leszünk a következőben is. Te azt gondolod, hogy boldog vagy, de én nem látlak boldognak. Nem lesz vége a szenvedéseidnek. Miért lesz valaki vaisnava? Nem tudom megmondani. Nézd, mi boldogan esszük a halat, húst és más dolgokat. Boldogok vagyunk. Civilizáltabbak vagyunk, mint te. Élvezzük az összes jó dolgot, amiket a modern tudomány biztosít. Te minden jó dologról lemondtál. És a végén nem tudsz elmenekülni.”

Advaita: „Testvérem, miért ne tudnék elmenekülni?”

Digámbara: „Ha Nisztarini anya megharagszik, akkor még Brahmá, Visnu és Siva sem tudnak elmenekülni. Nisztarini anya a legelső hatalom. Ő szülte Brahmát, Visnut és Sivát. Hatalmával védi őket. Amikor a nagy anyaistennő akarja, az anyagi univerzum ismét belép a méhébe. Imádtad te az anyát, hogy kegyében részesítsen?”

Advaita: „Nisztarini anya tudatos, vagy öntudatlan anyag?”

Digámbara: „Ő a megszemélyesült tudat. Minden vágya azonnal teljesül. Az ő akarata teremtette a szellemet.”

Advaita: „Mi a szellem, és mi az anyag?”

Digámbara: „A vaisnavák csak imádatot végeznek. Semmit sem tudnak a filozófiáról. A szellem és az anyag olyan, mint egy csicseri borsó két fele. Bontsd ki, és két fél van. Hagyd érintetlenül a héját, és csak egy borsó van. Amikor a tudat és a tudatnélküliség egyesülnek, annak a neve Brahman.”

Advaita: „A te anyád nő vagy férfi?”

Digámbara: „Néha férfi, és néha nő.”

Advaita: „A szellem és az anyag olyanok, mint egy csicseri borsó két fele. Melyik az anya, és melyik az apa?”

Digámbara: „Meg akarod tudni az igazságot? Mi nagyon jól tudjuk. Az igazság az, hogy az anyag az anya, és a szellem az apa.”

Advaita: „Ki vagy te?”

Digámbara: „Amikor megkötöznek az illúzió kötelei, egyéni lélek vagyok. Amikor a kötelek kibomlanak, én vagyok az Úr Szadásiva.”

Advaita: „Szellem vagy? Nem anyag vagy.”

Digámbara: „Szellem vagyok. Az anya az anyag. Amikor megköt az illúzió, ő az anyám. Amikor mentes vagyok az illúziótól, akkor a feleségem.”

Advaita: „Most kibújt a szög a zsákból! Nincs kétség. Honnan szedted ezeket az igazságokat?”

Digámbara: „Testvérem, te mindig ezt mondod, ’Vaisnava! Vaisnava!’ Én nem ilyen vagyok. Társultam már sok szannjászival, brahmacsárival és tantrikus szentekkel. Éjjel-nappal tanulmányoztam a Tantrákat. Így tettem szert err a tudásra. És ha tetszik, megtaníthatom neked.”

Advaita (magában): „Milyen szörnyű! Milyen szerencsétlen! (hangosan) Nagyon jó. Kérlek, magyarázz meg nekem egy dolgot. Mi a civilizáció, és mi a modern tudomány?”

Digámbara: „Olyan módon beszélni, ami tetszik a tiszteletreméltó embereknek, 2. olyan ruhát viselni, ami tetszik neki, 3. olyan ételt enni, amit ők szeretnek, azt csinálni, amit ők, és nem tenni olyat, ami nekik nem tetszik. Te nem teszed meg ezek egyikét sem!”

Advaita: „Miért nem?”

Digámbara: „Nem társulsz másokkal. Nagyon aszociális vagy. A vaisnavák soha nem tanulták meg azt a művészetet, hogyan hízelegjenek másoknak kedves szavakkal. Ha meglátnak valakit, mindig azt mondják neki, hogy énekelje Hari nevét. Nem tudnak valami mást mondani? Ha az emberek meglátják a ruhádat, meg sem hívnak, hogy látogasd meg őket. Egy buta hajtincset viselsz a fejed tetején, egy kosárra való golyót a nyakadban, az egész ruhád egy ágyékkötő! Csak főzeléket és gyökereket eszel! Nem vagy civilizált, még egy kevéssé sem.”

