Bhaktivinóda Thákura


Dzsaiva-dharma

nitja-dharma o vjavahar

8. fejezet

Örök vallás és közönséges cselekedetek

Egy délután, miután megtisztelték a praszádát, a godrumai vaisnavák összegyűltek egy elhagyatott erdei ligetben, a Gaura-tó északkeleti oldalán. Lahiri Mahásaja elénekelt egy dalt, amely fölébresztette bennük Vradzsa extatikus szeretetét. Ezt énekelte:

„Hány kedvtelést élvezett itt az Úr Csaitanja Advaitával és a többi bhaktával? Itt énekelte az Úr Krsna neveit, és táncolt. Ahogyan az Úr Krsna megmentette Káliját, itt a mi Urunk egy krokodilt mentett meg.”

Amikor a dalnak vége volt, a vaisnavák az Úr Krsna és az Úr Csaitanja kedvteléseinek hasonló természetéről beszélgettek. Aztán odament két vagy négy vaisnava Baragacsi-ból. Dandavatjaikat ajánlották, először a Gaura-tónak, és aztán a vaisnaváknak. A vaisnavák megtisztelték őket, és ülőhelyeket ajánlottak fel. Volt abban az elhagyatott ligetben egy öreg banjan-fa. Gyökerei körül a vaisnavák egy kő-emelvényt építettek. Közölték a Baragacsi-ból érkezett látogatókkal, hogy a fát a Nitai-bata (az Úr Nitjánanda banjan-fája) névvel tisztelték meg, mert az Úr Nitjánanda szeretett alatta ülni.

Az Úr Nitjánanda banjan-fája alatt ülve, a vaisnavák a lelki életről beszéltek. A Baragacsi-ból érkezett vaisnavák között volt egy fiatalember, aki fel akart tenni egy kérdést. Hirtelen megszólalt. „Kérdeznék valamit. Kérem, hogy valaki válaszoljon, és tegyen engem boldoggá.”

Abban az elhagyatott ligetben élt Haridásza babadzsi, aki nagyon művelt tudós volt. Szinte soha nem ment el onnan. Csaknem száz éves volt. Néhány ritka alkalommal elment Pradjumna-kundzsában, hogy találkozzon a paramahamsza babadzsival. Ő még maga is látta az Úr Nitjánandát, amint a banjan fa alatt ült. Csak egy kívánsága volt. Azt kívánta, hogy azon a helyen hagyja el a testét. Így szólt, „Fiam, most, hogy itt gyűltek össze a paramahamsza babadzsi társai, miért aggódnál a kérdésed miatt?”

Ekkor a Baragacsi-ból jött vaisnava föltette a kérdését. „A vaisnava vallás az örök vallás. Hogyan viselkedjen másokkal az, aki a vaisnava vallásnál vett menedéket? Ezt szeretném nagyon alaposan megérteni.”

Haridásza babadzsi rápillantott a szent Vaisnava dásza babadzsira, és így szólt, „Vaisnava dásza, manapság senki sem olyan művelt és odaadó Bengálban, mint te. Neked kell válaszolnod erre a kérdésre. Találkoztál Szaraszvati Goszvámival, és a paramahamsza babadzsi személyesen tanított téged. Ezért nagyon szerencsés vagy. Biztosan elnyerted az Úr Csaitanja kegyét.”

A szent Vaisnava dásza babadzsi alázatosan szólt, „Nagy lélek, te magad láttad az Úr Nitjánandát, aki az Úr Balaráma inkarnációja. Sok nagy lélek között, sok tanítványt oktattál. Kérlek, légy kegyes, és taníts minket is.” Valamennyi vaisnava könyörgött Haridásza babadzsinak, hogy ő válaszoljon. Végül a babadzsi beleegyezett. Először dandavatját ajánlotta az Úr Nitjánandának a banjan-fa alatt, aztán beszélni kezdett.

„Mindenkit Krsna szolgájának szólítok, hódolatomat ajánlom minden léleknek ebben az anyagi világban. Ezt mondják (CC Adi 6.85):

„Egyesek elfogadják Őt, mások nem, mégis mindenki az Úr Krsna szolgája.”

„Én mindig a szent bhakták e szavaira gondolok. Bár minden lélek természetétől fogva az Úr Krsna tökéletes szolgája, néhány lélek nagyon tudatlan és zavart, nem fogadják el, hogy az Ő szolgái. Ez az egyik csoport. Más lelkek azonban elfogadják magukat a szolgáinak. Az anyagi világban tehát két csoportra lehet osztani a lelkeket: 1. akik elfordulnak az Úr Krsnától, és 2. akik boldogan közelednek Hozzá. Az anyagi világban a legtöbb lélek inkább elfordul az Úr Krsnától. Sok ilyen lélek semmilyen vallást nem fogad el. Nem kell sokat beszélni róluk. Fogalmuk sincs, mit kell, mit nem szabad tenni. Számukra a saját személyes boldogságuk az élet célja. Hogy mit kell tenni, arról van valami fogalmuk azoknak, akik elfogadják a vallást. Az ő javukra írta ezt a nagy vaisnava, Manu (Manu-szamhitá 6.92):

„A vallási élet tíz jellemzője: 1. türelem, 2. megbocsátás, 3. önfegyelem, 4. becsületesség, 5. tisztaság, 6. érzékek fegyelmezése, 7. tudás, 8. bölcsesség, 9. igazmondás, és 10. mentesség a haragtól.”

„Ezek közül hat a személynek magának használ: 1. türelem, 2. önfegyelem, 3. tisztaság, 4. érzékek fegyelmezése, 5. tudás, és 6. bölcsesség. A fennmaradó négyet másokért gyakorolják: 1. türelem, 2. becsületesség, 3. igazmondás, és 4. mentesség a haragtól. A tíz között nem említik külön az Úr Harinak végzett odaadó szolgálatot. A vallási élet e tíz jellemzőjét a közönséges emberek javára tanítják. Nem lehet azt mondani, hogy e vers tanítását követve az ember minden tökéletességet elér, mert a Visnu-dharmóttara Purána elmagyarázza:

„Öt napig az Úr Visnu bhaktájaként élni sokkal jobb, mint ezer kalpán élni olyan személyként, akiben nincs odaadás az Úr Késava iránt.”

„Még embereknek sem lehet nevezni azokat, akik nem az Úr Krsna bhaktái. Akik nem bhakták, akik mind két lábon járó állatoknak számítanak. Ezt mondják (Srimad Bhágavatam 2.3.19):

„A kutyákhoz, disznókhoz, tevékhez és szamarakhoz hasonlók azokat dicsérik, akik soha nem hallgatják meg a gonosztól megszabadító Sri Krsna transzcendentális kedvteléseit.”