Advaita (magában gondolkodik): „Ha veszekszem vele, el fog menni. Nekem ez jó lesz. (hangosan) Áldásossá teszi ez a fajta civilizáció a következő életet?”

Digámbara. „Nem teszi áldásossá a következő életet. Ha nincs civilizáció, hogyan emeljük föl a társadalmat? Először a társadalmat kell fölemelni, és ha ez megtörtént, az emberek megpróbálkozhatnak azzal is, hogy jobbá tegyék a következő életüket.”

Advaita: „Mondanék valamit, ha nem haragszol meg, testvér.”

Digámbara: „Te a gyerekkori barátom vagy. Az életemet odaadnám érted. Miért ne viselném el békésen azt, amit mondasz? Civilizált emberek vagyunk. Még akkor is kedvesen beszélünk, amikor haragszunk. Minél jobban elrejtjük az igazi érzéseinket, annál civilizáltabbak leszünk.”

Advaita: „Az emberi élet csak néhány nap. Mégis milyen sok benne a gond. Ebben a nagyon rövid életben az Úr Harit kell őszintén imádni. A ’civilizáció,’ amiről te beszélsz, csak annak a módja, hogy becsapjuk a lelket. Ezért azt mondom, hogy ez a ’civilizáció’ nem más, mint csalás. Az emberek egyszerűek és becsületesek, amikor az igazság útján járnak. Ha a cselekedeteik egy rakás hazugság, a szívük tele van ravaszsággal, a cselekedetik bűnök, és a szavaik üres hízelgés. Ez a te ’civilizációd.’ Nem ez az igazi civilizáció. Az igazi civilizácuóban az emberek becsületesek és egyszerűek. Manapság az emberek csak elrejtik a gonoszságot a szívükben, és ezt a rejtegetést nevezik ’civilizációnak.’ A civilizáció igazi jelentése becsület és jóság. Ami te nevezel civilizációnak, az csak csalás és gonoszság. Bűntelen civilizációt csak a vaisnavák között találni. Az úgynevezett ’civilizációt,’ ami tele van bűnökkel, csak azok szeretik, akik nem vaisnavák. Annak a ’civilizációnak,’ amiről te beszélsz, semmi köze a lélek örök természetéhez. Ha a civilizáció igazi jele a divatos ruhák viselése, ami másoknak tetszik, akkor a prostituáltak a legcivilizáltabbak. A ruha célja csak az, hogy befedje a testet. A ruha legyen rendes és tiszta, ne legyen rossz szaga és más ilyen hibái. Az étel legyen tiszta és tápláló. Semmi baj nincs az ilyen étellel. Te azt gondolod, elég, ha az élet jóízű. Nem törődsz azzal, mi tiszta, mi nem. A bor és a hús természettől fogva tisztátalan és bűnös. Csak egy rakás bűn az a ’civilizáció,’ amely ezek élvezetével él. Amit te ’modern civilizációnak’ nevezel, az a Kali-juga civilizációja.”

Digámbara: „Elfelejtetted a mohamedán császárok nagyon civilizált társadalmát? Látnod kellen, milyen divatosan öltöznek, milyen udvariasan besélnek az emberek a mohamedán császár udvarában!”

Advaita. „Az csak anyagi udvariasság. Mit veszt az ember, ha nem tud erről a túlzott udvariasságról? Testvér, te sokáig dolgoztál a mohamedánoknak. Ezért védelmezed a mohamedán modort. Az igazi civilizáció az, amikor az emberek nem követnek el bűnöket. A bűnre ösztönző ’civilizáció’ a Kali-juga civilizációja. Ez a fajta civilizáció csak egy rossz tréfa.”

Digámbara: „Figyelj, a modern felfogás a ’humanizmus.’ Akik nem fogadják el a modern civilizációt, azokat nem is tekintik embereknek. A divatos ruha manapság nagyon népszerű, vonzóvá teszi a nőket, és eltakarja a hibáikat.”