„Itt nem az a kérdés, hogy ezeknek az embereknek mit kell, vagy mit nem kell tenniük. A kérdés csak az, hogy azok, akik az odaadó szolgálat útjánál vettek menedéket, hogyan cselekedjenek ezekkel a személyekkel szemben. Erről fogok beszélni. Az odaadó szolgálat útjánál menedéket vetteket három csoportba lehet sorolni: 1. kanistha (kezdő), 2. madhjama (közepes), és 3. uttama (fejlett). Bár a kezdő is az odaadó szolgálat útjánál vett menedéket, de még nem igazi bhakta. Róla ezt mondják (Srimad Bhágavatam 11.2.47):

„A prákrta vagy materialista bhakta nem tanulmányozza céltudatosan a sásztrát, nem próbálja megérteni a tiszta odaadó szolgálat tényleges szintjét. Következésképpen nem tiszteli illően a fejlett bhaktákat. Azonban lehet, hogy követi a szabályozó elveket, amelyeket a lelki tanítómesterétől, vagy a múrtit imádó családjától tanult meg. Úgy kell venni, hogy anyagi szinten van, bár próbál fejlődni az odaadó szolgálatban. Az ilyen személy egy bhakta-praja (kezdő bhakta), vagy bhaktabhásza, mert egy kissé már megvilágosította a vaisnava filozófia.

„Aki hittel imádja az Úr múrtiját, de nem imádja hittel az Úr bhaktáit, az materialista bhakta (prákrta-bhakta). A következtetés tehát az, hogy az odaadó szolgálat magja a hit. Hittel imádni az Úr múrtiját annyi, mint odaadó szolgálatot végezni. Mégis, ha valaki nem imádja az Úr bhaktáit, imádata nem tiszta odaadó szolgálat. Imádata nem odaadó szolgálat, annak teljes formájában. Még csak belépett az odaadó szolgálat házába. Ezt mondják a szentírások (Srimad Bhágavatam 10.84.13):

„Szamárnak vagy tehénnek kell tekinteni azt az embert, aki a három elemből álló testet a lélekkel azonosítja, aki a test melléktermékeit a rokonainak tartja, aki imádandónak gondolja a szülőföldjét, és aki csak azért megy a zarándokhelyre, hogy megfürödjön, nem azért, hogy találkozzon ott a transzcendentális tudás embereivel.”

„Ez ezt jelenti: Bár a kezdetben az odaadó szolgálat csak a múrti imádata, és semmi más, és bár a száraz, materialista logika nem ajánlott, mert porrá zúzza a szívet, mégis szükség van arra, hogy a bhakta megértse, az Úr múrtija és a múrti szolgálata tiszta és lelki. Az anyagi világban minden élőlény lelki természetű. Az élőlények közül azok, akik az Úr Krsna bhaktái, különösen megnyilvánítják tiszta és lelki természetüket. A bhakta és az Úr Krsna két különböző, tiszta és lelki lény. Ahhoz, hogy igazi lelki természetüket megértsük, meg kell érteni az anyagi világ, az egyéni lélek és az Úr Krsna közötti kapcsolatokat. Aki ezeket a kapcsolatokat megérti, imádja az Úr Krsna múrtiját, és szolgálja az Úr bhaktáit, helyesen cselekszik. Ha hittel imádja a lelki igazságot ezen a módon, azt mondják, ’van hite a szentírásokban.’ Csak materialista hite van annak, aki az Úr múrtiját imádja, de a különféle lelki lények közötti kapcsolatokat nem érti. Bár ott áll az odaadó szolgálat háza bejáratánál, szolgálata nem tiszta odaadó szolgálat. Ez a következtetés. A szentírások ezt mondják arról, aki az odaadó szolgálat háza bejáratánál áll:

„Aki elfogadta a vaisnava avatást, és aki odaadóan imádja az Úr Visnut, azt a bölcsek vaisnavának mondják. Senki más nem vaisnava.”

„Akik olyan családokban születtek, amelyek tagjait a családi papjuk nemzedékről nemzedékre beavatja a Visnu-mantrák éneklésébe, és akik az Úr múrtiját materialista hittel imádják, azok mint kezdő (kanistha), vagy materialista bhakták. Nem tiszta bhakták. Árnyékot vet rájuk az odaadó szolgálat. Az odaadó szolgálat tükörképe azonban nem nyilvánul meg bennük, mert ez a sértések közé számít. Akikben csak a tükörkép van meg, azok nem vaisnavák. Az odaadó szolgálat árnyékából azonban nagy szerencse is származhat, mert az ilyen kezdő bhakta fokozatosan közepes (madhjama), és végül fejlett (uttama) bhakta lesz.

„Akárhogy is van, a lelki fejlődés elején az emberek még nem tiszta bhakták. Lehet, hogy anyagi hittel imádják az Úr múrtiját, megjelenik bennük a jámborság tíz jele, amikor kapcsolatba kerülnek másokkal. Mégsem vonatkozik rájuk az, amit a szentírások a bhaktákról írnak. Nem áll hatalmukban, hogy az abhaktákat átváltoztassák bhaktákká. A közepes (madhjama) bhaktákról ezt írják (Srimad Bhágavatam 11.2.46):

„A közepes, második osztályba tartozó bhakta szereti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, barátságos minden bhaktával, nagyon kegyes a kezdőkkel és a tudatlan emberekkel. A közepes bhakta kerüli azokat, akik irigykednek az odaadó szolgálatra.”

„Ez a vers annak a viselkedését írja le, aki az örök vallást követi. Időleges vagy anyagi cselekedetekről itt nem írnak. A vaisnavákat így kell viselkednie. Ha szükséges, viselkedhet másképpen is, amennyiben az nem mond ellent ennek.

„A vaisnava négyféle személlyel áll kapcsolatban: 1. az Istenség Legfelsőbb Személyisége, 2. a bhakták, akik meghódoltak az Úrnak, 3. ártatlan személyek, és 4. akik az odaadó szolgálat ellenségei. Ezt a négyféle személyt a vaisnava szereti, barátságos vele, kegyes hozzá, vagy elkerüli. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szereti, a bhaktának barátja, az ártatlan emberekhez kegyes, és a gyűlölködőket kerüli.

„Először is, szereti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Szeretetét (prema) adja az Úr Krsnának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, mindenki urának. A ’prema’ szó jelentése, ’tiszta odaadó szolgálat.’ A tiszta odaadó szolgálat jellemzőiről ezt írják (Bhakti-raszámrta-szindhu):

„Az ember végezzen transzcendentális, szerető szolgálatot a Legfelsőbb Úr Krsának kedvezően, gyümölcsöző tettekből vagy filozófiai spekulációból származó nyereség vagy haszon vágya nélkül. Ezt nevezik tiszta odaadó szolgálatnak.”

„Ezek a szavak a közepes (madhjama) vaisnava odaadó szolgálatát írják le, azt a szolgálatot, amely eljut az extázis (bháva) és tiszta lelki szeretet (prema) szakaszaiba. Önmagában véve, az itt leírt jellemzők hozzáadása nélkül, az Úr múrtijának hitteli imádata a kezdő bhakta tevékenysége. Ez azt jelenti, hogy a kezdő bhaktában nincsenek meg a tiszta odaadó szolgálat jellemzői, vagyis ezek: 1. a gyümölcsöző tettekből vagy filozófiai spekulációból származó haszon vagy nyereség vágya nélkül, és 2. kedvezően végezni az Legfelsőbb Úr Krsna transzcendentális, szerető szolgálatát. De azon a napon, amelyen ezek a jellemzők megjelennek a szívében, őt is közepes (madhjama) bhaktának lehet nevezni. Így válik a materialista bhakta közepes bhaktává. Amíg ezek a jellemzők nem jelennek meg a szívében, addig materialista bhakta. Ez azt jelenti, csak az igazi bhakta vagy vaisnava árnyékának lehet tekinteni. Itt a ’krsnánusilam’ szó a lelki szeretetre (prema) vonatkozik. Az ’anukuljena’ szó azonban a közepes bhaktának mind a négy jellemzőjére vonatkozik. 1. kedvező szeretet az Úr Krsna iránt, 2. barátság, 3. kegy, és 4. elhanyagolás.