Advaita: „Te azt nézed, hogy ez jó-e vagy rossz. Én meg látom, hogy azok, akik ezt a modern civilizációt terjesztik, csak ügyes opportunisták. Részben azért, mert babonásak, és részben, mert szeretik eltakarni a hibáikat, ezek az emberek kedvelik ezt a becstelen ’civilizációt.’ Boldog lesz a bölcs ember egy ilyen civilizációban? Gazemberek civilizációja ez, amit csak értelmetlen szavakkal, és nyers erővel lehet összetartani.”

Digámbara: „Egyesek azt mondják, hogy a világ emberei egyre műveltebbek lesznek. Ahogy műveltebbek lesznek, úgy lesznek civilizáltabbak, és ahogy civilizáltabbak lesznek, úgy lesz a föld olyan, mint Szvargaloka.”

Advaita: „Ezek a filozófusok gandzsát szívnak. Vak hitben gazdag az, aki elhiszi ezeket a történeteket. Szerencsések azok, akik nem hiszik el. Kétféle tudás van: 1. lelki, és 2. anyagi. Nem gondolom, hogy a lelki tudás terjedne. Sok helyen vége a lelki tudásnak. Azt gondolom, csak az anyagi tudás terjed. Érinti-e az anyagi tudás az örök lelket? Amikor az anyagi tudás gyarapodik, a szív anyagi dolgokhoz kezd vonzódni, és megveti a lelki igazságot. Egyetértek azzal, hogy az anyagi tudás terjed, de ebből a tudásból becstelen civilizáció származik. Ez a ’civilizáció’ nagy szerencsétlenség a lélek számára.”

Digámbara: „Miért szerencsétlenség?”

Advaita: „Mint már mondtam, az emberi élet nagyon rövid. Olyan a lélek, mint az utazó, aki egy kis időt eltölt a fogadóban. Ezt a rövid időt arra kellene használnia, hogy elérje a lelki tökéletességet. Ha az utazók csak azzal törődnek, hogyan töltik kellemesebben az idejüket a fogadóban, elvész az az idő, amit az utazás megtervezésére kellene fordítaniuk. Ahogy az anyagi tudás terjed, úgy fogy a lelki dolgokra fordított idő. Azt gondolom, az anyagi tudást csak annyiban kell elfogadni, amennyiben a mindennapi dolgokhoz szükséges. Nincs szükség több anyagi tudásra, vagy a barátnőjére, az anyagi civilizációra. Mert hány napig tartanak ennek a világnak az előnyei?”

Digámbara: „Fanatikus szannjászi társaságába keveredtem. Nem fontos a társadalom?”

Advaita: „A különféle társadalmak különféle eredményeket hoznak. Ha vaisnavákkal társulnak, akkor az eredmény jó. Ha materialistákkal társulnak, akkor az eredmény nem jó a lélek számára. Hagyjuk abba ezt a beszédet. Mi az anyagi tudomány?”

Digámbara: „A Tantrák sokféle anyagi tudományt leírnak. Ami tudás, ügyesség és szépség van az anyagi világban, azt mind anyagi tudománynak mondják. A katonai tudomány, orvostudomány, zene és csillagászat mind példák az anyagi tudományra. Az anyagi természet az első hatalom (megint a lelki igazságról beszélek!) Ez szülte meg az anyagi világot. Belőle nyilvánult meg. A ő hatalma tölti meg csodálatos változatossággal. Minden forma belőle jön, az egyik a másik után. Mindenfajta tudás belőle jön, az egyik a másik után. Ha ezt valaki megérti, Nisztarini anya megszabadítja a bűntől, és felszabadul. A vaisnavák nem kutatják Nisztarini anyát. Mi azonban megértjük ezeket a dolgokat, és elérjük a felszabadulást. Látod, Platón, Arisztotelész, Szókratész, a híres Hakim, és sok más nagy lélek a javana országokban alaposan tanulmányozták az anyagi tudást, és sok-sok könyvet írtak.”

Advaita: „Te azt mondod, hogy a vaisnavákat nem érdekli a tudomány. Ez nem igaz. Miért nem? A vaisnavákat a tiszta tudás tudománya érdekli, amelyet a Srimad Bhágavatam dióhéjban, négy versben ír le (2.9.30):

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége szólt: A Rólam szóló tudás, ahogyan azt a szentírások leírják, nagyon bizalmas, és az odaadó szolgálat végzésével együtt kell megvalósítani. Elmagyaráztam, mi kell ehhez a folyamathoz. Kezdj bele gondosan.”

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége elégedett volt Brahmá odaadó szolgálatával, és ezt az utasítást adta neki, még az anyagi világ megteremtése előtt. Így tanította meg neki az Úr a tiszta vaisnava vallást. Ezt mondta: A Rólam szóló tudás, ahogyan azt a szentírások leírjáj, nagyon bizalmas, és az odaadó szolgálat végzésével együtt kell megvalósítani. Elmagyaráztam, mi kell ehhez a folyamathoz. Kezdj bele gondosan.” Digámbara, kétféle tudás van: 1. lelki tudás, és 2. anyagi tudás. Az anyag tudás nagyon tisztátalan, mert azt az anyagi érzékek útján lehet megismerni. Nincs is rá szükség a lelki fejlődéshez. A lelki tudást ’suddha-gjánának’ (tiszta tudásnak) nevezik. Ez az örök tudás az odaadó szolgálat vaisnava templomának alapköve. A lelki tudás és az anyagi tudás nagyon különböznek egymástól. Egymás ellentétei. Te az anyagi tudást ’tudománynak’ nevezet, de az egyáltalán nem tudomány. Az orvoslást és másféle anyagi tudásokat ’tudománynak’ nevezed, de csak a leki tudást kellene tudománynak nevezi, amely az anyagi tudástól különbözik. ’Tudás’ és ’tudomány’ rokonértelmű szavak. A lelki tudás közvetlen észlelése a ’tudás’. A tiszta lelki tudást akkor nevezik tudománynak, amikor elhomályosítja az anyagi tudást. Ez a kettő tehát egy és ugyanaz, különböző körülmények között vagy udásnak, vagy tudománynak nevezik. A vaisnavák az anyagi tudás helyes használatát nevezik tudománynak. Katonaság, orvoslás, csillagászat, kémia és az anyagi tudás egyéb formái nincsenek örök kapcsolatban a lélekkel. Semmi közük a lélek örök cselekedeteihez és örök kötelességeihez. A vaisnavák nem bírálják a materialistákat, akik az anyagi fölemelkedés érdekében védikus szertartásokat (karma-kanda) végeznek. Miért nem? Ezek a törekvéseik közvetve segítik a vaisnavák lelki fölemelkedését. Nevezheted az anyagi tudást anyagi tudománynak. Mi bak van ezzel? Butaság a neveken vitakozni.”

Digámbara: „Jól van, ha nem lenne fejlődés az anyagi tudományban, te sem töltenéd olyan könnyen az életedet odaadó szolgálatban. Ezért neked is törekedned kellene az anyagi fejlődésre.”

Advaita: „Az emberek különfélék, a vágyaik különfélék, különféle módokon próbálkoznak, és a Legfelsőbb Irányító mindenkinek megadja a tettei gyümölcseit.”

Digámbara: „Miért vannak az embereknek különböző vágyaik?”