„E tulajdonságok közül a második, hogy barátságos a bhaktákkal, akik meghódoltak a Legfelsőbb Úrnak. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének meghódolt bhaktának azt tekintjük, akiben megjelent a tiszta odaadó szolgálat. A kezdő bhakták se nem tiszták, se nem hódoltak meg az Úrnak. Hajlamosak arra, hogy ne tiszteljék az igazi, tiszta bhaktákat. Ezért csak közepes és fejlett bhaktákkal kell barátságot kötni. Egy kulima-grámai bhakta kérdésére az Úr Csaitanja elmondta, milyenek a kezdő, közepes és fejlett bhakták. Elmagyarázta, hogy a közepes és fejlett bhakták az igazi vaisnavák közé számítanak, a kezdő bhakták viszont, akik semmit sem tudnak a múrti imádatán kívül, még nem igazi vaisnavák. Az Úr igazi szent neve nem jelenik meg az ilyen múrti-imádók ajkán. A név, amely az ajkukon megjelenik, az Úr Krsna szent nevének csak az árnyéka (cshájá-námábhásza). Az Úr Csaitanja azt parancsolta a közepes (madhjama) családos bhaktáknak, hogy a bhakták mindhárom osztályát szolgálják, ahol a három osztály a következő: 1. akinek szájából csak egyszer is hallani lehetett az Úr szent nevét, 2. aki mindig az Úr Krsna szent nevét ismétli, és 3. akinek látása arra inspirálja az embereket, hogy az Úr Krsna szent nevét zengjék. Szolgálni kell a vaisnavát, aki csak az Úr Krsna szent nevének árnyékát zengi. Csak azt a vaisnavát kell szolgálni, aki az Úr Krsna tiszta szent nevénél vesz menedéket. Ahogyan különféle vaisnavák vannak, különböznek a szolgálatok is. A ’barátkozásban’ benne van a társulás és beszélgetés a vaisnavákkal, a szolgálatuk. Abban a pillanatban, hogy az ember meglát egy tiszta vaisnavát, üdvözölje, ajánlja fel a tiszteletét, ülőhelyet, és beszélgessen vele. Ezeken a módokon szolgálja őt. Soha ne gyűlölje, ne irigyelje, és ne sértse meg. Ne legyen tiszteletlen, ha a teste csúnya, vagy valamilyen betegségben szenved.”

„A harmadik jellemző, hogy általában kegyes az ártatlan emberekhez. Ez a kifejezés, ’általában az ártatlan emberek’ azokat jelenti, akik nem értik a lelki igazságot, tévedésben vannak, ostobák. Műveletlen emberek, nem ismerik a májávádik és más sértő személyek elméleteit, nem tanulták meg gyűlölni a bhaktákat és az odaadó szolgálatot, de legyőzte őket az erős hamis ego és a hamis birtoklásérzés, így aztán még nincs hitük az Istenség Legfelsőbb Személyiségében. Lehet, hogy valaki nagy tudós, de ha nem hisz az Istenség Legfelsőbb Személyiségében, akkor szintén az ártatlan emberek közé számít; az ilyen bhakta még nem érte el a tiszta odaadó szolgálatot, nem érti világosan a kapcsolatát az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Ha megértette ezt a kapcsolatot, tiszta bhaktákkal társul, tisztán zengi a szent nevet, akkor már nem ’ártatlan ember,’ hanem fölemelkedik a közepes (madhjama) bhakta helyzetébe. A madhjama számára abszolút fontos, hogy általában kegyes legyen az ártatlan emberekhez. Amennyiben lehetséges, hívja meg őket a házába. Még ez sem elég. Részesítse őket a kegyében olyan módon is, hogy rávezeti őket a tiszta odaadó szolgálatba vetett hitre, segít nekik abban, hogy vonzódjanak az Úr tiszta, szent nevével. Mivel az ártatlan emberek általában nem járatosak a szentírásokban, könnyen leeshetnek a gonosz emberekkel való társulás miatt. Ezért a közepes bhakta társuljon kegyesen az ártatlan emberekkel, fokozatosan engedje meg nekik, hogy halljanak a szent nevek dicsőségéről, és a szentírások különféle tanításairól. A beteg ember nem gyógyíthatja meg magát. Kell egy orvos, aki meggyógyítja. Ha a beteg néha dühösen beszél, vagy elkövet hasonló sértéseket, meg kell neki bocsátani. Az ártatlan embernek meg kell bocsátani azt is, ha néha helytelenül cselekszik. Ezt nevezik kegynek. Lehet, hogy egy ártatlan embernek sok téves elképzelése van. Lehet, hogy a Védák karma-kánda részében, különféle, nem-vaisnava filozófiákban hisz, azért hajlik az Úr múrti-imádatára, hogy teljesüljenek a különféle anyagi vágyai, a jógában és más hasonló utakban hisz, nem érdekli a tiszta vaisnavák társasága, vagy ragaszkodik a varnásramához, és hasonló dolgokhoz. Szóval sokféle téves elképzelése lehet. Ha a jó társulás, kegy és lelki oktatás erejéből fokozatosan felhagy ezekkel a téves elképzelésekkel, a kezdő bhaktából könnyen lesz közepes bhakta. Aztán tiszta bhakta. Az Úr Hari múrti-formájának imádata volt az alap, erre építette fel az összes lelki áldás házát. Efelől nincs kétség. Nem követi el azt a hibát, hogy a sok millió, egymással versengő filozófia egyikét kövesse. Mivel nem követi el ezt a hibát, megvan benne az igaz hit nyoma. Imádja bár az Úr Hari múrtiját, a májávádi vagy hasonló filozófiák követőjében nyoma sincs az igaz hitnek. Az ilyen személy sértést követ el. Ezért mondja a Srimad Bhágavatam (2.2.47) a bhaktáról, hogy ’sraddhájate’ (aki hittel imád). A májávádik és a hasonló filozófiák követői ezt gondolják magukban, „A legfelsőbb szellemnek nincs formája. A múrti-forma, amelyet imádunk, csak az elképzelésünk terméke.” Az ilyen személynek hogyan lehet hite az Úr múrti-formájában? A májávádi múrti-imádata, éd még a legkezdőbb vaisnava múrti-imádata tehát nagyon eltérő. A kezdőt azért nevezik ’materialista vaisnavának,’ mert bár nem rendelkezik a vaisnava különféle erényeivel, de legalább nem májávádi. Mindenesetre vaisnavának tekintik. A szent bhakták kegyéből az ilyen kezdő gyorsan fölemelkedik. Ez elkerülhetetlen. A második osztályba tartozó, tiszta vaisnavák elkerülhetetlenül kegyesek hozzájuk. Aztán a kezdő múrti-imádata és mantrázása nem maradnak az igaziak árnyékai. Gyorsan megnyilvánítják az igazi, lelki természetüket.