Advaita: „A vágyakat a múltbeli karma teremti meg. Akinek az anyagi vágyai nagyon erősek, anyagi dolgokat fog tanulni, és jól ért az anyagi cselekvéshez. Ami ilyen módon létrejön, az lehet, hogy segít a vaisnaváknak az Úr Krsna szolgálatában. De maguknak a vaisnaváknak nem kell mindent megtanulniuk. Nézd, a bognár elkészíthet egy szekeret, a családos vaisnava azt a szekeret arra használhatja, hogy az Úr múrtiját szállítsa. A méhek mézet gyűjthetnek, és az Úr bhaktái elvehetik azt a mézet, felhasználhatják az Úr szolgálatában. Ebben a világban nem mindenkit érdekel a lelki fejlődés. Különböző vágyaikből különböző cselekedetek nyilvánulnak meg. Az emberek is különfélék, vannak emelkedettek, vannak alantasak. Azok, akiknek a vágyai alantasak, sokféle módon dolgozhatnak, és azok, akiknek vágyai emelkedettek, felhasználhatják a munka eredményeit jó célokra. Ezek a különbségek hajtják, ezért forog a világ kereke. A materialista emberek sokféleképpen cselekszenek, és amit előállíthatnak, az hasznára válhat a spiritualistáknak, a vaisnaváknak. A materialisták nem értik, hogyan segítenek a vaisnaváknak. Mégis megteszik, mert az Úr Visnu májája megtéveszti őket. Öntudatlanul bár, de az egész világ a vaisnavákat szolgálja.”

Digámbara: „Mi az Úr Visnu illuzórikus energiája, amit említettél?”

Advaita: „Ezt mondja a Márkandéja Purána, Csandi-mahátmja:

„Az egész világot megtéveszti az Úr Hari májá-energiája.”

„Ezek a szavak az Úr Visnu májá-energiájáról beszélnek.”

Digámbara: „Akkor ki az istennő, akit én Nisztarini anyának ismerek?”

Advaita: „Ő az Úr Visnu májá-energiája.”

Digámbara (kinyitja a Tantrákról írt könyvét): „Nézd! Ezt mondja, „Anyám a lelki tudat formája. Vágyai azonnal teljesülnek. Nem érintheti meg a három kötőerő, ő azonban megnyilvánítja ezeket a kötőerőket.” A te májá-energiád, az Úr Visnu májá-energiája nem emelkedett felül a három kötőerőn. Hogyan mondhatod azt, hogy ez az energia ugyanaz, mint az én anyám? Egyáltalán nem tesz boldoggá, amikor látom, hogy ti vaisnavák milyen fafejű fanatikusok vagytok.”

Advaita: „Digámbara testvér, kérlek, ne haragudj. Olyan hosszú idő telt el, mióta utoljára találkoztunk. Én boldoggá akarlak lenni. Miért vagyok fafejű, ha azt mondom, ’az Úr Visnu májá-energiája?’ Az Úr Visnu az Istenség mindentudó, Legfelsőbb Személyisége. Minden, ami létezik, az Ő energiája. Az ’energia’ szó nem anyagot jelent. Inkább a tulajdonság, amivel az anyag rendelkezik. Ezért az a kijelentés, hogy minden létezés alapja az energia, szemben áll az igazsággal. Egy energia nem létezhet a forrásán kívül. Először is el kell fogadni egy eredeti forrást, amelynek lelki formája van. Végül is, ezt mondja a Védánta-szútra kommentárja:

„Az energia és az energia tulajdonosa nem különbözők.”

„Ez tehát azt jelenti, hogy az energia nem létezik a forrása nélkül. Az egyetlen igaz forrás az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az energiák ura. Az energia természete vagy a Legfelsőbb Úr egy tulajdonsága, vagy az Ő akaratának engedelmeskedik. Amikor azt mondják, hogy az energiának tiszta tudata van, ez azt jelenti, hogy mivel az energia és az energiák ura nem különböznek egymástól, ezért mint az energiák urának, az energiának is van egy lelki tudat-formája, a kívánságai azonnal teljesülnek, és nem érinti meg a három kötőerő. Nem tévedés ezt mondani. Az akarat és a tudat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a tulajdonságai. Önmagával véve az energiának nincs akarata, hanem a Legfelsőbb akaratát hajtja végre. Például neked van valamilyen erőd, és az energiáid az akaratodból cselekszenek. Ha azt mondod, ’az erő cselekedett,’ ez azt jelenti, hogy igazából ott volt a cselekvés mögött az erő birtokosa. Csak szólásmondás, ha azt mondod, hogy ’az erő cselekedett.’ Igazából az Istenség Legfelsőbb Személyiségének csak egy energiája van. Amikor ez lelki cselekedeteket végez, akkor a neve lelki energia, és amikor anyagi cselekedeteket végez, akkor anyagi energia, májá a neve. A Védák (Svetásvatara Upanisad 6.8) ezt mondják:

„A Legfelsőbb energiája sok különféle módon nyilvánul meg.”