„A negyedik ilyen jellemző, hogy elkerüli a gyűlölködő embereket. Meg kell érteni, hogy különféle gyűlölködő emberek vannak. Az irigység a gyűlölet szinonimája. A gyűlölet a szeretet ellentéte. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a szeretet igazi tárgya. Ha nem szeretik Őt, akkor gyűlölik. Ez a gyűlölet ötféleképpen nyilvánul meg:

  • nem hinni az Istenség Legfelsőbb Személyisége létezésében,
  • azt hinni, hogy maga az élőlény teremtette Istent,
  • nem hinni, hogy Istennek van formája,
  • nem hinni, hogy az egyéni lelkek örökre alá vannak rendelve Istennek,
  • kegyetlennek lenni.

„A gyűlölettől szennyezett emberekben nincs tiszta odaadás. Nincs meg még az a materialista odaadás sem, amit a múrtit imádó kezdők nyilvánítanak meg. Az ötféle gyűlölet melléktermékként magával hozza az érzékek kielégítéséhez való ragaszkodást. Néha azt látjuk, hogy a gyűlölet harmadik és negyedik formái olyan kemény aszkézisre indítanak valakit, hogy megöli magát a folyamatban. Ezt látjuk a májávádi szannjászik életében. Hogyan viszonyuljon a tiszta bhakta ezekhez a gyűlölködő személyekhez? A tiszta bhakta kerülje el őket.

„Az elkerülés nem azt jelenti, hogy lemondanak minden közönséges kapcsolatról, amit az emberek természetesen fenntartanak egymással. Nem azt jelenti, hogy ha a gyűlölködő veszélybe kerül, vagy szükséget szenved, akkor nem próbálnak meg neki segíteni. A családos bhakta sok emberrel van kapcsolatban. Házasságával sok rokont szerzett. Sok kapcsolata van, amikor árut vásárol, vagy elad, tulajdona van, védelmezi az állatokat, betegségeket gyógyít, enyhíti mások szenvedéseit. A király és alattvalói sokféle kapcsolatban vannak egymással. A gyűlölködő személy elkerülése nem azt jelenti, hogy valaki hirtelen megszakít mindenféle kapcsolatot. Közönséges anyagi ügyekben megmaradhat a kapcsolat, de lelki cselekvésekben el kell az ilyet kerülni. A múltbeli karma eredményeképpen egy családtag is lehet ilyen gyűlölködő. Ki kell taszítani a családból? Nem. Nem kell hozzá ragaszkodni, úgy kell viselkedni, mint azt a közönséges ügyekben elvárják, de ne osszuk az illető gondolatait a lelki életről. Ilyen módon kerüljük el. A lelki társulás különböző formái: találkozni lelki cselekedetek céljából, beszélgetni a lelki cselekedetekről, segíteni és szolgálni egymást a lelki életben. Az ilyen társulás elkerülését nevezik ’a gyűlölködő személyek elkerülésének.’ Ha a gyűlölködő személyek filozófiáját elfogadó meghallja a tiszta odaadó szolgálat dicséretét vagy a tanításait, úgyis csak feleslegesen vitatkozik. Ez nem használ se neki, se neked. Kerüld el az ilyen meddő vitákat, csak a közönséges anyagi dolgokban társulj vele. Ha azt mondod, találtál egy ilyet az ártatlan emberek között, kegyes leszel hozzá, és a javára válasz, akkor én azt mondom, nagyon is lehetséges, hogy ártasz neki és magadnak. Ha mindenképpen meg kell próbálnod jót tenni, akkor tedd azt nagyon óvatosan.

„A közepes (madhjama) tiszta bhaktának ezen a négy módon kell cselekednie. Ha vonakodik úgy tenni, elköveti azt a hibát, hogy helytelenül cselekszik, olyan módon, amire nem alkalmas. Sőt nem cselekszik helyesen, pedig arra alkalmas lenne. Ez nagy hiba, és a szentírások ezt mondják:

„Aki azokat a kötelességeket vállalja, amelyekre alkalmas, az dicséretre méltó, aki nem, az hibát követ el. Ez a helyes következtetés.”

„A közepes (madhjama) bhaktának tehát a tiszta odaadó szolgálat cselekedeteit kell végeznie, kövesse a szentírásokat, szeresse az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, barátkozzon a tiszta bhaktákkal, legyen kegyes általában az ártatlan emberekhez, és kerülje el azokat, akik gyűlölik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Mivel a bhakta barátok fejlettsége különböző mértékű az odaadó szolgálatban, lehet, hogy különböző mértékű lesz a barátság is. Az ártatlan emberek különböző mértékű őszintesége különböző mértékű kegyet igényelhet. A gyűlölet sem egyforma, ezért különféle lesz az elkerülés is. A közepes bhakta vegye figyelembe ezeket a különbségeket, és a különböző emberekkel különbözőképpen viselkedjen a lelki cselekedeteiben. Az anyagi cselekedeteket becsületesen kell végezni, ezek legyenek másodlagosak a lelki cselekedetekhez képest.”

Ekkor a baragacsi-beli Nitjánanda dásza megkérdezte, „Mik az említett bhakták anyagi cselekedetei?’ Haridásza babadzsi válaszolt, „Fiam, ha ezt tőlem kérdezed, én nem tudom jól elmagyarázni. Öregember vagyok, az emlékezetem rövid, az elmém nem erős, könnyen felejtek.”

Haridásza nagyon szigorú babadzsi volt. Soha nem lehetett benne hibát találni. Mégis ezt a választ adta, amikor feltették ezt a nem helyén való kérdést. Mindenki meglepődött, amikor hallották a szavait.

Haridásza babadzsi ismét leborult az Úr Nitjánanda banjan-fája előtt, és így szólt, „Amikor a szeretete és odaadása megerősödik, akkor a közepes (madhjama) bhakta fejlett (uttama) bhaktává lesz. A fejlett bhakta tulajdonságait így írja le a Srimad Bhágavatam (11.2.45):

„Az odaadó szolgálatban fejlett személy mindenben minden léleknek a lelkét, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Sri Krsnát látja. Következésképpen mindig úgy látja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a formáját, mint minden oknak az okát, és megérti, hogy minden Őbenne van.”

A fejlett (uttama) vaisnava úgy látja, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden lelket szeret, és minden lélek szereti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A fejlett bhakta számára nincs más szeretet. Bármilyen egyéb szeretetet nyilvánít meg a különböző helyzetekben, az csak annak a lelki szeretetnek az átalakulása. Nézd. Sukadéva Goszvámi fejlett bhakta. Mégis megsértette Kamszát, „a Bhódzsa dinasztia gonosz bűnösének” nevezte. Ez a sértés azonban igazából a szeretetből nyilvánult meg. Lelki szereteten alapult, és nem volt benne semmi rosszindulat. Valakit akkor neveznek „a legjobb bhaktának,” amikor a tiszta szeretet lesz az egész élete. Ebben az állapotban már nem jelennek meg a szeretet, barátság, kegy és elhanyagolás fent említett, különböző fokozatai. Most minden lelki szeretet. Az ilyen személy számára nincs különbség a kezdő, közepes és fejlett bhakták között. Sőt, számára még a bhakták és az abhakták között sincs különbség. Ezt nagyon ritkán lehet elérni.

„A kezdő bhakta nem szolgálja a vaisnavákat, a fejlett bhakta nem gondolja azt, hogy egyesek vaisnavák, és mások nem. Ezért csak a közepes bhakták azok, akik tisztelik és szolgálják a vaisnavákat. A közepes bhaktának háromféle vaisnavát kell szolgálnia: 1. aki már egyszer kimondta az Úr Krsna szent nevét, 2. aki mindig az Úr Krsna szent nevét zengi, és 3. aki csupán azzal, hogy látják, másokat is rávesz arra, hogy zengjék az Úr Krsna szent nevét. A vaisnavákat tehát az eredményeiknek megfelelően kell szolgálni, aszerint, hogy jó, jobb, vagy legjobb vaisnavák. Senki sem ítélheti meg, ki a jó, és ki a közepes vaisnava. Ezt csak egy fejlett vaisnava értheti meg. Ha egy közepes (madhjama) vaisnava próbálja ezt megmondani, sértést fog elkövetni. Az Úr Csaitanja célzott erre a kulina-grámai lakók számára adott utasításokban. A közepes bhaktáknak még a Védáknál is jobban kell tisztelniük a tanítást. Valaki megkérdezheti, ’Mik a Védák, vagy Sruti?’ Ez a válasz: ’A Védák az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a parancsai.” Miután ezt elmondta Haridásza, egy pillanatra elhallgatott. Ekkor a baragacsi-beli látogató megszólalt: „Kérdezhetek valamit?” Haridásza babadzsi válaszolt, „Ahogy neked tetszik.”

A fiatal Nitjánanda dásza megkérdezte: „Szent babadzsi, miféle vaisnava vagyok én? Kezdő, vagy közepes vaisnava? Fejlett vaisnava biztosan nem.”

A szent Haridásza babadzsi mosolyogva szólt, „Lehet az, hogy nem fejlett vaisnava, aki elfogadta a Nitjánanda dásza nevet? A mi Nitjánandánk nagyon kegyes. Még ha megverik, akkor is szeretetet ad cserébe. Hogy is dicsőíthetnék eléggé a szavak azt, aki az Úr Nitjánanda nevét zengi, és a szolgája lesz.”

Nitjánanda dásza: „Igazán szeretném tudni, mi a helyzetem.”

Haridásza: „Fiam, mondj el mindent magadról. Ha az Úr Nitjánanda megadja nekem a képességet, akkor megmondom neked.”

Nitjánanda dásza: „Egyszerű családban születtem egy faluban, a Padmavati partján. Fiatalon megnősültem, Nem tanultam meg, hogyan kell gonosznak lenni. Amikor a feleségem meghalt, eszembe jutott a lemondás. Baragacsiban sok vaisnavát láttam, akik lemondtak a családi életről. Mindenki tisztelte őket. Én is elfogadtam a vaisnava lemondott ruháit, mert azt szerettem volna, ha engem is úgy tisztelnek, és inspirált az a lemondott szellem is, amit a feleségem halála hozott. Néhány nap után gonoszság jutott az eszembe. Vaisnava barátom nagyon jó ember volt. Most Vradzsában él. Jó tanácsot adott nekem, megvédelmezett a jó társaságával, és tisztán tartotta az elmémet. Most már nem akarom elhagyni a helyes utat. Szeretem minden nap százezerszer elmondani a szent neveket. Megértem, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége és az Ő szent neve nem különböznek egymástól. Mindkettő tökéletesen lelki. Megtartom az Ekádasit a szentírások szerint, és öntözöm a tulaszit. Amikor a vaisnavák együtt éneklik a szent neveket, csatlakozom az énekléshez. Megiszom a nektári vizet, amely lemosta a vaisnavák lábát. Olvasom a Sri Csaitanja-mangalát. Nem vágyom gazdag ételekre és ruhákra. Nem szeretek fecsegést hallani. Amikor látom, hogy a vaisnavák megtelnek extatikus szeretettel, én is extázisba esem, és a porban hempergek, amely a lábaikat érintette. Mindennek ellenére, bizonyos mértékben még mindig vágyom a hírnévre. Most kérlek, mondd meg nekem: A vaisnavák melyik osztályába tartozom? Hogyan kell viselkednem?”

Haridásza babadzsi egy kis mosollyal kérdezte Vaisnava dászát, „Te mondd meg. A vaisnavák melyik osztályába tartozik Nitjánanda dásza?”

Vaisnava dásza: „Annak alapján, amit hallottam, elhagyta a kezdő szakaszt, és közepes bhakta lett.”

Haridásza: „Én is úgy gondolom.”

Nitjánanda dásza: „Jó. Most megtudtam az igazi helyzetemet, egy nagy lélek szájából. Kérlek, részesíts a kegyedben, hogy lassan fejlett bhakta legyek.”

Haridásza: „Amikor elfogadtad a szannjászi ruhákat, anyagi hírnévre vágytál. Ez a helytelen vágy azt jelentette, hogy még elesett voltál. Ennek ellenére, a vaisnavák kegye meghozta neked az áldást.”

Nitjánanda dásza: „Egy kissé még mindig vágyom a hírnévre. Ezt gondolom magamban, az embereket megtévesztik a könnyek a szemeimben, és az extatikus szeretet sok más jele, imádni fognak engem.”

Haridásza: „Küzdened kell, hogy felhagyj ezekkel a gondolatokkal. Ne tartsd meg ezeket a gondolatokat. Megvan a veszélye annak, hogy kevesbítik az odaadó szolgálatodat. Ha engeded, hogy megfogyatkozzon az odaadásod, ismét kezdő bhakta leszel. Ha a kéjvágy, harag és más bűnök már el is távoztak, a hírnév vágya még mindig makacsul ott maradhat a vaisnavában. Nem múlik el nagyon könnyen. Az Úr iránti őszinte szeretet egyetlen cseppje jobb, mint a szeretet látványos színlelése.”

Nitjánanda dásza babadzsi megérintette Haridásza babadzsi lába porát, és szólt, „Kérlek, légy kegyes hozzám.” Haridásza azonnal megölelte és leültette őt. Milyen csodálatos a vaisnava érintése! Könnyek ömlöttek Nirjánanda dásza szemeiből. Fűszálat vett a fogai közé, és így szólt, „Én nagyon elesett és alantas vagyok. Nagyon elesett.” Haridásza babadzsi megölelte őt, és sírt. Milyen csodálatos volt ez! Nitjánanda dásza elérte az élet igazi célját. Egy idő után, amikor az extatikus szeretet jelei elmúlta, Nitjánanda dásza elfogadta a szívében Haridászát, mint a lelki tanítómesterét. Aztán föltett egy kérdést.

Nitjánanda dásza: „Mik a kezdő bhakta odaadó szolgálatának elsődleges és másodlagos jelei?”

Haridásza: „A kezdő bhakta odaadó szolgálatának két elsődleges jellemzője, 1. hit, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a formája örök, és 2. az Úr múrti-formájának imádata. A másodlagos jellemzők ezek: 1. hallás az Úrról, 2. az Úr dicsőségének zengése, 3. emlékezni az Úrra, és 4. számos egyéb cselekvés, kezdve azzal, hogy felajánlja a hódolatát az Úrnak.”