A három kötőerőt megnyilvánító energia az anyagi energia. Ez teremti és semmisíti meg az anyagi univerzumokat. Ezek a kötelességei. A Puránákban és a Tantrákban számos neve van ennek az energiának, például Visnu-májá, Mahá-Májá és Májá. Allegorikusan nevezik Brahmá, Visnu és Siva anyjának, Sumbha és Nisumbha megölőjének, és más hasonló neveken, amelyek a cselekedeteiről beszélnek. A lelken is uralkodik, amíg mélyen belemerül az anyagi tudatba. Ha a lélek már megszerezte a lelki tudást, meg tudja érteni eredeti, lelki formájának a természetét. Akkor megszabadul Májá köteleitől, és a lelki energia irányítása alá kerül. Akkor boldog lesz.”

Digámbara: „Téged is az egyik ilyen energia irányít, vagy nem?”

Advaita: „Igen. Mi is energia vagyunk, dzsíva-sakti, egyéni lelkek. Amikor megszabadulunk a májá köteleitől, akkor a lelki energia irányít minket.”

Digámbara: „Akkor te is sákta vagy, az energiát imádod.”

Advaita: „Igen. Sok vaisnava természetesen sákta. Sri Rádhiká szolgái vagyunk, aki a lelki energia. Védelmében imádjuk és szolgáljuk az Úr Krsnát. Ki nagyobb sákta, mint mi? Nem látok semmi különbséget a sákták és a vaisnavák között. Akik nem a lelki, hanem csak az anyagi energiánál vesznek menedéket, sákták lehetnek, de vaisnavák nem. Ezek a materialisták. A Nárada-pancsarátrában mondja Durgá istennő:

„Krsna, én vagyok Rádhá, aki a melledhez simul a rásza tánc alatt, Vrndávan erdejében.”

„Durgá-dévi szavaiból megérthetjük, hogy az Úrnak nem két energiája van, csak egy, ez nyilvánul meg, mint a lelki energia, Rádhiká, és az anyagi energia, Visnu-májá. Amikor az energiában nincsenek benne az anyagi kötőmódok, akkor lelki energiának nevezik, és amikor az anyagi energiák körén belül marad, akkor a neve anyagi energia.”

Digámbara: „Azt mondtad, te magad is energia vagy, ’dzsíva-sakti.’ Miféle energia ez?”

Advaita: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondja a Bhagavad-gítában (7.4-5):

„Föld, víz, tűz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego, ez a nyolc képezi az Én különálló anyagi energiámat. „Ezen alsóbbrendú természeten kívül van egy felsőbbrendű energiám, mégpedig az anyagi természettel küzdő élőlények, akik fenntartják az univerzumot.”

„Digámbara, tudod te, milyen dicsőséges a Bhagavad-gítá? Valamennyi szentírás közül a legjobb. Megoldja az élet minden problémáját. Elmagyarázza, hogy az egyéni lelkek a tétlen anyag fölött állnak, és hogy ezek az Úr egyik energiája. A bölcsek az egyéni lelkeket ’tatasztha-saktinak’ (határ-energiának) nevezik. A határ-energia jobb, mint a tétlen anyag, de rosszabb, mint az Úr csit-saktija (a belső energia). Ezért az egyéni szellemi lelkek az Úr egyik energiája.”

Digámbara: „Kálidásza, láttad te ezt a Bhagavad-gítát?”

Advaita: „Igen. Olvastam ezt a könyvet.”

Digámbara: „Mit tanít?”

Advaita. „Digámbara testvér, az emberek csak addig dicsérik a melaszt, amíg meg nem ízlelték a cukrot.”

Digámbara: „Testvérem, te fanatikus vagy. Mindenki tiszteli a Dévi-bhágavatát és a Dévi-gítát. Csak ti vaisnavák nem hallottatok róluk.”