Nitjánanda dásza: „Senki sem lehet vaisnava, ha nem hisz abban, hogy az Úr formája örök, és ha nem imádja az Úr múrti-formáját, az imádat szabályai szerint. Értem, miért ezek az elsődleges jellemzők. Azt azonban nem értem, hogy a többi miért másodlagos.”

Haridásza: „A kezdő bhakta nem érti a tiszta odaadó szolgálat igazi természetét. Az Úr dicsőségéről való hallás és éneklés, valamint a többi cselekedet mind a tiszta odaadó szolgálat szerves része. Aki azonban nem érti az odaadó szolgálat igazi természetét, nem gondolja, hogy ezek lennének az odaadó szolgálat elsődleges cselekedetei. Az ilyen személy ezeket másodlagosnak tekinti. Az anyagi természet három körőereje:1. jóság, 2. szenvedély, és 3. tudatlanság. Amikor a bhakta ezeknél az anyagi kötőerőknél vesz menedéket, az odaadó szolgálat ezen cselekményeit másodlagosnak tartja. Ha megszabadult az anyagi kötőerők befolyásától, akkor az Úr dicsőségéről való hallást és éneklés tekinti az odaadó szolgálat elsődleges formáinak. Amikor az anyagi kötőerőktől megszabadult, akkor közepes (madhjama) bhakta.”

Nitjánanda dásza: „A spekuláció, gyümölcsöző cselekvés és a világi vágyak még beszennyezik a kezdő bhaktát. Miért tekintik mégis bhaktának?”

Haridásza: „Az odaadó szolgálat alapja a hit. Bárki alkalmas az odaadó szolgálat végzésére, ha van hite. A kezdő bhakta az odaadó szolgálat házának bejáratánál áll. Ez nem kétséges. A ’hit’ szó bizalmat jelent, mert bízik benne, hogy az Úr formája valóság, tehát a kezdő bhakta is végezhet odaadó szolgálatot.”

Nitjánanda dásza: „Mikor fogja elérni az igazi odaadást az Úr iránt?”

Haridásza: „Amikor megszabadul a spekulációtól és a gyümölcsöző cselekvéstől, amikor már csak tiszta odaadó szolgálatot akar végezni, amikor megérti, hogy egy vendéget tisztelni más, mint egy bhaktát tisztelni, és amikor a bhaktákat akarja szolgálni, akkor ez a szolgálat elvezet az igazi odaadás eléréséhez, és közepes (madhjama) bhakta lesz, tiszta bhakta.”

Nitjánanda dásza: „A tiszta odaadó szolgálat ugyanakkor nyilvánul meg, amikor valaki megismeri, milyen kapcsolatban van az Úrral. Mikor éri el ezt a tudást, amely aztán érdemessé teszi arra, hogy tiszta odaadó szolgálatot végezzen?”

Haridásza: „Ha már nem szennyezi be a májáváda filozófia, akkor egyidejűleg jelenik meg az Úrral való igazi kapcsolatának tudata, és a tiszta odaadó szolgálat végzése.”

Nitjánanda dásza: „Hány nap kell ehhez?”

Haridásza: „Gyorsan eléri az, aki a múltban sok jámbor tettet végzett.”

Nitjánanda dásza: „Mi az első eredmény, amit ezek a múltbeli jámbor tettek meghoznak?”

Haridásza: „Társulás a bhaktákkal.”

Nitjánanda dásza: „Milyen eredményt lehet fokozatosan elérni, a bhaktákkal való társulás erejéből?”

Haridásza: „Megmondja a Srimad Bhágavatam (3.25.25):

„Amikor a tiszta bhakták egymás között az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvteléseiről és cselekedeteiről beszélgetnek, az rendkívül kellemes a fülnek és a szívnek, és végtelen elégedettséget nyújt nekik. E tudás művelésével az ember fokozatosan előrelép a felszabadulás útján, majd szabaddá válik, vonzódása megszilárdul, és elkezdődhet valódi odaadása és valódi odaadó szolgálata.”

„Tehát aki a bhakták társaságában hall az Úr Hariról, fokozatosan eléri a hitet, és más erényeket.”

Nitjánanda dásza: „Hogyan lehet elérni a társulást a bhaktákkal?”

Haridásza: „Ezt már elmondtam. Múltbeli jámbor tettekkel. Ezt mondják (Srimad Bhágavatam 10.51.53):

„Uram! Tévedhetetlen Legfelsőbb Személy! Amikor az univerzumban vándorló személy érdemes lesz arra, hogy megszabaduljon az anyagi élettől, alkalmat kap arra, hogy társuljon a bhaktákkal. Amikor a bhaktákkal társul, vonzódni kezd Hozzád. Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a legjobb bhakták legmagasabb célja, és az univerzum Ura.”

Nitjánanda dásza: „Ha egy kezdő bhakta a bhakták társaságában imádja az Úr múrtiját, nem lehet azt mondani, hogy ezzel a bhaktákat is szolgálja?”

Haridásza: „A bhaktákkal társulva lassan hinni kezd az Úr múrti-formájában. Azonban az Istenség Legfelsőbb Személyiségét is kell imádni, a bhaktákat is kell szolgálni. Amíg valakinek nincs hite az Úrban és a bhaktáiban is, nem lesz igazi hite, és nem képes a tiszta odaadó szolgálatra.”

Nitjánanda dásza: „Milyen szakaszai vannak a kezdő bhakta lelki fejlődésének?”

Haridásza: „Először hisz a múrtiban, de még továbbra is vágyakozik anyagi dolgokra és fecsegésre. Minden nap imádja a múrtit. A bhakták fölkeresik a templomot, ahol a múrtit imádja. Tiszteli a bhaktákat, mint látogatójat. A kezdő bhakta látja, mit csinálnak ezek a fejlettebb bhakták. Hallja, hogy a szentírásokról és a vaisnava filozófiáról beszélnek. Hall és hall, lát és lát, egyre jobban tiszteli a fejlettebb bhakták nemes jelleméz. Lassan maga is megtisztul. Egyre kevésbé érdekli a spekuláció és a gyümölcsöző cselekvés. Megtisztul a szíve, föladja az anyagi vágyakat. Egyre többet hall az Úr Hari természetéről és cselekedeteiről, jártas lesz a szentírásokban. Újra meg újra tanulmányozza azokat az igazságokat, hogy az Úr Harit nem érinthetik meg az anyagi természet kötőerői, nem érinthetik meg a kötőerők a neveit és az odaadó szolgálat hallással és énekléssel kezdődő cselekedeteit sem. Lassan megérti, milyen kapcsolatban van az Úr Harival. Amikor ez a megértés tökéletessé válik, az Úr közepes (madhjama) bhaktája lesz. Spontán társul a bhaktákkal, és szolgálja őket. Aztán megérti, hogy a bhakták, akik elfogadtak egy lelki tanítómestert, mások, mint a közönséges vendégek.

Nitjánanda dásza: „Sok kezdő bhakta mégsem fejlődik. Miért van ez?”

Haridásza: „Ha sokat társul azokkal, akik erősen gyűlölik az odaadó szolgálatot, hamarosan elveszti azt a jogot, hogy kezdő bhakta legyen. Jobban érdekli a spekuláció és a gyümölcsöző cselekvés. Néha a kezdő bhakta se nem fejlődik, se nem bukik el.”

Nitjánanda dásza: „Mikor történik ez?”

Haridásza: „Amikor egyformán társul bhaktákkal is, meg olyanokkal is, akik gyűlölik az odaadó szolgálatot. Akkor azt látjuk, hogy nem fejlődik, de nem is bukik el.”

Nitjánanda dásza: „Mikor fog biztosan fejlődni?”

Haridásza: „Amikor a bhaktákkal sokat, és az odaadó szolgálatot gyűlölőkkel keveset társul. Akkor gyorsan fejlődik.”

Nitjánanda dásza: „Mik a kezdő bhakta bűnei és erényei?”

Haridásza: „Lehet, hogy az elején a kezdő bhakta nagyon is olyan, mint a spekulálók (gjánik), és a tetteik gyümölcseiért cselekvők (karmik). Ha azonban fejlődik az odadó szolgálatban, megszabadul a bűneitől és a hibáitól. Akkor egyre jobban vágyik arra, hogy elégedetté tegye az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.”

Nitjánanda dásza: „Uram, megértettem, amit a kezdő bhaktákról mondtál. Most arra kérlek, mondd el a közepes (madhjama) bhakták legfontosabb tulajdonságait.”

Haridásza: „A közepes (madhjama) bhakták fő tulajonságai ezek: 1. tiszta odaadás az Úr Krsna iránt, 2. barátság azokkal, akik bhaktáknak tartják magukat, azt gondolják, ’Krsna az én Uram’, és fölkeresik a szent helyeket, 3. kegyes az ártatlanokhoz, akik nem értik az igazságot, és 4. kerüli azokat, akik gyűlölik a bhaktákat. A közepes bhakták legfontosabb cselekedetei: 1. az Úr Krsnát imádva (szambandha), 2. odaadó szolgálatát (abhideja) végezve, a közepes bhakta 3. eléri a legmagasabb célt (prajódzsana), ami a tökéletes szeretet Krsna iránt. A közepes bhakta sértések nélkül, az odaddó szolgálat sokféle cselekedetét végzi más bhakták társaságában; olyan szolgálatokat, amelyek az Úr Hari szent nevének zengésével kezdődnek.”

Nitjánanda dásza: „Mik a közepes bhakta másodlagos jellemzői?”

Haridásza: „Másodlagos jellemző az a mód, ahogyan a közepes bhakta éli az életét. Olyan módon él, hogy engedelmeskedik Krsnának, és kedvezően szolgálja Őt.”

Nitjánanda dásza. „Nem képes arra, hogy bűnt vagy sértéseket kövessen el?”

Haridásza: „Lehet, hogy kezdetben még hajlik egy kissé arra, hogy elkövessen egy bűnt vagy sértést, de fokozatosan megszabadul ezektől a dolgoktól. Kezdetben lehet, hogy jelen vannak ezek a hibák, de idővel teljesen megsemmisülnek. Olyanok lesznek, mint a porrá tört csicseri borsó. A közepes bhakta életét tehát a helyénvaló lemondás (jukta-vairágja) jellemzi.”

Nitjánanda dásza: „A filozófiai spekuláció (gjána), gyümölcsöző cselekvés (karma), és az odaadó szolgálat területén kívül eső dolgok utáni vágy egy kevéssé sincsenek jelen az életében?”

Haridásza: „Kezdetben még lehetséges ezeknek a dolgoknak a halvány tükörképe, de ezeket végül gyökerestől kiirtja. Kezdetben lehet, hogy néha láthatók, de idővel már nem látszanak soha.”

Nitjánanda dásza: ”A közepes bhakták továbbra is az anyagi világban kívánnak élni? Ha igen, miért?”

Haridásza: „Csak azért kívánnak az anyagi világban élni, hogy elérhessék a tökéletes, tiszta odaadó szolgálatot. Az amyagi világban nem annak kedvéért akarnak élni, a felszabadulást sem akarják csak önmagáért.”

Nitjánanda dásza: „Miért nem kívánják a halált? Milyen boldogságot találhatnak ebben az unalmas és tehetetlen anyagi testben? Nem nyerik el azonnal eredeti lelki formáikat az Úr Krsna kegyéből, amikor meghalnak?”

Haridásza: „Azt akarják, amit Krsna akar. Ha Krsna azt akarja, hogy valami megtörténjen, az meg fog történni. Nincs szükség arra, hogy bármit is ettől függetlenül kívánjanak.”

Nitjánanda dásza: „Most már értem a közepes (madhjama) bhakta tulajdonságait. Mik a fejlett (uttama) bhakta másodlagos jellemzői?”

Haridásza: „Másodlagos jellemzői csak azok a cselekedetek, amelyeket a testével végez, és ezeket a tiszta lelki szeretet (prema) motiválja, az anyagi kötőerőktől mentesen (nirguna). Valójában ezeket a cselekedeteket nem lehet igazi másodlagos jellemzőknek látni.”

Nitjánanda dásza: „Uram, a kezdő (kanistha) bhakta nem mond le a családos életről, a közepes (madhjama) bhakta élhet családos emberként vagy szannjásziként. Lehetséges az, hogy egy fejlett (uttama) bhakta családos ember maradjon?”

Haridásza: „Ezek a lehetőségek az odaadó szolgálat valamennyi szakaszában jelen vannak. A bhakta nem attól éri el a fejlettség valamelyik szakaszát, hogy családos ember marad, vagy belép a lemondott életrendbe. Vradzsapura lakói mind családos emberek voltak. Maháprabhu sok személyes társa családos ember volt. Biztos, hogy fejlett bhakták is voltak. Rámánanda Rája erre az első bizonyíték.”

Nitjánanda dásza: „Uram, ha egy fejlett bhakta családos ember, és egy közepes bhakta szannjászi, hogyan viszonyuljanak egymáshoz?”

Haridásza: „A kevésbé fejlett bhakta ajánlja dandavatját a fejlettebb bhaktának. Ez a szabály csak a közepes bhaktákra vonatkozik. A fejlett bhaktát nem igen érdeklik az olyan dolgok, mint a hódolat felajánlása. Minden élőlény szívében a Legfelsőbb Urat látja.”

Nitjánanda dásza: „Sok vaisnavábak kell összegyűlni, hogy ünnepeket rendezzenek, és megtiszteljék az Úr praszádamját?”

Haridásza: „A bhakták gyakran összegyűlnek. Ilyenkor azok a családos emberek, akik közepes bhakták, szivesen ajánlanak fel praszádamot a többi bhaktának. Lelki szempontból senkinek sem lehet ellenvetése. Azonban nem jó nagyon látványosan szolgálni a vaisnavákat. Ez a szenvedély kötőerejében van. Egyébként bizonyára praszádamot kell ajánlani a szent vaisnaváknak. Ezzel tisztelik meg őket. Ha valaki így akarja szolgálni a vaisnavákat, csak tiszta vaisnavákat hívjon meg.”

Nitjánanda dásza: „Nálunk Baragacsiban az a szokás, hogy tiszteljük a nagy vaisnavák leszármazottait. Családos emberek, akik kezdő vaisnavák, meghívják őket, hogy tiszteljék meg a praszádamot. Helyes ez?”