Advaita: „Testvérem, te olvastad a Dévi-gítát?”

Digámbara: „Nem. Miért hazudnék? Megpróbáltam lemásolni, de nem voltam képes.”

Advaita: „Hogy mondhatnám egy könyvről, hogy jó vagy rossz, ha nem is olvastam? Én vagyok a fanatikus, vagy te?”

Digámbara: „Testvérem, én mindig féltem tőled. Te mindig sokat beszéltél. Mint vaisnava, még többet beszélsz. Én azonban nem fogadom el, akármit is mondasz.”

Advaita: „Bolond vagyok. De azt látom, hogy nincs más tiszta vallás, csak a vaisnava vallás. Te régóta neheztelsz a vaisnavákra. Ezért nem látod meg az utat, ami a saját boldogságodhoz vezet.”

Digámbara (kissé haragosan): „Nahát! Annyi imádatot végzek, olyan nagy az odaadásom, de nem látom a boldogságom útját! Az egész idő alatt a rossz úton jártam? Nézz ide! Itt van a Tantra-szangraha! Mennyit dolgoztam rajta! Most, hogy vaisnava lettél, szereted gyalázni a modern tudományt és a modern civilizációt. Mit tehetek, hogy meggyőzzelek? Menj el a civilizált emberekhez, majd meglátod, téged dicsérnek-e, vagy engem!”

Advaita (magában): „Milyen jó lesz, ha megszabadulok ettől a nagyon rossz társaságtól! (hangosan) Nagyon jó. Testvérem, amikor meghalsz, meg fogod látni, mennyi hasznod származott a modern tudományból és modern civilizációból.”

Digámbara: „Kálidásza, ostoba vagy. Van valami a halál után? Amíg ebben a világban vagy, próbálj híres lenni a civilizált emberek között, próbáld meg élvezni az öt anyagi örömet. Élvezz. A halál idején Nisztarini anya elvisz egy jó helyre. Meg fog védeni téged. A halál eljön a maga idejében. Miért szenvednél már előtte? Amikor meghalsz, és a test alkotóelemei elvegyülnek a világ többi alkotóelemével, hol leszel te? Ez a világ illúzió, Májá, Jóga-májá és Mahá-májá. Ő adja meg itt az élvezeteket, és ő adja meg neked a felszabadulást a halál után. Semmi nem létezik, csak az energia. Az energiából jöttél. Végül az energiába fogsz belépni. Szolgáld az energiát! Látod, milyen hatalmat ad a tudásban! Próbáld növelni a saját lelki erődet. Végül meglátod, hogy nincs semmi, csak lelki energia. Milyen gandzsát szívtál, hogy álmodtad meg ezt a fantasztikus történetet, hogy létezik egy mindentudó személyes Isten? Elhitted ezt a történetet, és csak szenvedést értél el. Milyen előnyöd lesz a következő életben, amit nem kapok meg én is? Én nem tudom. Mi haszna hinni egy személyes Istenben? Szolgáld az energiát! Azzal fogsz eggyé válni. Benne nyugszol örökre.”

Advaita: „Testvérem, te nagyon ragaszkodsz az anyagi energiához. Ha létezik egy mindentudó személyes Isten, akkor mi lesz a sorsod a halál után? Mi a boldogság? A boldogság az elme békéje. Lemondtam az anyagi élvezetekről, megtaláltam a békét és a boldogságot a szívemben. Ha van valami jó a halál után, én el fogom érni. Te nem vagy békés és boldog. Minél többet élvezel, annál jobban szomjazol az élvezetre. Soha nem ismerted meg az igazi boldogságot. Egyre csak ezt kiabálod: ’Élvezet! Élvezet!’ Egy napon el fogsz merülni a szenvedések óceánjában.”

Digámbara: „Ahogy lesz, úgy lesz. Miért kerülöd a jó emberek társaságát?”

Advaita: „Nem kerülöm a jó emberek társaságát. Nem már megvan a társaságuk. Én csak a gonoszokat kerülöm.”

Digámbara: „Kik ezek a gonoszok?”