Haridásza: „A nagy vaisnavák e leszármazottjai tiszta bhakták?”

Nitjánanda dásza: „Én nem mindegyikükben látok tiszta odaadást. Vaisnaváknak mondják magukat. Néhányan a szannjászi kaupináját viselik.”

Haridásza: „Nem tudom megmondani, hogyan kezdődött el a szokás. Ez nem helyes. Ez azért történik, mert a kezdő bhakta nem képes megérteni, hogy igazán ki a fejlett vaisnava.”

Nitjánanda dásza: „Helyes az, különleges tiszteletben részesíteni egy nagy vaisnava leszármazottját?”

Haridásza: „A vaisnavát tisztelni kell. Ha egy nagy vaisnava leszármazottja maga is tiszta vaisnava, akkor bizonyára tisztelni kell, aszerint, hogy milyen szintet ért el az odadó szolgálatban.”

Nitjánanda dásza: „És ha a nagy vaisnava leszármazottja maga csak egy közönséges ember?”

Haridásza: „Akkor a közönséges emberek közé kell számítani. Nem lehet a vaisnavák közé számítani, ugyanúgy tisztelni. Gondoljunk mégis Sri Maháprabhu tanítására (Siksástaka 3):

„Aki alázatosabb a fűszálnál, béketűrőbb a fánál, és minden tiszteletet megad másoknak anélkül, hogy ezt magának elvárná, az méltó arra, hogy szüntelenül zengje Krsna szent nevét.”

„Ez azt jelenti, hogy az ember legyen alázatos, és adja meg mindenkinek az illő tiszteletet. A vaisnavát a vaisnavának kijáró tiszteletben kell részesíteni. Azt, aki nem vaisnava, ugyanúgy kell tisztelni, mint minden embert. Aki nem tisztel másokat, az nem méltó arra, hogy az Úr Hari szent neveit zengje.”

Nitjánanda dásza: „Milyen alázat helyénvaló?”

Haridásza: „Az ember ne gondolja büszkén, ’én nagy bráhmana vagyok,’ ’gazdag vagyok,’ ’nagy tudós vagyok,’ ’nagy vaisnava vagyok,’ ’nagy szannjászi vagyok.’ Az ember ne törekedjen arra, hogy mások tiszteljék. Ne gondolja, ’engem tisztelni kell, mert sok tekintetben olyan jó vagyok.’ Inkább így gondolkodjon, ’nagyon szegény és elesett vagyok. Alázatosabb vagyok a fűszálnál.’

Nitjánanda dásza: „Ebből megérthetem, hogy aki nem alázatos és nem kegyes, az nem lehet vaisnava.”

Haridásza: „Ez igaz.”

Nitjánanda dásza: „Az odaadás istennője (Bhakti-dévi) megkívánja az alázatot és a kegyességet a bhaktáktól?”

Haridásza: „Az odaadó szolgálat független. Az odaadó szolgálat önmagában szép. Nem kell feldíszíteni jó tulajdonságokkal. Ez a két erény: alázat és kegy, nem áll külön az odaadó szolgálattól. Spontán módon jelennek meg az odaadó szolgálatban. Akiben van odaadás az Úr iránt, az természetesen alázatos. Természetesen ezt gondolja, ’Én az Úr Krsna szolgája vagyok. Szegény vagyok. Nincs semmim. Krsna az egyetlen kincsem, a mindenem, az életem célja.’ Aki odaadó szolgálatot végez, annak a szíve megolvad Krsna iránt. Mivel minden élőlényt Krsna szolgájának lát, irántuk is megolvad a szíve. Kegyes lesz hozzájuk. A kegy tehát természetesen benne van az odaadó szolgálatban. A megbocsátás a kegy és az alázat között van. Az embr így gondolkodik, ’Szegény és elesett vagyok, hogyan lehetnék méltó arra, hogy megbüntessek másokat?’ A megbocsátás a kegyes gondolkodásból születik. A megbocsátás tehát természetesen benne van az odaadó szolgálatban. Krsna örök és igaz (szatja), az egyéni szellemi lélek örök és igaz, az egyéni szellemi lélek Krsnának végzett szolgálata is örök és igaz, a lélek anyagi világban való időleges tartózkodása is igaz. Az egyéni lélek és Krsna közötti, odaadó szolgálatként megnyilvánuló kapcsolat is örök és igaz. Ezért az örök lelki valóság, alázat, kegy és megbocsátás az a négy dolog, amely természetesen benne van az odaadó szolgálatban.”

Nitjánanda dásza: „Hogyan viszonyuljon a vaisnava más vallású emberekhez?”

Haridásza: Megmondja a Srimad Bhágavatam (1.2.26):

„Azok, akik komolyan törekszenek a felszabadulásra, kétségkívül mentesek az irigységtől, és tisztelnek mindenkit. Mégis elutasítják a félistenek szörnyű, irtózatos formáit, és csak az Úr Visnu teljes részeit és tökéletes boldogsággal teli formáit imádják.”

„A vaisnava vallás az egyetlen vallás. Nincs más vallás, mint ez. A többi vallás, ami jelen van ebben a világban, vagy a vaisnava valláshoz vezető lépcsőfok, vagy a vaisnava vallás torz tükörképe. Ha az a vallás a vaisnava valláshoz vezető lépcsőfok, illő módon tisztelni kell. Ha csak torz tükörkép, ne foglalkozzunk velük, gondoljunk csak az odaadó szolgálat igazságára, rosszindulat vagy irigység nélkül. Ilyen módon kerüljük el más lelki utak támadását. Ha eljön a kedvező nap, a másik vallás követője természetesen vaisnava lesz. Ez nem kétséges.”

Nitjánanda dásza: „Akkor nem is kell hirdetni a vaisnava vallást?”

Haridásza: „Minden lehetséges módon hirdetni kell. A mi Urunk, Maháprabhu mindenkinek azt a kötelességet adta, hogy hirdesse a vaisnava vallást. Ezt mondta (CC Adi 7.92 és 9.36):

„Kedves gyermekem, táncolj, énekelj, végezz továbbra is szankirtanát a bhakták társaságában. Menj el, és hirdesd a Krsna-náma éneklésének értékét, mert ilyen módon tudod megszabadítani az elesett lelkeket. „Ezért minden embernek megparancsolom az univerzumban, hogy fogadja el ezt a Krsna-tudatos mozgalmat, és terjessze mindenütt.”

„Gondolj azonban erre: Az érdemtelen embereket először érdemessé kell tenni, csak aztán taníthatod meg nekik a szent nevet. Bizonyos helyzetekben csendben kell maradnod. Ne adj részletes magyarázatokat olyan helyzetekben, amikor a szavaid akadályoznák a prédikálást.”

Nitjánanda dásza oda volt a szeretettől, amikor a szent Haridásza babadzsi édes szavait hallotta, és extázisban hempergett a földön. Aztán az összegyűlt vaisnavák az Úr Hari szent neveit zengték. Valamennyien dandavatjukat ajánlották a szent babadzsinak. Véget ért a találkozó az elhagyatott ligetben, és mindenki hazatért.

< Örök kötelességek, családos élet és az anyagi világ | Dzsaiva-dharma | Örök vallás és modern tudomány-civilizáció >

Page last modified on March 05, 2008, at 01:52 PM