Advaita: „Kérlek, ne dühöngj, amikor meghallod. Ezt mondom (Srimad Bhágavatam 4.30.33):

„Drága Urunk, azért imádkozunk, hogy míg anyagi szennyezettségünk miatt ebben az anyagi világban kell maradnunk, és egyik testből a másikba, egyik bolygóról a másikra kell vándorolnunk, addig azoknak a társaságát élvezhessük, akik örökké kedvteléseidről beszélnek Imádkozunk, hogy bármilyen testben és bármilyen bolygón legyünk is, életről életre elnyerjük ezt az áldást.”

A 7. Ének pedig ezt mondja:

„Az ember sose társuljon materialistákkal és abhaktákkal. Ha velük társul, mindent elveszt. Leesik az alacsonyabb világokba.”

A Kátjájana-szamhitá mondja:

„Ha valakit arra kényszerítenének, hogy vasketrecben, lobogó tűz között éljen, inkább ezt fogadja el, mintsem hogy abhaktákkal éljen, akik mindig az Úr ellen vannak.”

A 3. Ének ezt mondja (Srimad Bhágavatam 3.31.33-34):

„Az igazmondás, a tisztaság, a kegy, a komolyság, a lelki intelligencia, a szemérem, a lemondás, a hírnév, a megbocsátás, az elme szabályozása, az érzékek fölötti uralkodás, a szerencse mind eltűnnek (abból, aki bűnös emberekkel társul), minden más hasonló tulajdonsággal együtt. „Senkinek nem szabad egy olyan közönséges, ostoba ember társaságát keresnie, aki nem ismeri az önmegvalósítás tudományát, és aki nem több, mint egy táncoló kutya egy nő kezében.”

A Garuda Purána mondja:

„Ismerje bár valaki alaposan a Védákat, legyen jártas valamennyi kinyilatkoztatott szentírásban, ha nem a Legfelsőbb Úr bhaktája, az emberiség legaljának kell tekinteni.”

A Srimad Bhágavatam (6.1.18) mondja:

„Kedves királyom, miképpen a likőrrel telt korsót nem lehet megtisztítani még számos folyó vizében sem, úgy az abhakták sem tisztulhatnak meg vezeklés útján, még akkor sem, ha nagyon jól végrehajtják azt.”

Ezt meg a Szkanda Purána mondja:

„A hat pokolban találja magát az, aki megtámadja, bírálja vagy gyűlöli a vaisnavákat, megharagszik rájuk, nem üdvözli őket tisztelettel, vagy nem örül, ha látja őket.”

„Digámbara, a gonosz emberekkel való társulás senkinek nem használ. Mit nyer, ha ezekkel társul?”

Digámbara: „Szép kis alakkal beszélgetek! Azt gondolja, mi mind gonosz enberek vagyunk. Maradj a tiszta vaisnaváiddal. Én hazamegyek.”

Advaita (magában): Már majdnem elment. Most az lesz a legjobb, ha nagyon kedvesen beszélek vele. (hangosan) Haza kell menned? Te a gyerekkori barátom vagy. Nem szeretném, ha elmennél. Ha kegyes vagy, akkor kérlek, maradj. Maradj egy ideig, fogadd el a praszádamot, és aztán menj el.”

Digámbara: „Kálidásza, te jól tudod, hogy én csak havisját eszem, és már ettem, mielőtt idejöttem. Örülök, hogy láttalak. Majd megint eljövök, ha lesz időm. Nem maradhatok itt éjszakára, mert el kell végeznem a lelki gyakorlataimat, amelyekeet a gurum tanított. Testvérem, ma el kell mennem.”

Advaita: „Menjünk hát. Elkísérlek a csónakhoz.”

Digámbara: „Nem, nem. Intézd a saját ügyeidet. Nekem itt vannak a barátaim.”

Ezt mondta Digámbara, dalban magasztalta Durgá istennőt, és eltávozott. Advaita dásza visszament a kunyhójába, és megszakítás nélkül zengte az Úr Hari szent neveit.

< Örök vallás és közönséges cselekedetek | Dzsaiva-dharma | Örök vallás és történelem >

Page last modified on March 05, 2008, at 01:53 PM